Augusztus 20-án a magyar államalapítást ünnepeljük, azt a folyamatot, melynek révén a magyarság beilleszkedett Európába és a X század kezdetére a középkori keresztény országok által illetve a pápaság részéről is elismert, önálló, szuverén országgá változott. Az esemény azért is óriási jelentőséggel bírt, mert szavatolta fennmaradásunkat és legitimálta helyünket az európai népek közösségében. Méltán nevezhetjük tehát egyik legnagyobb ünnepünknek, a három nemzeti ünnepünk (március 15., augusztus 20, október 23) egyikének.

Szent István ábrázolás a Képes Krónikában

Bár az államalapítás érdemeit Szent István királyunkhoz szoktuk kötni, egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk apjának, Géza fejedelemnek az intézkedéseit, melyek nélkül a folyamat soha nem indulhatott volna el. Géza 972-ben került a magyarság élére, abban az időben, amikor már nyilvánvalóvá válhatott: be kell szüntetnünk kalandozásainkat, az Európát zaklató fegyveres portyázásokat, különben a kontinens keresztény hatalmai előbb-utóbb összefogva tiporják majd el népünket. Géza átlátta mindezt, ami elévülhetetlen történelmi érdeme. A bölcs magyar fejedelem 973 -ban követeket küldött a Német-Róma császár (I. Ottó) udvarába illetve a quedlinburgi birodalmi gyűlésbe is, ahol küldöttei ünnepélyesen nyilvánították ki a magyar nép kereszténységre való áttérésének szándékát. A tény, hogy a magyarság valójában egyáltalán nem kívánta az új vallás átvételét, nem csökkenti az aktus jelentőségét, hiszen elsősorban politikai döntésről volt szó. Az európai közösségbe való beilleszkedés és béke ára a keresztény vallás átvétele volt. Géza megtette hát kötelességét, bár ő maga haláláig megmaradt pogánynak.

Közben a magyar szállásterületekre nyugati hittérítők, külföldi lovagok, papok érkeztek és megkezdődött az a hosszú, majd egy évszázados folyamat, mely a nép fokozatos áttérítését, egy európai mintájú, közigazgatású és feudális rendszerű állam kialakítását és az európai, letelepedett életmód meggyökeresítését célozta. Nem ment ez zökkenőmentesen, hiszen a nép nehezen adta fel régi vallásának, nomád életmódjának ősi szokásainak és sztyeppei kultúrájának hagyományait. Pedig a régi életmód és hitvilág helyébe újnak kellett „költöznie”. A régi, törzsi alapú berendezkedést európai típusú vármegyékre (püspökségekre), a törzsi vezetőket ispánokra, a sámánokat keresztény papokra, a nomadizáló és jurtákból álló közösségeket, kőházakból álló, állandó falvakra (letelepedett életmódra), az ősi mondákat, rítusokat, szertartásokat pedig bibliai tanokra és keresztény misékre kellett cserélni. Hosszú folyamat volt, amit az is bizonyít, hogy 1092-ben, vagyis 100 évvel Géza és Szent István döntése után még mindig törvényt kellett hozni arról,

„akik pogány szokás szerint kutak mentén áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékokat visznek, bűnükért egy ökörrel fizessenek.”

Ez bizony arra utal, hogy a magyarság áttérése még Szent László királyunk korára sem volt teljes. Szent Istvánt viszont keresztény elvek szerint nevelték (Vajk helyett az István nevet adva számára), majd német feleséggel az oldalán kezdte meg uralkodását, mert rajta múlott, hogy az apja által elindított törékeny folyamat kiteljesedik e! István pedig eleget tett az elvárásoknak. Elvette a bajor II. Henrik herceg (későbbi császár) húgát, amivel biztosította a békét leghatalmasabb szomszédunkkal, majd egész életét a keresztény Magyar Királyság megteremtésének szentelte. Összesen 38 évig uralkodott, mely időszakot szinte végig háborúskodással töltött. Érvényt kellett szereznie apai örökségének Koppánnyal szemben, majd sorra le kellett számolnia a nyugati berendezkedést elutasító törzsi vezetőkkel is, többek közt Gyulával, Keánnal és Ajtonnyal, végül meg kellett védeni a fiatal Magyar Királyságot a támadó II. Konrád seregeivel szemben (1030), aki a baráti II. Henriket követte a császári trónon.

Államépítő tevékenysége során István összesen 8 püspökséget alapított: a legelső a veszprémi volt, majd létrejött az esztergomi, győri, pécsi, csanádi, váradi, egri, váci is. Az említett egyházmegyék legyezőszerűen kerültek kialakításra, hogy az esetleges terjeszkedések során könnyen bővíthetőek legyenek. Egyúttal az esztergomi érseki központ révén biztosították azt is, hogy hazánk ne kerüljön egy nagyobb külföldi egyháztartomány irányítása alá.

A világi közigazgatás, azaz a vármegyerendszer kiépítése is István alatt kezdődött meg, melynél éppúgy a legyezőszerű, terjeszkedéssel kalkuláló kialakítást tartották szem előtt, mint a püspökségeknél. István mintegy 30 vármegye létrehozásába kezdett, melyek nagy része meg is alakult a nagy államalapító uralkodása alatt. Létrejött a Nyugat-Európa államaira jellemző középkori állammodell, mely központosított módon működött a király irányítása alatt, a hűbériség rendszerében összekapcsolva a nemességet. Vagyis: minden föld birtokosa a király, aki ad belőle híveinek, akik hűbéreseivé válnak. A hűbéresek pedig „megengedik” hogy a parasztok megműveljék földjeiket, amelyért cserébe szolgáltatásokat kértek, mint a terményadó, pénzadó és munkajáradék. (Nálunk kilenced, papi tized és robot.) Az egész rendszer szimbiózisban működött a keresztény egyházzal, mellyel kölcsönösen támogatták egymást. A papok engedelmességről prédikáltak a szószékekről (mely Isten akarata), a földesurak és a király pedig az egyházi előírások követésére köteleztek. A hatalom alapja a föld (feudum) lett, melyről az egész berendezkedés is nevét kapta: feudalizmus. A Magyar Királyságban is kialakult az uralkodót segítő vertikum: a királyt egy tanács támogatta, volt helyettese (nálunk ezt a szerepet a nádor töltötte be), voltak hűbéresei (főnemesség), és a vármegyék élén királyi kinevezettek (nálunk ispánok) biztosították a királyi akarat érvényesülését.

Persze ezt az egész szisztémát a néppel is el kellett fogadtatni, meg kellett velük ismertetni. Ezt Szent István is ugyanúgy törvényekkel és szigorral vitte véghez, ahogyan Európa szerte is az uralkodók. Az előírásokat írásba foglalták, kihirdették, majd az azokat megszegőket megbüntették. Így fokról fokra működésbe lépett az egész rendszer: Magyarország keresztény, feudális, európai állam lett. István első törvénykönyve főleg az egyházi tulajdon sérthetetlenségét, a földesúri jogok kötelező elfogadását, az új birtok- és közigazgatási rendszer felállítását illetve az erőszakos cselekedetek megakadályozását, büntetését rögzítette. Azaz biztonságot teremtett és az új rend alapjait is lerakta. A második törvénykönyv részletesebben is leírta az egyházi szabályokat: a 10 falunkénti templom építéséket, a 10-ed szedést, a kötelező misékre járást, és újra megerősítette a tulajdon szentségét az erőszakos cselekedetek megbüntetését.

Az új törvények nyomán kialakult a királyi udvar adminisztratív rendszere, Székesfehérvár királyi székhellyé nyilvánítása, a pénzverés bevezetése (ezüst dénár, lásd képünket) és az új adórendszer kialakítása. A bonyolult és szerteágazó folyamatnak István után is folytatódnia kellet, ám nagy kérdés volt, hogy valóban lesz e aki tovább vigye hazánkat a megkezdett úton? István fia, Imre herceg fiatalon meghalt és a király nem tudta, hogy apja testvérének, Mihálynak leszármazottai (Vazul és fiai) kellően elkötelezettek e az ügyért? Végül utódául nővérének fiát Orseolo Pétert választotta, mert személyében legalább a kereszténység megtartására garanciát látott.

Ezüst dénár. Lancea Regis = a király lándzsája

Istvánt 1083 augusztus 20-án avatta szentté az egyház, ami egyben egy áldozatos életút megjutalmazásának is felfogható. Bár saját korában viszály, ellenségeskedés, gyakran gyűlölet övezte amiért kitartott az apja által megkezdett folyamat végvitele mellett, valójában a későbbi korok megértették tetteinek jelentőségét. Ma, augusztus 20-án Szent István királyunkra, áldozatos életútjára és a szuverén, európai magyar állam neki köszönhető megszületésére emlékezünk. 

Záró gondolat Kiss László professzortól: "Aki azt hiszi, hogy a középkori keresztény Európa kellős közepén megmaradhatott volna egy pogány Magyarország, az annyira végtelenül naiv és tájékozatlan a történelmet illetően, hogy arra nincsenek szavak." 

Harmat Árpád Péter

Facebook oldalunk

2016.08.20.10:58