A világtörténelem egyik legtovább hatalmon lévő vezetője és a XX. század egyik legnagyobb forradalmára: Fidel Castro, Kuba teljhatalmú vezetőjeként többször került a világpolitika célkeresztjébe. Például 1962 -ben, a kubai rakétaválság idején is, amikor a harmadik világháború kirobbanása csak perceken múlott. Castro jogászból lett forradalmár, szónok, pártvezető és diktátor, a XX. század egyik legismertebb alakja, aki éppen ma, 2016 augusztus 13-án lett 90 éves.

Castro apja, Ángel Castro y Argiz nagyon lentről indulva kapaszkodott fel és rengeteg munkával lett vagyonos kubai polgár. Spanyolországból vándorolt a szigetekre, még a századforduló környékén, majd lett belőle cukornád-ültetvényes. Ekkor Kuba papíron ugyan már független országként létezett (1902 óta), ám valójában erős amerikai befolyás alatt működött. (Havanna sokkal inkább volt amerikai város, mint kubai.) Castro anyja még szegényebb felmenőkkel rendelkezett, egyszerű szolgálólányként dolgozva ismerte meg apját. A szerelmi kapcsolatból 6 gyermek született, 3 fiú és 3 leány. A harmadik közülük a Fidel nevet kapta, 1926 -ban. Belőle lett 33 éve később, Kuba teljhatalmú ura. (Testvérei: bátyja: Ramon, öccse: Raul, lánytestvérei: Angela, Emma, Augustina)

A kis Fidel, a cukornád-termesztésből vagyonossá váló szüleinek hála, színvonalas iskolákba járhatott és 1945-ben jogi tanulmányokat kezdhetett a havannai egyetemen. Közben hatalmas termetű (191 centis), erős alkatú és feltűnően szenvedélyes természetű fiatalemberré cseperedett, aki a politika iránt kezdett érdeklődni. Castro óriási népszerűségre tett szert az egyetemisták körében, mégpedig gyújtó hangú beszédeinek köszönhetően, melyek révén maga is ráébredt arra, hogy vezetőnek és szónoknak született. Az egyetemen ismerte meg első feleségét is, akit 1948 -ban vett el. (Feleségeiről és magánéletéről később bővebb szó esik.)

Castro 1956-ban, alig 30 évesen /kép forrása: nbcnews.com/

Amikor 1952-ben egy Fulgencio Batista nevű katonatiszt puccsal átvette a hatalmat Kubában és diktatúrát vezetett be, amely a felső ezer érdekeit tartotta csak szem előtt (és amellett még elődeinél is erősebben szolgálta ki az USA –t), Castro végleg a politika felé fordult és saját mozgalmat alapított Movimiento néven. A szervezet gyorsan terebélyesedett (1952 nyarára elérte az 1200 tagot) és nem titkoltan fegyveres felkelést kezdett előkészíteni. Az első összecsapásra a mozgalom és a hadsereg közt, 1953 július 26-án került sor, amikor Castroék megtámadták a Moncada laktanyát, mégpedig Santiago de Cuba városában, a szigetország távoli végében (átellenben Havannával). A jóval kisebb létszámú támadók hamar kudarcot vallottak a 400 katonából álló helyőrség haderejével szemben. A vezetőket azonnal kivégezték, és bár maga Castro elmenekült, később elfogták és 15 év börtönre ítélték.

A moncadai támadás híre és Castro perének részletei gyorsan elterjedtek Kubában és megsokszorozták a Movimiento mozgalom népszerűségét. Perében elmondott több órás beszédét kinyomtatva osztogatták Kuba szerte. Beszédét egyébként így zárta: "La historia me absolverá - a történelem fel fog menteni". A lakosság tömegesen kezdte követelni Castro szabadon bocsátását, melyet végül Batista kénytelen volt teljesíteni. (Még az USA is közbelépett, szintén Castro elengedését kérve.) Fidel végül távozhatott a börtönből, de a szoros megfigyelés elől, 1955-ben külföldre menekült. Új életet kezdett, aminek egyik lépéseként elvált feleségétől. Castro Latin-Amerika országaiban készítette elő forradalmát, (például Mexikóban) majd 1956 december 2-án, 80 állig felfegyverzett harcossal partra szállt Kubában (a Granma jachton), mégpedig a sziget déli részén, 180 km –re Santiago de Cubától nyugatra. A partraszállás helyszíne (Niquero) és a Sierra Maestra hegyvidék a forradalom első bázisterülete lett. (Térképünkön piros háromszög.)

Castro abban bízott, hogy kubaiak ezrei állnak majd mellé azonnal. Ám a siker ezúttal is elmaradt: a rosszul megtervezett akció végén a kubai hadsereg legyőzte Castro csapatait. Ám a túlélőket elbújtatták a helybéli földművesek, majd az ezt követő hónapokban kialakult egy gerilla hadsereg, melynek legfőbb vezetője Fidel Castro és Che Guevara orvosként végzett forradalmár lett (lásd képünket). A kezdetektől ott harcolt Castro oldalán 5 évvel fiatalabb öccse is Raul is (aki jelenleg Kuba első embere) és egyik legfőbb alvezére: Camilo Cienfuegos.

Később, 1957 és 1958 folyamán Castro megszerezte a kubai kommunisták támogatását is, majd erősen kezébe kaparintotta a sziget egy részét, a Sierra Maestra hegység vidékén (lásd fentebbi térképünkön a pirossal jelzett háromszöget). Miközben az amerikaiak támogatta Batista-kormány folyamatosan veszített népszerűségéből, Castro egyre ismertebb és közkedveltebb lett a lakosság körében. Ennek egyik fő oka, fantasztikus rádióbeszédeiben keresendő, melyeket egy elfoglalt rádióállomásról sugároztak. Közben 1958 nyarán Batista eldöntötte: végképp leszámol a felkelőkkel. Az összesen 40 ezres kubai hadsereg jelentős részét, 12 ezer katonát küldött a hegyekbe a forradalmárok ellen. Bár augusztus elején a felkelők nagy vereséget szenvedtek (Las Mercedes csata) a túlerőben lévő kormány-csapatoktól, és be is kerítették őket – sőt Castro ideiglenes tűzszünet kérésére is kényszerült – végül a forradalmárok kiszöktek a csapdából és a hadseregnek meg kellett hátrálnia. A Verano hadművelet nem várt Castro-sikert hozott! Az "el lider Maximo" -nak is hívott, 32 éves Castro népszerűsége az egekbe szökött!

Az 1958 –as éve második felében Castro elfoglalta a sziget teljes déli részét, majd megindult a főváros felé. Mikor a Havannától alig 260 kilométerre fekvő Santa Clara is elesett (a sziget közepén), Batista pánikba esett és 1959 január elsején Dominikába menekült. A Castro vezette forradalom 1959 január 2-án aratott diadalt. Miközben Che Guevara és Camilo Cienfuegos csapatai Havannába vonultak be, addig maga Castro a sziget túlsó felén, Santiago de Cuba (a második legnagyobb város) utcáin ünnepelt.

A forradalom után

1959-ben megkezdődött Kuba átalakítása: először Che Guevara vezetésével leszámoltak a Batista-rendszer elfogott vezetőivel, az Amerika-barát "gyanúsakkal" és az antikommunista kubaiakkal. (A leszámolások központja a havannai La Cabana börtön volt.) Che egyébként később miniszterként vezette a politikai foglyok munkatáborokba zárását és a kubai ipar átalakítását. (1965 után Che Guevara elhagyta Kubát és a Földet bejárva több országba is "exportálta" a kubai forradalmat, mindenhol felkeléseket szervezve. Végül 1967-ben Boliviában végezték ki.)

Közben Castro a nép nevében államosítani kezdte a kubai nagyvállalatokat, bányákat, üzemeket, ami miatt az USA 1961 elején megszakított minden diplomáciai kapcsolatot Kubával. Később Eisenhower elnöksége alatt az amerikaiak kidolgoztak egy partraszállási tervet Kubában, melyet kubai emigránsokkal de az amerikai hadsereg és a CIA amerikai támogatásával akartak végrehajtani.

Közben John F. Kennedy lett az elnök, ám az akciót nem fújták le. 1961 április 15 és 19 közt a Disznó-öbölben 1300 kubai emigráns szállt partra a CIA segítségével, hogy megdöntsék Castro hatalmát. Ám az akció csúfos kudarcot vallott, a partraszállókat legyőzték és elfogták. Válaszul Washington embargót rendelt el Kuba ellen, mire Castro szovjet támogatást kért. Hruscsov azonban Kuba megsegítését rakéta-telepítésekhez kötötte, így a szovjet hadsereg 1962 nyarán, a legteljesebb titokban 5 rakétaezredet telepített Kubába.

Az amerikai hírszerzés 1962 október 14-én szerzett tudomást az akcióról, mégpedig légi-felvételek révén, melyeket egy Kuba felett elrepülő U-2 es felderítőgép készített (lásd képünket). Ezzel kezdetét vette a történelem egyik legsúlyosabb nemzetközi válsága: a kubai rakétaválság. Az amerikaiak Kuba partjaihoz vezényelték a flottájukat és Kennedy atomtámadással fenyegette Moszkvát, ha Kubából rakétákat lőnének fel Amerika irányába. Küszöbön állt a harmadik világháború kitörése egy nukleáris apokalipszis formájában. A konfliktus csúcspontján, 1962 október 26-án végül mindkét fél meghátrált és kompromisszum született: a Szovjetunió kivonja rakétáit Kubából, ha a USA sem állomásoztat rakétaezredeket Törökországban.

Castro és Hruscsov 1963-ban

A rakétaválság utáni évtizedekben, 1962 és 1989 között Kuba egyre inkább a Szovjetunió partner-országa lett. A gazdaság felépítése, irányítása a szovjet mintát követte és Kuba legfőbb kereskedelmi partnerré is a Szovjetunió lett. (Castro 1972 –től a KGST tagságába is beléptette a szigetországot.) Közben népszerűsége odahaza töretlen maradt. Bár a CIA éjjel-nappal szemmel tartotta Castrót (és még likvidálására is történtek kísérletek) a kubai vezető stabilan kormányozta országát. Nem ment ritkaságszámba, hogy Castro 6-8 órás beszédeket tartott népének (melyet a TV és rádió is közvetített) és amelyeket az amerikai hírszerzés (sűrű szalagcserék után) rögzített és kielemzett. 

Castro magánélete

Fidel Castro életében két nő játszott fontos szerepet, az első Celia Sánchez volt. Castro még Sanchez előtt volt egy ideig nős, 1948 és 1955 közt, Mirta Diaz-Balart -al, ám ez az első, nagyon fiatalon kötött házasság tévedésnek bizonyult (egy kisfiú azért született a kapcsolatból) Celia viszont a Commandante legnagyobb szerelmévé vált. A Castrónál 6 évvel fiatalabb nő az 1952-es kezdetektől a kubai vezető közeli harcostársának számított, sőt mozgalmának első női tagja volt. Kezdetben barátok voltak, majd egymásba szerettek. A forradalom alatt kapcsolatuk közismertté vált. Később a győzelmet követően Castro az államvezetésbe beemelte Sánchezt, mégpedig államtitkári besorolásban. A kubaiak "primera dama -ja" szinte egyedüliként merte szemtől-szembe bírálni Castrot, aki nem csak nőként és társként, hanem tanácsadóként is komolyan vette a csinos forradalmárnőt. A házasság mégsem került szóba köztük. Kapcsolatuk 1960-tól megváltozott és felszínessé vált. A Commandante szerelme 1980 januárjában halt meg tüdőrákban. 

Celia Sanchez /foto: bbc.com/

A Castro életében szerepet játszó másik nő: Dalia Soto de Valle volt, akivel 1961-ben ismerkedett meg. A Commandanténál körülbelül 15-16 évvel fiatalabb, magas, szőke, zöldszemű nőről keveset lehet tudni, mert egészen Sánchez haláláig háttérbe vonultan élt és persze Castro titkosrendőrsége is ügyelt a hölgy ismeretlenségére.  Aztán 1980-ban feleségül ment Castróhoz, de további 19 esztendőn keresztül tartózkodott attól, hogy nyilvánosan is megjelenjen a kubai vezető oldalán. Csak 1999-ben, egy havannai sporteseményen bukkant fel az elnök jobbján, amikor a venezuelai elnöki pár vendégül látása miatt fontos volt reprezentálnia. Dalia, aki fiatalon tanítónőként dolgozott (és egy tehetős, szivargyáros leányaként nőtt fel)  összesen 5 fiú gyermekkel ajándékozta meg Castrót: Alexis 1962, Alexander 1963, Antonio 1969, Alejandro 1971 és Ángel 1974. (Forrás: Nancy Perez Crespo, Miamiban élő kubai újságírónő.) A kubai vezetőnek egyébként van még további három gyermeke, akik mind az 50-es években jöttek világra. Közülük kettő a Commandante házasságon kívüli kapcsolataiból született: Jorge Ángel Castro és az egyetlen lány, Alina Fernández; míg a harmadik Fidel Castro Díaz Balart a legelső házasságból. Őt Kubában csak Fidelitónak nevezi a lakosság és az egyetlen fiú, aki tényleg hasonlít is valamennyire a Lider Maximora.

A rendszerváltás utáni időszak

A Szovjetunió vezetésében 1989/1990 –ben gyökeres fordulat állt be: Gorbacsov engedélyezte a rendszerváltásokat Kelet-Európában, amivel véget ért a hidegháború és a szocializmus korszaka. Kubában sokan Castro bukására számítottak, ám az ekkor már 64 éves vezető ügyesen taktikázott: mérsékelt reformokat engedélyezett, hozzájárult a magánszféra szabad (de korlátozott) működéséhez és a külföldi tőke Kubába áramlásához. A reformoknak hála Kubában javult az életszínvonal és Castrót továbbra is mély tisztelet övezte. Közben azonban egészsége kissé megtört (bélműtéteket hajtottak végre nála), így 2008 február 19-én visszavonult a hatalomból és Kuba vezetését átengedte öccsének, Raul Castrónak. (A pártvezetés éléről 2011-ben vonult vissza.) Jelenleg Fidel Castro visszavonultan él, 2016 augusztus 13-án lett épp 90 éves.

Harmat Árpád Péter

Facabook oldalunk

2016.08.14.13:36