Az írásbeliség megjelenésének kezdeteiről, az emberiség korai történetéről, vagyis az ötezer évvel ezelőtt kezdődő ókor első időszakáról, - mely egyébként egy rendkívül színes és misztikus világot hozott - még ma is csak szűkös forrásanyagok állnak rendelkezésünkre. A kevés fennmaradt régészeti lelet és írott bizonyíték az első nagy civilizációs központokat Mezopotámia, Egyiptom, Trója és Kréta területére helyezi. Ezek közül is a Tigris és Eufrátesz vidékén megtelepedő sumér kultúra jelentette a legnagyobb előrelépést a korábbi évszázadokhoz képest.
A Mezopotámiában (a két említett folyó közti területen) Krisztus előtt több mint 3500 évvel megjelenő különleges népet mely létrehozta az emberiség történetének első városállamokból álló civilizációját, suméroknak nevezzük. Mezopotámia földrajzi értelemben egy hordalékkal feltöltött síkság volt, amely a Tigris és az Eufrátesz folyók között feküdt, és felölelte a mai Irak, Törökország és Szíria egy részét. A területet nyugatról a Szír-sivatag, délről az Arab-sivatag, délkeletről a Perzsa-öböl, keletről a Zagrosz-hegység, északról pedig a Kaukázus határolta. A sumérok eredete sajnos ismeretlen, vélhetően India felől érkeztek, de eredeti hazájuk hollétére nincs semmilyen bizonyíték. Nyelvük sem sorolható az ismert nyelvcsaládokba. Mezopotámiában – ahol a korábbi évezredekben is éltek földművelő, állattenyésztő neolitikus faluközösségek (pl.: Tell-Halaf, El-Obeid, Dzsemdet-Naszr kultúrák) – a sumérek hozták létre az első városállamokat, és ők kezdtek el a nagyszabású csatornaépítéseket, illetve ők honosították meg az öntözéses földművelést is.
A Mezopotámia déli részén, vagyis a Tigris és Eufrátesz alsó folyásánál kialakult legjelentősebb városállamok a következők voltak: Kis, Ur, Uruk, Umma, Lagas, Larsa, Nippúr, Gudea, Eridu, Girsu. Közülük a legnagyobbak mérete a 3. évezred közepén már elérte az 50-60 ezer lakost. A sumérok révén „beindult” a térségben a cserekereskedelem, vagyis a fémet és fát nélkülöző Dél-mezopotámiai városok az öntözéses gazdálkodással terményfelesleggel rendelkezve élénk kereskedelembe fogtak az északi területekkel, és így pótolták a civilizációhoz nélkülözhetetlen fém és fa anyagokat.
Gazdaságuk a templomgazdaság volt, melyben az adott állam hatalmi központja maga a templom volt. A megtermelt javakat ide szállították, és innen osztották el, a hatalom legfőbb birtokosai. Az állam csúcsán egy papi-katonai vezető réteg áll, akik az élet minden területét irányították. A városállamok legfőbb vezetője pedig a főpapi és a hadsereg főparancsnoki tisztséget egyszerre birtokló Ensi volt. A templomgazdaságokban a papi-katonai réteg alatt egyrészt a kézművesek álltak, akik szerszámokkal és fegyverekkel látták el a felettük állókat, másrészt a „bérmunkások”, akik természetbeni fizetség fejében művelték meg a földeket. A munkát és a kereskedelmet a papi réteg irányította.
A mezopotámiai Ur városának zikkuratja
Vallásuk az egyiptomiakhoz hasonlóan napistenhit, de attól egészen különböző, sokkal hasonlóbb a görögök hitvilágához - isteneik néha emberi gyarlóságokat mutatnak. Az Istenek egymás leszármazottai, és az a főisten, aki éppen a MÉH az isteni fensőbbség birtokosa. Ezt különös módon, mint tárgyat kezelik amit el lehet lopni és vissza lehet szerezni, hogy a birtoklására méltó Istenség városának Zikkuratjában őrizzék. A sumér városok hanyatlása előtti korban a főistennő Innana - Istar a szerelem és háború istennője. Fontos szerepe van a napistennek és a holdistennek is, akik az akkád korban válnak főistenekké, valamint a dingireknek - félisteni lényeknek, akiket a teremtőiknek és tanítóiknek tartottak. Fontos szerepe van a vallásukban a különböző állatoknak is, oroszlán, bika, leopárd, amelynek böre hatalmi jelvény is, és feltehetőleg korábbi totemisztikus hitvilág tovább élésével magyarázható. (Állatalakot öltő isteneket az egyiptomi vallásban is megfigyelhetünk.)
Az egyes sumér városok egymástól teljesen függetlenek voltak, ám egy idő után a megművelhető földekért harc alakult ki közöttük. Ebben a háborúskodásban Kr.e. 2350 körül rövid időre Umma városának uralkodója Lugalzaggiszi le tudta győzni a többi várost, és átmenetileg egységes vezetés alakult ki a sumérok felett. A suméroktól némileg különálló, és Lugalzaggiszi hatalmán kívül álló állam volt Elám, Dél-Mezopotámia keleti szomszédságában, a Perzsa-öböl partján. Története szorosan összefüggött a sumér városokéval. (Fővárosa: Szusza, majd Ansan volt.) A Lugalzaggiszi teremtette egységet még nem lehetett sumér államnak – vagy birodalomnak - nevezni, és szinte létrejötte pillanatában legyőzte egy északon formálódó új nép, melyet akkádoknak neveztek.
A sumér írás
A sumérok a Kr.e. 4. évezred utolsó századaiban már ismerték az írás tudományát. Ez az idő egyezik azzal, amikor Egyiptomban is kialakult az írás, de a két nép önállóan jutott el idáig, kultúráik között nagyon valószínűtlen, hogy érintkezés alakult volna ki. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy a legrégibb sumér írás és a hieroglifák alapvetően különböző jeleket tartalmaznak.
A sumér írás is kezdetben tárgyakat jelölt leegyszerűsített, stilizált formában, majd ezek a kis ábrák összekapcsolódnak a szavak hangalakjával, s ennek következtében egy-egy szó jele már csak hangsorként szerepelt egy hosszabb szóban. A jelentés egyértelművé tételére eterminatívumokat használtak. Ez a fejlődés gyakorlatilag megegyezik az egyiptomiak írásával, a fő törvények azonosak. A sumér írás és a hieroglifák azonban pontokon eltérnek egymástól. Egyrészt a sumérok jelölték a magánhangzókat is, másrészt az íráshoz használt anyagok természetéből adódóan más formákat alakítottak ki. Agyagból szinte korlátlan mennyiség állt rendelkezésükre, így ebből építették házaikat, ebből készítették bútoraikat, edényeiket. Kézenfekvő volt, hogy rögzítendő mondanivalójukat is ebbe az olcsó, könnyen hozzáférhető anyagba nyomják íróvessző segítségével. Az ékírásos jeleknek 4 fajtája alakult ki (függőleges, vízszintes, ferde, két ferde ék) melyeket kombinálva a Kr.e. 2. évezred végére már kb. 600 ékjelet használtak.
Az akkádok (Kr.e. 2350-2200 )
A sumér városállamok meghódítására az a sémi nyelvcsaládba tartozó népcsoport vállalkozott először, mely Kr.e. 3000 körül (a sumérek után 500 évvel) érkezett Észak-Arábia sztyeppéiről Észak-Mezopotámia területére. Az akkádok – akik legnagyobb városukról Agadéról kapták nevüket - hosszú évszázadokig éltek békességben a sumérekkel, ám időközben erős és egységes néppé formálódva katonailag is fejlettebbek lettek. Fölényüket Sarrukin, az első nagy akkád uralkodó arra használta fel, hogy egész Mezopotámiát meghódítva létrehozza a történelem első birodalmát. Sarrukin Kr.e. 2350 körül indult meg dél felé, a sumér városállamok meghódítására, melynek során Kis uralkodója után az ummai Lugalzageszi felett is győzelmet aratott. Az ummai királyt foglyul ejtése után bilincsben hurcoltatta végig Agade városán. Dél-Mezopotámia meghódítása után észak és nyugat felé fordul, hogy birodalmát egészen a Földközi-tengerig terjessze ki.
Sarrukín hadjáratai során el is jutott a Földközi-tengerig és az Amanus-hegységig, délen és keleten pedig a Perzsa-öbölig és Elámig. Elám élére egy vazallusát állította. Bár a tartósan ellenőrzése alatt álló terület jóval kisebb lehetett, az agadei dinasztiával az ókori Mezopotámia történetében először jött létre egy nagy területek felett ellenőrzést gyakorló központosítot hatalom, amely újdonság az addig városállamokba szerveződő térségben. Sarrukín a négy világtáj urának kiáltotta ki magát, ám fiai, Rímus (ur. i. e. 2278-70) és Manistusu (ur. 2269-55) uralkodását a birodalom elleni felkelések és az ezek elleni sikeres harc jellemezte.
Kr.e. 2200 körüli időkre az Akkád Birodalom már meggyengült a belső felkelésektől és területileg is egyre inkább visszaszorult. Végső összeomlását a keletről érkező guti (quttu) törzsek támadása hozta. A suméroknál és akkádoknál fejletlenebb, de nagyobb létszámú, harciasabb és vadabb népesség a térséget újra önálló városállamok halmazává tette. A quttu elnyomás azonban a Dél-mezopotámiai régiókban lényegesen enyhébb volt, így egyes városállamok újra virágozni kezdtek. A quttuk megjelenése előtti évszázadok két legjelentősebb uralkodója az Uruk élén álló Gilgames (aki Kr.e. 2650 körül uralkodott) és a Lagast irányító Gudea (Kr.e. 2150) volt. Előbbi hőstetteit a Gilgames eposz örökítette meg, mely az emberiség egyik legrégibb írott forrása. (lásd: képünk)
A Gilgames-eposz két agyagtáblája
Gudea rövid időre olyan hatalmat tudott kezébe koncentrálni, hogy a quttu elnyomás dacára Lagas ki tudta terjeszteni befolyását egész Dél-Mezopotámiára. Végül Kr.e. 2100 körül Uruk és Lagas összefogásával a sumérok elűzték Mezopotámiából a rajtuk élősködő quttukat. (Feltehetően ebben a korszakban, vagyis nagyjából Krisztus előtt 2100 - 2000 körül élhetett a Bibliában és a zsidó írásokban is felbukkanó, legendás Nimród (Ménrót) babilóni király is, akinek nevéhez számtalan legenda kapcsolódik. Több ókori írás szernit ő építtette a Bábel-tornyot, ő alapította Ninivét és ő ítélte halálra Ábrahámot is. A legendás - forrásokkal nem igazoltan létező - alak, akit Noé dédunokájaként említ a Biblia, Kézai Simon szerint a magyarok őse volt.)
A III. Uri dinasztia hatalma (K.e. 2100-1800)
Uruk és Lagas után Úr városa ragadta magához a vezető szerepet, és ensije önkényesen Sumer és Akkád urának kiáltotta ki magát. Az uri királyok megint egyesíteni tudták Mezopotámiát és hatalmuk idején végleg összeolvadt a sumer és akkád népesség. Mivel az akkádok számbelileg fölényben voltak, így Kr.e. 1500 –ra végül a sumer nyelv fokozatosan kezdett visszaszorulni. Az akkádok átvették a sumer ékírást, akkád nyelvre fordították a sumerek minden jelentősebb irodalmi és tudományos alkotását, és átvették gazdasági kulturális vívmányaikat is.
Híres uri uralkodók például Utuhegal, Ur-Nammu és Sulgi, aki létrehozta az egyik legősibb ismert törvénykönyvet. Ur enszijei megerősítették a központi hatalmat, felújították a régi csatornákat. Jelentősen befolyásolta a fejlődést az itt épült zikkurat. Ur tündöklése Agadéhoz hasonlóan ért véget: a betelepülő, portyázó nomád törzsek okozták bukásukat. Kr.e. 2000 körül keletről elami törzsek pusztították el a déli sumer városállamokat, míg nyugatról nomád amorita törzsek jelentek meg és az Észak-mezopotámiai településeket fosztották ki. A két megjelenő népcsoport közül az amoriták tudták magukhoz ragadni a hatalmat, és első uralkodóik létrehozták a majdnem két évszázadon keresztül fennálló Óbabiloni Birodalmat. (Az amoriták az akkádokkal rokon sémi nyelvet beszélő népcsoport voltak, akik Szíria dombos sztyeppéiről az elsivatagosodás miatt kényszerültek vándorlásra.)
Következett tehát egy Babilon központú, új birodalom felemelkedése és virágkora Hammurapi vezetésével. Ám ez már egy új időszak eljövetelének kezdetét jelentette, melyet egy másik posztunkban mutatunk majd be.
Harmat Árpád Péter, 2016.08.22.23:12
Ajánlott irodalom a témához:
- Hahn István, Kákosy László, Komoróczy Géza: Az ókor története II. Az ókori kelet története (Egyiptom és Elő-Ázsia) Szerk.: Dr. Hahn István. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995
- Polányi Imre: Az ókori világ története. Tankönyvkiadó, Budapest, 1976
- Kákosy László: Ré fiai. Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Gondolat Kiadó, Budapest, 1979
- Paul Johnson: Az ősi Egyiptom civilizációja. Európa Kiadó, Budapest 2003