Sokszor és sokan írtak már az 1848/49-es magyar eseményekről, a március 15-én zajló pesti forradalomról, a 48-as szabadságharcról és a korszak nagyjairól, így Kossuthról, Széchenyiről, Wesselényiről, Deákról, Batthyányról vagy Kölcseyről. Ugyanakkor egyik legjelentősebb nemzeti ünnepünk emberi arca nem mindig kap kellő hangsúlyt. Mert mit is ünneplünk valójában március 15-én?
Ünnepeljük például azt, hogy 170 évvel ezelőtt akadtak olyan hazafiak, akik belátták: változásra van szükség, és ezért a változásért hajlandóak voltak áldozatokat is hozni. Ilyen volt Széchenyi István gróf, aki 1825 -ben birtokainak teljes egy évi jövedelmét ajánlotta fel országa számára (egy magyar tudós társaság megalapításáért). És ilyen volt az a magyar huszár is, akinek neve ugyan nem maradt fenn, de aki ott halt meg a szabadságharc utolsó csatájában Temesvár mellett, mert fegyvert fogott és miközben harcolt, végig hitt abban, hogy küszködésével, harctéri helytállásával segíti hazáját, egy független, alkotmányos Magyarország megszületését. A legtöbbet adta ezért, amit csak ember adhat: az életét. És sokan voltak még ilyenek, tízezrek akik elestek a szabadságharc közel egy éve alatt, 1848 szeptembere és 1849 augusztusa között.
Ünnepeljük ezen a napon még az összefogást is, ami egy táborba szólított a sok ezer holdas Wesselényi bárótól a nincstelenekig mindenkit: köznemes értelmiségieket, polgárokat, városi szegényeket, jobbágyokat, zselléreket, cselédeket, mindazokat, akinek fontos volt az ország jövője. Mind, egyszerre emelték fel fejüket, megújulást, szabadságot, igazságot követelve a magyarságnak.
Március 15. "arcai": Széchenyi, Kossuth és Petőfi
Ünnepeljük Petőfi Sándort, aki gyönyörű, lelkesítő verseivel és önfeláldozásával millióknak mutatott irányt és példát a harchoz. Ünnepeljük Kossuth Lajost, aki a reformkor éveiben, 1830 és 1848 közt többször is megfogalmazta mire van szükségünk a sikeresebb jövőért. A Pesti Hírlap hasábjain írva megértette a néppel, hogy a jobbágyság középkori csökevénye, az ősiség törvény idejétmúltsága és a nemesi adómentesség tarthatatlansága helyett modern, új, haladó berendezkedésre van szükség még akkor is, ha ezt a Habsburg udvar ellenzi, sőt azok megvalósítását minden módon akadályozza. A szabadságharcot megelőző évek jelszavait - jobbágyfelszabadítás, közteherviselés, felelős nemzeti kormány, unió Erdéllyel, sajtószabadság - ő tette közérthetővé. Világos cikkei révén mindenkinek megértette - a szobalányoktól és uradalmi cselédektől egészen az arisztokrata grófokig - hogy Magyarország megmaradásáért, fejlődéséért és sikeresebb jövőjéért mire van szüksége a hazának.
Ünnepeljük továbbá Batthyány Lajos kormányát és a magyar országgyűlés tagjait, akik megalkotva az áprilisi törvényeket létrehozták az alkotmányos Magyarország alapjait. Azt az alapot, melyre szabadságunkat és jövőnket építhettük.
Ünnepeljük még a pesti ifjakat, fiatal költőket, jurátusokat, értelmiségieket is, akik azon a bizonyos esős napon, 1848 március 15 -én egy forradalom kirobbantásával próbálták segíteni Kossuthék pozsonyi és bécsi követeléseit. Ünnepeljük a honvédeket, magyar huszárokat, katonákat, akik fegyvert ragadtak az áprilisi törvényekben szentesített jogainkért és autonómiánkért. Ünnepeljük Görgey Artúrt, a szabadságharc legtehetségesebb tábornokát, aki a tavaszi hadjáratban űzte ki hazánkból az osztrák csapatokat. Ünnepeljük a háború hőseit, és mindazokat akik életüket adták a győzelemért. Március 15. az összefogás, az igazság, a hősiesség, a küzdeni akarás és az önfeláldozás ünnepe, mely egy olyan korszakhoz kötődik, mely a magyarság talán utolsó egységes fellépését szimbolizálta.
Mi történt a magyarsággal 1848/49 -ben?
A reformkor nagy alakjai a március 15 -én lezajló pesti forradalom és a pozsonyi országgyűlésen zajló küzdelmek nyomán 1848 áprilisára kivezették az országot a középkori, feudális állapotokból, majd elérték a Magyar Királyság jelentős mértékű önállóságát is. A bécsi udvar meghátrált, a változásokat szentesíteni volt kénytelen V. Ferdinánd császár. Azonban néhány hónappal később, amikor véget ért Európában az 1848-as forradalmi hullám és a legtöbb monarchiában visszatért a konzervativizmus, Ausztria a friss magyar alkotmány visszavonására készült. Kossuth, Batthyány, Deák és a reformer magyar nemesség nem hagyhatta ezt. Elkezdődött tehát a szabadságharc, mely 1849 tavaszától - a Habsburgok trónfosztásától - már a teljes magyar önállóságért és szabadságért is zajlott.
A harcokban a magyar honvédsereg képes volt felülkerekedni az osztrákokon, mégpedig olyan kiváló és tehetséges tábornokok révén, mint Görgey Artúr, Damjanich János, Klapka György vagy Aulich Lajos. A magyar győzelem a tavaszi hadjárat végére (1849 májusára) már a küszöbön állt. 1849 tavaszán deklaráltuk függetlenségünket, kimondtuk a Habsburg-dinasztiától való örök elszakadásunkat és megválasztottuk saját vezetőnket is, elsőként kormányzónkat Kossuth Lajost személyében.
Ekkor azonban az új császár, az alig 18 éves Ferenc József Oroszországhoz fordult segítségért. I. Miklós pedig nem habozott segítséget nyújtani: óriási 200 ezres haderőt küldött a lázadó magyarok ellen. A túlerő pedig felőrölte a közel egy éve harcban álló, kivérzett honvédegységeket. Bár Kossuth és Görgey kitartást kért a magyar honvédektől - abban bízva, hogy az európai hatalmak közbeavatkoznak majd - a kimerült magyar katonák minden erejüket összeszedve tudtak csak helytállni a csatatereken két óráshatalom, többszörös túlerőben lévő seregeivel szemben.
Az utolsó ütközetekben: Segesvárnál (1849 július 31.), Szeged alatt (1849 augusztus 5.) és legvégül Temesvárnál (1849 augusztus 9.) az osztrák-orosz csapatok sorra arattak diadalt. Végül Kossuthnak menekülnie kellett, Görgey számára pedig nem maradt más választás, mint a fegyverletétel a világosi síkon. Aradon 13 honvédtábornokot végeztek ki 1849 október 6 -án. Véráldozatukat emelt fővel, némán, a gyász könnyeivel küszködve vette tudomásul a nép.
A szabadságharc véget ért ugyan 1849 augusztusában, de hőseink emléke, küzdelmük bátorsága és összefogásunk ereje, - mely a korabeli Európa két legnagyobb hatalmával szállt szembe - örökre megőrződik a magyarok szívében. Emlékezzünk így ezen a napon 1848 március 15 -re, az események emberi oldala előtt tisztelegve.
Végül egy részlet Petőfi Sándor naplójából:
"A Pilvax kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el. Az orvosoktól a mérnökökhöz, majd a jogászokhoz vonult a számban és lelkesedésben egyaránt percenként növekedő sereg. Jókai fölolvasta a felhívást és a 12 pontot, s énvelem elszavaltatták a "Nemzeti-dal" -t. Mindkettőt kitörő lelkesedéssel fogadták, s a refrénben előjövú "esküszünk"-öt mindannyiszor visszaharsogta az egész sereg, mely a téren állt. Landerer nyomdájához mentünk, amely a legközelebb volt hozzánk, s a 12 pontot és a Nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Délfelé elkészültek a nyomtatványok, s ezrenként osztották szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyűlést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott. A szakadó eső dacára mintegy 10000 ember gyűlt össze a múzeum elé, onnan a városházához mentünk. A tanácsterem megnyílt, s megtelt néppel. Rövid tanácskozás után a polgármester aláírta a 12 pontot. Óriási lelkesedés tört ki!... - Budára! Budára! Nyittassuk meg Táncsics börtönét! Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. A választmány legalább húszezer ember kíséretében fölment Budára a helytartó tanácshoz és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni méltóztatott, s öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenségi rendelet, a cenzúra eltöröltetett, Táncsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre. Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben."
Harmat Árpád Péter
Ha a poszt elnyerte tetszésed, kövess bennünket a Facebook -on is!
2017.03.14.(15:30)