A normandiai partraszállás a világtörténelem egyik legnagyobb hadműveletének és a második világháború fontos fordulópontjának tekinthető. A partraszállás révén 1944 nyarától Nyugat-Európában harcoló 2,9 millió amerikai, angol, francia, kanadai, új-zélandi, ausztrál és egyéb angol gyarmatterületről Európába érkező katona miatt a több mint 7 milliós német hadsereg végzetesen meg kellett, hogy ossza erőit. Csapatainak majdnem felét kellett elvonnia az egyébként is túlerőben lévő vörös hadsereg feltartóztatásától és bevetnie Franciaország illetve Olaszország területein, amely így mindkét fronton összeomlást okozott a németek számára. Azok a bátor szövetséges katonák, akik 1944 június hatodikán először tették lábukat Normandia partjára és azok, akik közülük életüket áldozták a partraszállás sikeréért valójában a világ megmentéséért küzdöttek.
A második világháború harmadik évébe lépett már, amikor 1941 nyarán végre megszületett a náci Németország elleni antifasiszta összefogás, melyet előbb augusztus 12 –én Anglia és az USA, majd egy hónappal később a Szovjetunió is aláírt. Még ugyanezen évben a japánok Hawaii elleni támadása nyomán az USA ténylegesen is belépett a háborúba és megkezdődött a nyugati nagyhatalmak egyre szorosabb együttműködése Hitler legyőzéséért. Miközben a Szovjetunió Sztálingrádnál vereséget mért a wehrmachtra, megkezdve a német seregek folyamatos visszaszorítását és Anglia meggátolta a német partraszállási kísérleteket, az USA 50 milliárd dollár értékben szállított fegyvereket és hadianyagot európai szövetségeseinek. Az amerikaiak 1942 –től részben Japánnal harcoltak a Csendes-óceánon, másrészt majdnem 400 ezer teherautót szállítottak az oroszoknak. Bár mindenki kivette a részét a nácik elleni harcból, 1943 –ra egy lényegesen hatékonyabb együttműködés igénye is felmerült a felekben. Churchill és Roosevelt előbb a marokkói Casablancában találkoztak 1943 januárjában új, afrikai és olaszországi frontok megnyitásáról tárgyalva, majd az év végén Teheránban Sztálint is bevonva döntöttek egy Nyugat-európai front létrehozásáról.
Az 1943 novemberi, Teheránban megtartott konferencián az angol-amerikai partnerek ígéretet tettek arra, hogy 1944 májusában, vagy júniusában megvalósítják az „Overlord” („Hűbérúr”) fedőnevű hadműveletet: csapataik partra szállnak Normandiában, majd később kisegítő akcióként Dél-Franciaországban is. A Szovjetunió pedig kötelezettséget vállalt arra, hogy az európai hadviselés befejezése után hadba lép majd Japán ellen. Ennek fejében Sztálin a Kuril-szigeteket és Dél-Szahalint kérte. 1943 decemberében Roosevelt elnök Dwight D. Eisenhower tábornokot, Churchill pedig Bernard Law Montgomery tábornokot bízta meg a franciaországi partraszállás megtervezésével és vezetésével.
A náci Németország katonai vezetői is tisztában voltak azzal, hogy a szövetségesek a Szovjetunió tehermentesítése érdekében egy új front megnyitására törekszenek, és azt valahol Franciaországban próbálják majd megnyitni. Hitler – éppen a várható támadás miatt – a francia partok védelmével egyik legtehetségesebb tábornokát, Erwin Rommelt bízta meg. A "sivatagi rókának" nevezett Rommel - aki a "német hadsereg legfiatalabb tábornagya" címet is viselte - korábban az Afrika Korps vezetőjeként hihetetlen tiszteletet vívott ki az angolok körében. Új megbízatását is nagy lelkiismeretességgel látta el annak dacára, hogy közvetlen felettesével az öreg Gerd von Rundstedt -el nem mindig egyezett véleménye, a kettejük közt szembeötlően nagy stílusbeli és vezetési különbségekről nem is beszélve.
A tervezett invázió méreteiről képet adhat, hogy június elején már 2,9 millió szövetséges katona állomásozott a Brit-szigeten, mely mintegy 1500 tank, 10 000 motoros jármű, majdnem 10 000 harci repülő és 1500 hajóból álló flotta segítségével akarta végrehajtani a világtörténelem legnagyobb katonai hadműveletét. Bár a szovjet háborúban meggyengült német hadsereg alacsonyabb, létszámmal, „mindössze” másfél millió katonával várta a támadást, helyzeti előnye kiegyenlítette a szövetségesek számbeli fölényét.
A májusra tervezett hadművelet végül június elejére tolódott át. A szövetségesek az első napokban Dovernál – Patton amerikai tábornok vezetésével – egy „ál-invázió” szervezésébe kezdtek, hogy elhitessék a németekkel, a La Manche-csatorna legkeskenyebb szakaszán indítják majd meg az inváziót. A szövetségesek makett harckocsikat helyeztek el a doveri partszakaszon és nagy katonai mozgásokba kezdtek - üres teherautók százait fel-alá küldözgetve - hogy a német hírszerzést (Abwehr) meggyőzzék: Calais térségében fognak partot érni az offenzíva szövetséges hadosztályai. A megtévesztés "bejött". Hitler és a vezérkar - részben mert logikusnak is találták - teljes mértékben elhitték a calais-i partraszállás tervét. A szövetségesek csak egyetlen német tábornokot nem tudtak becsapni: Rommelt. A tehetséges és tapasztalt német tiszt mindent elkövetett annak érdekében, hogy meggyőzze felettesét Rundstedt tábornagyot illetve Hitlert arról, hogy Normandiába csoportosítsák a wehrmacht páncélos erőit, mert a szövetségesek igenis ott fognak partra szállni. A Führer nem hitt neki, sőt azt is megtiltotta, hogy akár egy árva harckocsit is a térségbe vezényeljen.
Június 4-én a szövetséges tisztek már alig várták az indulást, a "nagy kalandot! Viszont az előkészületek során váratlan fordulat következett be, mert napokig tartó rossz idő, hatalmas hullámzás és szélvihar köszöntött a La Manche csatornára. Hosszas mérlegelés után azonban, június 6-án reggel 6 óra 20 perckor Eisenhower úgy döntött, kockáztat, és megindította a sorsdöntő támadást. Mint később kiderült: jól kalkulált. A rossz időjárás ugyanis átmenetinek bizonyult: június 6 -án délutánra Normandia felett kisütött végre a nap. Összesen 170 ezer szövetséges katona készülődött arra, hogy lábát Franciaország partjára tegye, miután előző este légideszant alakulatok előkészítették a területet a várva várt támadásra.
A partraszállás eseménytörténete
A partraszállás részleteinek ismertetése előtt mindenképp érdemes leszögezni egy fontos körülményt: bár a "D-day" - vagyis a partraszállás első napja, 1944 június 6 - az a dátum, amire az utókor leginkább "szeret" emlékezni, valójában a normandiai hadműveletek egy 80 napos időszakot ölelnek fel, június 6 és augusztus 25 között. Ebben az időtartamban szállt partra az a majd 3 millió szövetséges katona, akik végül eldöntötték a háború végkimenetelét.
A június 6-án reggel induló invázió nem csak azért lepte meg a németeket, mert a délelőtti viharos időjárás alapján azt kivitelezhetetlennek tartották, hanem azért is, mert a Calais-Dieppe partvonallal szemben a szövetségesek Normandiában, Cherbourg és Caen városa között indítottak támadást. A Utah, Omaha, Gold, Juno, Sword nevekkel jelölt partszakaszokon a harcoló egységek viszonylag hamar áttörték a partmenti német bunkerek vonalát, és megkezdték a Cotentin-félsziget meghódítását, Cherbourg és Caen városaival együtt. A normandiai partraszállás első napjának legfőbb eredménye az volt, hogy sikerült összesen 170 ezer angol-amerikai katonát partra tenni. A sikeresen partot érő 170 ezer katona valamivel több, mint fele volt amerikai, a többi angol és kanadai zászlók alatt harcolt. A veszteségek mértéke az első napon mintegy 10 500 főt tett ki, vagyis nagyjából 6-7%-os volt a "lemorzsolódás". Az elkövetkező öt napban további 156 ezer katona tette lábát Észak-Franciaország földjére, az újabb 75 napban pedig átlagosan napi 32-33 ezer katona érkezett Franciaországba. A szövetséges haderő összlétszáma 1944 július másodikára érte el az egymillió főt! Ez 13 amerikai, 11 brit és egy kanadai hadosztály, illetve 171 532 jármű (harckocsi, teherautó ... stb) Európába szállítását jelentett. A Brit-Amerikai-Kanadai összefogás egészen augusztus 25 -ig (Párizs felszabadításának napjáig) szállította folyamatosan az emberanyagot a kontinensre, így a végső mérleg szerint 1944 június 6 és augusztus 25 közt hozzávetőlegesen 2,9 millió szövetséges katona kezdte meg a harci tevékenységet Franciaország területén. Ezzel a hatalmas létszámmal körülbelül 1,5 millió német katona állt szemben.
Kevés szó esik a normandiai partraszállással kapcsolatban arról, hogy két hónappal a „D” day után, 1944 augusztus 15 –én a Dragoon hadművelet keretében is történt egy szövetséges partraszállás Dél-Franciaországban. A hetedik amerikai hadsereg augusztus 15 –én egy sikeresen végrehajtott légideszant akciót követően kezdte meg katonái partra tételét Saint-Tropez térségében. Másnap az első francia hadsereg is csatlakozott a partraszálló erőkhöz és a továbbiakban egy hónapon keresztül érkeztek újabb és újabb amerikai-francia egységek a dél-francia partokra. Összesen közel fél millió szövetséges katona szállt partra Dél-Franciaországban, akik sikeresen tudtak előretörni a francia-német határ irányába. Nancy térségében egyesültek a normadiai amerikai csapatokkal és támadták együttesen a német határt.
A normandiai partraszállás révén 1944 nyarától Nyugat-Európában harcoló 2,9 millió amerikai, angol, francia, kanadai, új-zélandi, ausztrál és egyéb angol gyarmatterületről Európába érkező katona révén a több mint 7 milliós német hadsereg végzetesen meg kellett, hogy ossza erőit. Csapatainak majdnem felét kellett elvonnia a hatalmas vörös hadsereg elől és bevetnie Franciaország illetve Olaszország területein, amely így mindkét fronton összeomlást okozott a németek számára. Azok a bátor szövetséges katonák, akik 1944 június hatodikán először tették lábukat Normandia partjára és azok, akik közülük életüket áldozták a partraszállás sikeréért valójában a világ megmentéséért küzdöttek. A mai napon, és minden június hatodikán rájuk emlékezünk! [Térképek - történelem mindenkinek blog]
Harmat Árpád Péter
Bővebb infók mindenről, ami történelem: Történelemklub.com
További cikkeim: Tartalomjegyzék