A revizionizmus (irredentizmus) – vagyis a trianoni diktátum eltörlésének és a történelmi Nagy-Magyarország visszaállításának igénye – már 1920 –tól kezdődően beépült a magyar „közgondolkodásba”. Idővel az államvezetés diplomáciai törekvéseiben is megjelent a revíziós politika, mely Gömbös Gyula miniszterelnök 1933 június 17 -én, Adolf Hitlernél tett látogatásával vette hivatalosan is kezdetét. Innentől kezdve a két legfontosabb külpolitikai kérdés: a revízió és német orientáció elválaszthatatlanul és végérvényesen összekapcsolódtak egymással.
A Német Birodalom és Adolf Hitler iránti elköteleződés 1933 és 1941 közt fokról fokra történt. Először gazdasági kapcsolatokat építettünk ki a III. Birodalommal, majd bevezettük az első zsidótörvényt (1938 május 29-én). Mivel Hitler elégedett volt a magyarok zsidóellenes politikájával és lassú Németországhoz közeledésével - az első Bécsi döntéssel (1938 november 2-án) visszaadta nekünk a felvidék egy részét, mintegy 12 012 km2 -t, 869 ezer lakossal (akiknek 87% -a volt magyar) Most rajtunk volt a hálálkodás sora, így 1939 elején (cserében) kiléptünk a Népszövetségből és csatlakoztunk az Antikomintern Paktumhoz (kommunista ellenes szövetség). Viszonzásul Hitler hozzájárulását adta Kárpátalja magyar megszállásához, amire 1939 március 15-én került sor, és újabb 12 800 km2 területgyarapodást eredményezett (0,7 millió lakossal, akiknek 10% -a volt magyar) Később bevezettük a második zsidótörvényt (1939 május 5-én). A jutalom ezúttal sem maradt el: a Führer nekünk adta Erdély északi részét. Ez volt a második Bécsi döntés 1940 augusztus 30-án. Ezzel az újabb határozattal 43 104 km2 -nyi területet sikerült visszaszereznünk a hajdani Nagy-Magyarországból, 2,4 millió lakossal (akiknek 54%-a volt magyar.) A magyar csapatok az aláírás után 5 nappal, azaz szeptember 5-én kezdték meg Észak-Erdély birtokbavételét. Idézet bécsi döntés dokumentumából:
„Azoknak a megbeszéléseknek során, amelyek Bécsben, 1940. évi augusztus hó 29. és 30. napján Németország, Olaszország Románia és Magyarország képviselői között a Magyarország részére átengedendő területnek Románia és Magyarország között függőben lévő kérdésében folytak, Románia és Magyarország képviselői meghatalmazásaik alapján a birodalmi kormányt és az olasz kormányt felkérték arra, hogy e kérdést döntőbírói határozattal rendezzék. Románia és Magyarország képviselői egyúttal kijelentették, hogy kormányaik ily döntőbírói határozatot minden további nélkül magukra kötelezőnek ismernek el.… a Magyarországnak jutó, eddig román területet a román csapatok 14 napi határidő alatt ki fogják üríteni, és rendes állapotukban Magyarországnak át fogják adni.”
A második bécsi döntés aláírás, a bécsi Belvedere-palotában, 1940.08.30 /forrás: lazarus.elte.hu/
Országunk 1940 november 20 -án csatlakozott a Háromhatalmi Szerződéshez, majd 4 hónappal később részt vett Jugoszlávia lerohanásában. Ezzel a két lépéssel Magyarország végérvényesen Hitler oldalára állt. A revíziós politika megszerezte a Délvidék egy részét, egészen pontosan 11 601 km2 -t, 1,1 millió lakossal (akik közül 301 ezer volt magyar).
Összességében elmondható, hogy az 1930-as években meginduló revíziós politika 1938 és 1940 közti években mintegy 80 ezer km2 -nyi területet szerzett vissza Magyarország számára, vagyis majdnem megduplázta területünket. (A visszakapott felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki területek együttesen 79 316 km2 -t tettek ki.) A Trianon előtt még 325 411 km2 nagyságú - Horvátországgal együtt értendő - hajdani Nagy-Magyarországtól igazságtalanul elvett területeknek 35% -a újra hazánk birtokába kerülhetett.
A lakosságot tekintve a visszacsatolt részekkel 5 millió fővel gyarapodott a Magyar Királyság, ám ennek a létszámnak csak alig fele vallotta magát magyarnak. A külpolitikai sikerek fejében azonban a Führer hamarosan "benyújtotta a számlát".
A végső elköteleződés Hitler oldalán
Adolf Hitler 1940. decemberében jóváhagyta a Szovjetunió megtámadásának tervét, a Barbarossa-tervet, és elhatározta a Balkán megtámadását is. Magyarország ezzel kényszerpályára került: Németország szövetségeseként nem mondhatott nemet egy Hitler részéről érkező kérésre, mely a hadműveletekben való magyar részvételt szorgalmazná. Nem is kellett erre sokáig várni, ugyanis 1941 március 27 -én Hitler maga szólította fel - követek útján - Horthyt: a magyarok vegyenek részt a Jugoszlávia elleni német támadásban. A helyzet azonban nagyon kínos volt hazánk számára, hiszen Teleki Pál miniszterelnök, aki alig 3 hónappal korábban, 1940 december 12 -én saját kezűleg írt alá „örök barátsági szerződést” délszláv állammal. A válságos helyzetet a magyar miniszterelnök nem tudta feloldani, így 1941. április 3-ra virradó éjjel inkább az öngyilkosságot választotta a szerződésszegés helyett. Utódjának - Bárdossy Lászlónak - már nem voltak ilyen aggályai s a magyar csapatok részt vettek Jugoszlávia megszállásában.
A végső, németek melletti elköteleződés szerves részét képezte az is, hogy Magyarország hajlandó volt a zsidótörvények megalkotására és bevezetésére. Az első zsidótörvény (1938/XV. tc.) 1938 május 29-én lépett hatályba. Ez még vallási alapon határozta meg azt, hogy ki számít zsidónak. Jelentősen korlátozta - konkrétan 20%-ban maximálta - az értelmiségi pályákon foglalkoztatható zsidók számát. A második zsidótörvény (1939/IV. tc.) 1939 május 5-én lett hatályos, és már faji alapra helyezte a zsidók meghatározását. Ez a jogszabály két kategóriára bontotta az értelmiségi foglalkozásokat: az egyikbe azokat sorolták, melyekben egyszerűen tilos volt a zsidók alkalmazása, a másikba azok kerültek, ahol csupán 6% -lehetett maximum az arányuk. A zsidók számára innentől tiltott szakma lett: a közhivatalnoki, színészi, újságírói, és a tanári pálya. A harmadik zsidótörvény (1941/XV. tc.) 1941 augusztus 8-án lépett hatályba, és a zsidók teljes elszigetelését célozta, mivel megtiltotta a keresztényekkel való minden nemű szexuális és házassági kapcsolatot. A negyedik zsidótörvény (1942/XV. tc.) 1942 szeptember 6-án a zsidók föld és ingatlanszerzését korlátozta (gyakorlatilag megtiltotta). Később egy 1942-ben elfogadott új honvédelmi törvény (1942. évi XIV.tc.) pedig a zsidókat munkaszolgálat vállalására kötelezte (fegyveres szolgálat helyett). A törvényt 1942 november 18-án kiegészítette a 69059/1942 számú honvédelmi miniszteri rendelet, mely minden 18 és 48 közti zsidó férfi számára elrendelte a munkaszolgálatot. A sárga színű Dávid-csillag kötelező viselését Magyarországon az 1240/1944-es miniszterelnöki rendelet írta elő, 1944 április 5-én.
Ami a katonai eseményeket illeti, a balkáni hadműveletek után következett a Szovjetunió: 1941 június 22 -én a német hadsereg - hadüzenet nélkül - 4 millió Wehrmacht katonával indult meg az oroszok ellen, és azonnal gyors sikereket aratva hatolt egyre mélyebben a Szovjetunióba. A támadásban részt vett Hitler teljes szövetséges rendszere (románok, olaszok, spanyolok), így hamar felvetődött, hogy Magyarországnak is támogatnia kéne a németeket. A magyarok hadba lépését végül Kassa „szovjet” bombázása „indokolta”. (Legalábbis ez volt a közvetlen ürügy.) Az ismeretlen felségjelzésű gépek támadását (melyet ugyan valóban szovjetek hajtottak végre, csakhogy tévedésből) provokációnak állította be a Bárdossy-kormány, így 1941 június 27-én - a bombázás másnapján - hazánk belépett a második világháborúba, és hadat üzent a Szovjetuniónak! Rövid időn belül hadiállapotba kerültünk a Szovjetunión kívül Angliával és az Egyesült Államokkal is.
A magyar hadsereg Kárpát-csoport elnevezésű, Szombathelyi Ferenc altábornagy vezette egysége 1941 július 1-én, mintegy 40 ezer fővel (5 dandárral) lépte át a keleti határt és támadta meg a Szovjetuniót. A magyar csapatok 1941 őszén és telén front-, majd megszálló feladatokat láttak el orosz területeken, majd 1942 nyarán német felkérésre részt vettünk a "kék hadműveletben" is. A Don folyó partján 200 km -es frontszakaszt biztosítottak katonáink, megdöbbentően hiányos felszereléssel. A háború későbbi eseményei viszont innentől kezdve katasztrófák sorozatát hozták.
A revízió ára
A külpolitikai sikerekért hazánk hatalmas árat fizetett: Hitlert kellett végig támogatnunk a második világháborúban, és osztoznunk kellett a hitleri Németország későbbi sorsában is. Ez pedig maga a pokol volt! A II. világháborúban a Föld három kontinensén összesen 72 millió ember lelte halálát. Egyedül Európában 50 millióan haltak meg a harcokban, üldöztetésekben és éhezésben, és ennek a gigantikus számnak lakosságarányosan nézve jelentős részét képezte hazánk vérvesztesége. Ez az emberveszteség a bécsi döntésekkel létrehozott új határokkal nézve 1 millió magyar ember halálát jelentette, a mai határokkal vizsgálva pedig 600 ezer elhunytat tett ki. Ebből a megdöbbentően magas számból 300 ezret tettek ki a magyar katonák, 200 ezret a zsidók és 100 ezret a polgári áldozatok.
A legtöbb magyar honvéd, mintegy 120 ezer katona 1943 januárjában a Donnál esett el, és rengetegen haltak meg a fél évig tartó magyarországi harcok alatt is, 1944 ősze és 1945 tavasza között. A revízió – mely egy felháborítóan igazságtalan békediktátumot szeretett volna semmissé tenni – sajnos rossz döntésekbe hajszolta országunk vezetőit, mely döntések később a második világháború végére hazánkat romhalmazzá változtatták.
Felhasznált irodalom:
- Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris Kiadó, Budapest, 2004
- Harmat Árpád: Magyarország a II. világháborúban /tortenelemcikkek.hu/
2015.08.31.14:57