464 évvel ezelőtt, 1552 július 6 és 9 között Drégely váránál 146 magyar vitéz áldozta életét a hazáért, a török elleni harcban, Szondi György vezetésével. Arany János balladát, Tinódi Lantos Sebestyén históriás éneket, Marton László pedig szobrot készített a hős várparancsnok tiszteletére. A hihetetlen ostrom előzményei az 1540-es évek Magyarországára vezetnek bennünket.
Magyarországon a törökök 1541 után folyamatosan jelen voltak, hiszen a három részre szakadással az Oszmán Birodalom gyakorlatilag bekebelezte hazánk legnagyobb részét. A Dunántúl északi területei és a Felvidék ugyan megmaradtak Habsburg kézen, Erdély pedig kapott némi autonómiát a szultántól, de Szulejmán terjeszkedésekre készült és egy pillanatig nem volt kétséges akkoriban senki előtt, hogy a maradék részek török meghódítása is hamarosan kezdetét veszi. Az 1541 és 1546 közti várharcok éveiben Szulejmán meg is kaparintotta a Buda környéki magyar várak legtöbbjét, így elesett a történelmi Esztergom vára is 1543 -ban, sőt Tata, Visegrád, Nógrád, Hatvan, majd a dunántúli Pápa és Székesfehérvár, illetve délen Siklós és Pécs.
Az oszmán hódítások új iránya ekkor a Felvidék lett, és annak kapuja: Eger. A nagyszabású, 1552-es török hadjárat így rafinált módon két irányból, több vár elfoglalásával Egert tervezte megcélozni. Kara Ahmed másodvezér Drinápolyból indult Erdély ellen, és 1552 június 27-én meg is kezdte Temesvárt ostromát, miközben Hadim Ali budai pasa Drégely ellen vonult, hogy július 6 -án ő is belefogjon a kicsi, ám fontos erőd bevételébe. Terveik szerint gyors győzelmeiket követően, augusztusban már Szolnoknál akartak egyesülni, hogy azután közösen rontsanak Egerre. Ám a két magyar vár ellenállt. Temesvárt Losonzcy István 1900 katonával tartotta, míg a jóval kisebb Drégelyt Szondi György, alig 146 magyar vitézzel próbálta megvédelmezni. Mindkét helyen heroikus küzdelem kezdődött.
Szondi György a kutatások mai állása szerint nem volt nemesi származású, csupán kiemelkedő katonai és vezetői képességeinek köszönhette, hogy a kicsiny felső-magyarországi erősség vezetését rábízták. Fiatalon a nádor-helyettes Révay Ferenc szklabinyai (felvidéki) várában tanulta a fegyverforgatást, majd részt vett a mohácsi csatában. Később elnyerte az esztergomi érsek, Várday Pál bizalmát, aki 1545-ben kinevezte a drégelyi uradalom és vadászkastély élére, megbízva az utóbbi várrá alakításával. Szondinak nem volt könnyű dolga. A török 1547 –ben és az azt követő években egyre több környákbeli várat foglalt el, Drégely pedig kisméretű, vékony falakkal rendelkező, nehezen védhető erőd volt csupán.
Ugyanakkor Drégely kulcsfontosságú helyen feküdt, ami miatt az országnagyok – köztük Ferdinánd király és Erazmus von Teuffel felvidéki főkapitány – a vártól északra fekvő bányavárosok megvédelmezését várták tőle. Szondi éveken át könyörgött ellátmányért, katonáért, ágyúkért, felszerelésért, mindhiába. Csak nagy nehézségek árát tudta még azt is elérni, hogy az erőd létszámát 1552 nyarára 81 ről 146 –ra emeljék. Közben a budai pasa megkezdte 1552-es nagy hadjáratát és 12 ezer katonával javában közeledett Drégelyhez.
Az ostrom 1552 július 6-án kezdődött és a pasa szentül hitte, hogy egy fél nap alatt elfújja ágyúival a parányi erődöt. Ám a védők szokatlanul elszántnak mutatkoztak: a fal-rombolást helyreállították, majd az első török rohamokat meglepő hatékonysággal verték vissza. Arany János híres balladája, a Szondi két apródja hűen érzékeltette a csata hősiességét. A védők a rohamozó törököket még a létrákon levágták. Az oszmánok nem is bírtak a védőkkel, ám az ágyúzás mégis megtette a hatását: az amúgy is gyenge falak több helyen leomlottak, amivel reménytelenné vált Szondiék helyzete. Fél nap helyett azonban ekkor már 3 napja tartott a szakadatlan küzdelem, és mindenki ereje végéhez ért. Az utolsó 24 órában a törökök tárgyalni akartak.
A pasa Mártont, a szomszédos Oroszi papját küldte el a kapitányhoz, hogy meggyőzze az értelmetlen harc felfüggesztéséről és a megadásról. Szondi azonban eldöntötte: soha nem adja meg magát és maroknyi seregével annyi kárt okoz a törököknek, amennyit csak lehetséges. Hű apródjait a pasához küldte (kegyelmet kérve számukra), majd minden értéket megsemmisített a várban, lovakat, marhákat is leölve. A várban gyújtott hatalmas máglya mindent felemésztett, mindent, amit nem akartak, hogy a töröké legyen. Közben az óriási oszmán túlerő 12 ezer harcosa végső rohamra készült. A támadás valósággal elözönlötte a parányi várat és annak 146 védőjét A rommá lőtt erőd, minden falára ezrek kapaszkodtak fel, miközben a védők utolsó leheletükig küzdöttek.
"Hadd zúgjon az ágyú! pogány Ali mond, És pattog a bomba, és röpked a gránát; Minden tüzes ördög népet, falat ont: Töri Drégely sziklai várát. ... Mint hulla a hulla! veszett a pogány, Kő módra befolyván a hegy menedékét: Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be a végét. ..."
Maga Szondi több sebből vérezve is tovább harcolt, még akkor is, amikor már csak fél térdre ereszkedve tudta vágni az ellent. Hihetetlen erejét és elszántságát még a legkegyetlenebb török tisztek is elismeréssel nézték. Végül mind egy szálig elestek Drégely hősei - utolsók közt Szondy György - az Úr 1552. évében, július 9-én, az ostrom negyedik napján. A pasa elismerően rendezett díszes temetést Szondi Györgynek.
Később elesett Temesvár, majd Szolnok is, ám Egerben újabb magyar csoda történt: Dobó István megvédte a Felvidék kapuját. Lezárult az 1552-es esztendő, melyben hősök születtek és csodák történtek, hogy kicsiny népünk megőrizhesse emlékezetében mindazokat, akik életüket áldozták a hazáért.
Harmat Árpád Péter