A hatalmas Oszmán Birodalom már a XIV. századtól kezdődően zaklatta a Magyar Királyság délvidéki határait, de uralkodóink - olyan hősöknek köszönhetően, mint Hunyadi János vagy Kinizsi Pál, akikről egy korábbi írásomban már megemlékeztem - egészen a mohácsi csatavesztésig (160 éven keresztül) meg tudták akadályozni a török hódítást. Ám Mohács után az oszmánok betörtek hazánkba, elfoglalták Budát és kezdetét vette a 150 éves török uralom. A magyarság viszont folytatta a harcot ezúttal újabb hősök révén. Ilyen volt a legendás Dobó István is, az egri várvédők parancsnoka.
Dobó István régi magyar nemesi családba született, valamikor 1505 táján (sok helyen 1502 szerepel). Fiatal korától kezdve három fiú-testvérével együtt tanulta a kardforgatás és a földesúri gazdaság-irányítás fortélyait, amibe beletartozott a család szerednyei (kárpátaljai) uradalmának és várának gondozása, vezetése is. (Bár volt két lánytestvére is, azok sorsa kevésbé ismert.) Alig lehetett 20 esztendős, amikor a király hírét véve a szultáni török had Mohács felé támadásának, sereget indított az oszmánok feltartóztatására. A fiatal Dobó is a csatatérre vágyott, így a mohácsi síkon ő is jelen volt, amikor a Magyar Királyság elszenvedte történelmének egyik legnagyobb vereségét. Az ifjú Dobó túlélte az ütközetet, nem kis részben kiemelkedő testi erejének és kardforgató tudásának köszönhetően. (Dobóruszkai sírjának feltárásakor megtalált maradványai szerint Dobó István 180-182 cm magasságú lehetett, ami azt jelent, hogy nagyjából 15 cm –el emelkedett az akkori átlagmagasság fölé.) A mohácsi csata után Dobó lelkileg megtört, és távol tartotta magát a politikai ügyektől. Visszavonultan élt a Szapolyai érdekszférába tartozó Ung megyei birtokain. Közben az ország polgárháborúba sodródott, mivel Szapolyai János és Habsburg Ferdinánd is magának követelte a királyi trónt. A magyar nemesek egy része Ferdinánd, míg másik része pedig Szapolyai pártjára állt. Dobó István bátyja Szapolyait választotta. Miután a törökök alkut kötöttek Szapolyaival és melléállva kiűzték Ferdinánd csapatait az országból, a Dobó ifjak (Ferenc és István) részt vettek Szulejmán 1532 június 24 –én megtartott ünnepi fogadásán is.
Szapolyai uralkodása alatt, amikor hazánk afféle vazallusállamként létezett, és a töröknek adót fizetett a szultánt hűbéruraként elfogadva – de így a török megszállást elkerülve - a Dobó testvérek birtokaikkal voltak elfoglalva. Gyarapítani próbálták földjeiket, és élénk borkereskedelmet folytattak a közeli Lengyelországban. Közben fontos események zajlottak az országban. Szapolyai titkos alkut kötött Ferdinánddal (1538 – Váradi béke) arról, hogy halála után területeit nem a törökökre hagyományozza majd, hanem a Habsburgokra hagyja. Ám amikor váratlanul, 2 évvel később fia született, megszegte az alkut és megkoronáztatta csecsemő kisfiát, majd halálos ágyán Fráter Györgyöt nevezte ki a gyermek legfőbb gyámjának. Ferdinánd jogos haragra gerjedt: megtámadta Budát, mire a törökök beavatkoztak és 1541 augusztus 29-én megszállták a budai várat. Innentől kezdve egészen 1686 szeptember másodikáig, 145 esztendőre török kézre került a Magyar Királyság központja. A Szapolyaik fő támogatója Török Bálint oszmán fogságba került, a csecsemő magyar uralkodó pedig édesanyjával, Izabella királynéval és Fráter Györggyel együtt Erdélybe távozott. A magyar államiságnak innentől két bástyája létezett: egyrészt a Ferdinánd által uralt, Pozsony központú Felvidék - Dunántúl, másrészt Erdély, ahol török vazallitásban a csecsemő János Zsigmond és gyámja Fráter György fenntarthattak egy névleg önrendelkezéssel „működő” fejedelemséget. (Igazából Erdély csak 1571 –ben lett „fejedelemség”, amikor Ausztria is elismerte.) Megtörtént a három részre szakadás. Szulejmán a harmadik területen, melyet innentől Hódoltságnak neveztek, 1541 és 1546 közt hat esztendőn keresztül támadta folyamatosan a magyar várakat és szélesítette területeit. Ekkor került török kézre: Esztergom (1543), Tata, Visegrád, Nógrád, Hatvan, Siklós, Pécs, Pápa és Székesfehérvár.
Ezekben az években lett országos jelentősége, a Ferdinánd területéhez tartozó Eger várának. A Tisza-menti magyar nemesek 1544 július 6 –án Sajószentpéteren tartottak gyűlést, melyen az egri vár megerősítéséről határoztak. A megbeszélésen jelen volt Dobó István is, akit a környékbeli nemesek megbízták azzal, hogy szedje be majd adja át a királynak az egri püspökség egyházi adóját (tizedekből származó pénzeket), hogy az uralkodó megerősíthesse belőle a várat. Mivel a feladatot jól teljesítette, elnyerte a nemesek bizalmát, akik támogatták abban, hogy az egri vár kapitánya legyen. A kinevezés 1548 –ban lépett életbe. Dobó megerősítette a falakat, új vádműveket építtetett, s a várat igyekezett korszerű fegyverekkel ellátni. Munkájában segítette várnagya Zay Ferenc, majd Mekcsey István. Időközben Dobó betöltötte a negyvenet és testvérei szerették volna „megnősíteni”. A kiszemelt ara, Sulyok Balázs királyi főkamarás lánya, Sulyok Sára lett, akivel Dobó végül 1550, október 10-én kötött házasságot. A frigyből két gyermek született: egy leány, Dobó Krisztina, aki unokatestvére, Balassi Bálint felesége lett; s egy fiú, az örökösök nélkül elhunyt Dobó Ferenc. Közben negatív események is tarkították Dobó testvérek életét: viszályba kerültek birtokszomszédjukkal Tegenyei Tamással, ami fegyveres összetűzésig fajult. A király 1551 -ben beavatkozott a súlyosnak minősülő ügybe és a Dobókat fő-, és jószágvesztésre ítélte. Ám az ítéletet mai szóhasználattal élve „felfüggesztett” státuszba helyezték, majd az egri ostrom és diadal után „elfeledkeztek” róla. Pedig 17 évvel később az egész história majd újra előkerül és a Perényieknek köszönhetően – akik birtokviták miatt régi ellenségei voltak a Dobó családnak – befeketíti Dobó Istvánt a királynál.
Az egri várostromra egy nagyszabású oszmán hadművelet keretében került sor, melynek célja egyrészt Erdély elfoglalása és megregulázása, másrészt és a Hódoltság kiszélesítése volt. Kara Ahmed másodvezér Drinápolyból indult Erdély ellen, és már 1552 júliusának végén bevette Temesvárt. Közben Hadim Ali budai pasa Veszprémet foglalta el, majd a nógrádi várak ellen vonult Drégely, Hollókő és Buják bevételének céljával. Terveik szerint a két török seregnek Szolnok alatt kellett egyesülnie, hogy aztán Eger bevétele után a Felvidéket hódítsa meg. Az oszmán haditerv megvalósítása szinte maradéktalanul sikeresen alakult. Sorra foglalták el a kijelölt Erdély-közeli és partiumi várakat (Lugost, Karánsebest, Pancsovát, Versecet, Aradot, Lippát, Solymost, Csanádot és Temesvárt), illetve a már említett Buda környéki várakat, majd 1552 augusztus 24 –én egyesültek Szolnoknál. Az Eger elővárának is tartott szolnoki erősség szeptember 4 –én esett el. (Az erődöt Nyáry Lőrinc védte sikertelenül.) Megnyílt az út Eger felé. Az egri várban már évek óta folytak a megerősítési munkálatok: megépült a Tömlöc, a Föld, a Szentély és a Sándor-bástya, továbbá elkészítették a Dobó-bástyát és az ugyancsak Dobó várnagy nevét viselő palotát is. A várat nagyjából 2 ezer ember védte. Saját zsoldosainak létszáma 498 fegyveresből állt, mely kiegészült 166 fővel, továbbá a király által küldött 546 fő zsoldossal, és a vármegyék, a szabad királyi városok, valamint a földesurak által indított katonákkal (589 fő). A hadinépek közé tartozott még a gazdasági-adminisztrációs személyzet (69 fő), a már említett mesteremberek és parasztok (190 fő). Az egri vár parancsnokai, Dobó és Mekcsey helyettesei: Pethő Gáspár, Zolthay István, Figedy János és Bornemissza Gergely főhadnagyok voltak. A védők legfőbb fegyvereinek az ágyúkat tekinthetjük, ám ebből csupán négy állt rendelkezésükre. Emellett az egrieknek rendelkeztek még 17 tarackkal is (az ágyúhoz hasonló, de annál rövidebb csövű löveg).
Az egri várostrom
A várostrom 1552 szeptember 9 -én vette kezdetét. A támadó török had méretéről több forrás is „másképp emlékezik meg”. Tinódi például 150 ezres ostromló seregről ír, ám a modern-kori történész kutatások inkább a 35-40 ezres létszámot valószínűsítik. Ez persze még így is óriási túlerőt jelentett a 2000 védővel szemben. Szeptember 9-én a törökök, a vár körülzárása után levelet küldtek Dobónak, melyben a kapituláció fejében biztonságos elvonulást és bántatlanságot ígértek. Dobó azonban az üzenet kézhez vétele után azonnal vasra verette a hírhozót, majd megeskette a védőket arra, hogy a megadásról soha nem ejtenek többé szót és halálukig kitartanak.
Az oszmánok szeptember 16-án kezdték meg a vár lövetését. Két héten át 12 ostromágyú és több száz kisebb löveg tüzelt folyamatosan az egriekre. Ahmed pasa terve egyszerű volt: rommá akarta lőni a várfalakat, majd elözönleni a vár belsejét. Ám a vár kitartott, amiben óriási szerepe volt annak, hogy éjszakánként a várnép a károk kijavításán fáradozott. A pincéket földdel töltötték meg, mely meggátolta az épületek összeomlását, majd a várbeli házak gyúlékony tetejét nyers és nedves bőrökkel borították. (Az állatok a vár földalatti helységeibe terelték.) Az első komolyabb gyalogsági rohamra Szent Mihály napján került sor (szeptember 29 –én). Ennek a rohamnak esett áldozatul az ó-kapu, melyet a török elfoglalt, de Dobó halomra lövetett, így hárítva el a belső várt fenyegető veszélyt. A második nagy török támadás október 4 –én kezdődött a Föld, a Tömlöc, a Bolyki-bástya bevétele céljából. A föld bástya palánkja kigyulladt, de a védők eloltották, a Bolyki tornyot pedig Bornamissza Gergely és Zolthay István olvasztott szurok leöntésével mentette meg. A hősies harc közepette robbant fel a székesegyházban kialakított lőszerraktár. Teljes lett a káosz, de Dobó határozott jelenléte végül rendet tett a védők körében. Később már arra is „futotta” a lelkesedésből, hogy a védők többször kitörjenek a várból, mely támadások váratlanságuk miatt jelentős számú törököt pusztítottak el.
Az ostrom 30. napjától a török seregben egyre nagyobb lett az elkeseredés. Kevés volt már az élelmük, egyes alakulatok éheztek, éjszakánként megjelentek az első októberi fagyok, és mindezek tetejébe járvány kezdődött a török táborban. Az utolsó nagy török támadások október 12 –én és 13 –án indultak. Ezek már általános rohamok voltak, a vár több pontja ellen egyszerre, hajnaltól egészen napnyugtáig. Ám a vár kitartott, bár volt olyan pontja is, ahol a falakon a réseket szekerekkel, deszkákkal kellett eltorlaszolni. Bornemissza Gergely speciális bombákat gyártott, a falakról az asszonyok forró vizet és szurkot öntöztek a létrákon felfelé igyekvő félmeztelen janicsárokra és minden élő magyar a falakon küzdött. A heroikus küzdelmet Tinódi Lantos Sebestyén énekkel, Gárdonyi Géza egy kiváló regény soraival (Egri csillagok), Székely Bertalan pedig egy csodálatos festménnyel örökítette meg. Az egri várban persze nem csak hősök harcoltak, voltak árulók is, ám Dobó következetes, szigorú és határozott vezérlete nem tűrte a megalkuvást. Az árulókkal leszámolt és a túlnyomó többség a halálig kitartott mellette. A török pasák október 17 –én feladták a harcot, és parancsot adtak a sereg elvonulására. Dobó és csapata hatalmas győzelmet aratott. Az egri vár 44 éven keresztül, egészen 1596 –ig magyar kézen maradt, őrködve a Felvidék felett.
Dobó sorsa az ostrom után
Mi történt az ostrom után Dobóval? Kezdetben dicsőségesen folytatódott élete. A várvédelem után még 20 évet élt és ennek első éveit a megbecsülés jellemezte. A királytól megkapta Déva és Szamosújvár várát, majd 1553-ban erdélyi vajdává nevezték ki (Kendi Ferenccel együtt) és bárói rangra emelkedhetett. Ebben a békés időszakban, befolyásos és nagyhatalmú főúrként támogatta Károlyi Gáspár református lelkipásztort a Biblia első teljes magyar fordításának elkészítőjét. Közben a török Erdély felől intézett támadást a Ferdinánd uralta Magyar Királyság ellen és Dobónak Szamosújvárt kellett védelmeznie. Ferdinánd ezúttal sem küldött felmentő erőket Dobónak, így a várat végül fel kellett adnia. Egy időre az erdélyiek foglya lett (Izabella királyné bebörtönöztette), de megszökött és magyar Királyságba visszatérve 10 évre (1558-1568) újra megbecsült főnemesként élhette életét. Megkapta Léva várát, és Bars megye főispánja lehetett. A katasztrófa 1568 –ban éret utol, amikor már 63. évét is betöltötte. A Perényiekkel sok évtizede zajló birtokvitája és a „Tegenyei-ügy” az új uralkodó Miksa császár érdeklődésének középpontjába vonták. Az új király szerette volna tisztázni azokat a birtokügyeket, melyekben a korona is érintett volt. Márpedig a Dobó-Perényi vitában a császár is érdekelt lett, tekintve, hogy a Perényiek „kihalása” után a család földjei a koronára szálltak, így Dobó most már az uralkodótól kellett, hogy követelje a vitatott földeket. Kapóra jött tehát Dobó félreállítására az a vád, mely ekkoriban fogalmazódott meg Dobó ellenségei részéről, nevezetesen, hogy összejátszik az erdélyi János Zsigmond fejedelemmel. Végül 1568-ban Pozsonyban a király parancsára letartóztatták, de megszökött és a lévai várba menekült. Később, 1569-ben Dobót a pozsonyi országgyűlésre csalták és ott rokonával, Balassa Jánossal (Balassi Bálint apjával) együtt elfogták és felségárulás gyanújával börtönbe zárták. Élete utolsó éveit fogságban töltötte a pozsonyi várban. Szabadulásakor (1572) egészsége már erősen megromlott. Visszatért szerednyei várába, ahol nem sokkal azután, 67 éves korában elhunyt. Testét a családi birtokon, Ruszkán (ma Dobóruszka) temették el. Halálával a magyar történelem egyik legnagyobb hőse távozott az élők sorából.
Harmat Árpád Péter
Felhasznált irodalom: Bibliográfia magyar történelem
Bővebb infók mindenről, ami történelem: Történelemklub.com
További cikkeim: Tartalomjegyzék