A XIII. század legnagyobb birodalmát, a Mongol Államot, mely az Árpád-kori Magyar Királyságot kevés híján elpusztította, egy Temüdzsin nevű mongol harcos hozta létre, amikor 1206-ban egyesítette a mongol törzseket. A tatárok, kereitek, najmanok és merkitek egyesítése és egyetlen közös kagykán megválasztása volt az első lépés a birodalommá válás felé. Temüdzsin ekkor vette fel a Dzsingisz kán nevet. 

Később, Dzsingisz kán leszármazottai révén a hatalmas Mongol Birodalom majd egy évszázadon keresztül szinte veretlenül uralta Ázsiát és Kelet-Európát. A Mongol Birodalom fénykorában, vagyis 1260 körül mintegy 26 millió km2 –t ölelt fel és összesen 100 millió lakos élt határai között. Fővárosa a mongóliai Karakórum volt, ahol a mindenkori nagykán és az őt választó Kurultaj (kánválasztó tanács) is székelt.

Támadás Európa ellen

Az Európa elleni támadás az 1220-as évek elején indult meg, és már 1223-ban a Kalka folyónál nagy győzelmet arattak az orosz fejedelmek - és a velük szövetséges kunok - seregei felett. IV. Béla már 1235-ben értesült a tatárok megjelenéséről, amikor Julianus barát a volgai magyarok felderítésére szervezett expedíciójáról hazatérve beszámolt neki a furcsa és vad mongolok Volga vidéki portyáiról, ám ekkor még a mongol fenyegetés távolinak tetszett. Viszont alig két évvel később, amikor 1237-ben Julianus újra keletre indult, már Szuzdalból vissza kellet fordulnia, mert a tatárok birtokolták az egész dél orosz sztyeppét. Később 1240-re már Kijev is elesett, így IV. Béla már kénytelen volt komolyan venni a mongol fenyegetést, és körbevitette az országba a véres kardot, nemesi felkelést hirdetve.

A körülbelül 100 ezres (10 tümenből álló) tatár sereg három támadási irányban tört Európára: az északi szárny Orda és Bajdár vezetésével Krakkó és Boroszkó (ma Wroclaw) irányában a fősereg Batu kán (Dzsingisz kán unokája) vezetésével a Vereckei hágón át, a déli szárny pedig Kadánnal és Szubatájjal az élen az Ojtozi-szoroson át, Pósa erdélyi vajda seregein áttörve, Erdélyen keresztül özönlötte el Kelet-Európát. A lengyel területekre csupán egyetlen tümen támadt, a többi erő, mintegy 90 ezer tatár harcos a magyar területekre zúdult. (A tatárok számát illetően megjegyzendő: Kristó Gyula a "Magyarország története 895-1301" című könyvében (a 227. oldalon) 150 ezerre becsüli a számukat.) A mongolok a Vereckei-hágónál aratták első nagy győzelmüket, amikor diadalmat arattak a betörést megakadályozni próbáló Tomaj Dénes nádor csapatai felett.

A második nagy csata már Pest előtt zajlotta mongolok és Csák Ugrin kalocsai érsek vezette páncélos sereg közt. A tatárok győzelme közben Pesten a népharag a tatárokkal hasonló életmódot folytató kunok ellen fordult, és mivel a tatárok kémjeinek gondolták őket, megölték királyukat, Kötönyt. Válaszul a kunok a Duna-Tisza közén és a Szerémségen át kivonultak az országból. A döntő ütközetre Muhi mezején (Felső Tisza vidék) került sor. A magyar sereg Kálmán herceg és Csák Ugrin parancsára a Sajó partján szekértábort állított fel, ám a tatárok át tudtak kelni a folyón és 1241 április 11-én bekerítették a tábort. A csatában elesett az ország két érseke, a nádora és három püspöke. Kálmán herceg ugyan ki tudott törni, de később belehalt sérüléseibe. A muhi vereség után a tatárok 1241 áprilisa és decembere közt elfoglalták Pestet, majd Dunáig törve birtokba vették a Magyar Királyság egész keleti felét, így IV. Béla először Pozsonyban, majd onnan Ausztriába kényszerült menekülni. Az osztrák herceg azonban fogságba ejtette a királyt, és egy pár évvel azelőtti békeszerződés ürügyén kizsarolt tőle három, az osztrák határ mellett fekvő megyét. A király és a családja végül az Adriai-tenger partján fekvő Trau várában talált menedékre. Az uralkodó továbbra is próbált segítséget szerezni a pápától, a francia királytól és a német-római császártól, de nem járt sikerrel. 1241 végén a tatárok a hideg időjárás miatt átkelhettek a befagyott Dunán, erőfeszítéseket tettek hogy tatár szokás szerint kézre kerítsék az uralkodót személyesen. Kádán bele is kezdett Trau ostromába, ám 1242 tavaszán a mongol sereg váratlanul elvonult, romba döntött országot hagyva maga után.

A kivonulás oka még vita tárgyát képzi a történészek körében. Lehetséges, hogy Ögödej mongol nagykán halála miatt a kánválasztásra sietett Batu, hogy részt vegyen az ilyenkor szokásos küzdelmekben. Tény viszont az is, hogy bár Ögödej 1241 december 11 -én hunyt el, az új nagykánt, Güjüköt (az uralkodó fiát) csak 1246 -ban választotta nagykánná a kurultaj. A két időpont közti öt esztendő hatalmi harcokkal telt, melyben Batu és Güjük vetélkedett egymással. Végül a kánválasztó nagygyűlés Güjüköt választotta, mire válaszul Batu az általa meghódított térségeket elszakította a birodalomtól és Arany Horda néven önálló birodalmat szervezett. Ennek teljhatalmú kánja lett 1248 -tól haláláig (1256 -ig)!

Harmat Árpád Péter

Facebook közösségünk és Twitter csoportunk