Az emberiség első nagy népmozgása a világ benépesítésével vette kezdetét. Körülbelül 100 ezer évvel ezelőtt az afrikai területekről – melyek mai tudásunk szerint az emberré válás legfőbb színterét is jelentették – hatalmas migráció kezdődött a Közel-Kelet felé, majd onnan a többi földrészt – Európát, Ázsiát, Amerikát és Ausztráliát – benépesítve több irányba.

Az ókor kezdetén alig néhány nagy civilizációs központ létezett a Földön, melyekben az egész bolygó lakosságát megelőző, magas fejlettségi szint alakult ki. Ilyen volt Egyiptom, Mezopotámia, Kréta és Trója területe. Később újabb és újabb népek bukkantak fel a történelem színpadán, melyek vándorlásaikkal újra és újra „átrendezték” a korabeli világ képét. Ilyen népmozgás volt az asszírok, perzsák vagy zsidók vándorlása, illetve Krisztus előtt 1200 körül az úgynevezett tengeri népek támadása. Ez utóbbi söpörte el a Hettita Birodalmat és döntötte válságba Egyiptomot. (A kevert etnikumú néptömegben akhájok, etruszkok, frígek egyaránt voltak.) Ami Európát illeti, a kora ókori időkben három nép megjelenése alakította döntően a kontinens történetét: ezek a görögök, perzsák és latinok voltak. A görögök a Krisztus előtti 3. évezred közepén érkeztek a Hellasz vidékére majd egészen a Krisztus előtti 3. századig meghatározó alakítói maradtak Európa történelmének. Ugyanezen időszakban az Ázsia és Európa közti határvidéken a perzsa kultúra lett meghatározó (a Távol-Keleten India és Kína), később pedig Eurázsiában mind a görögöt mind a perzsát kiszorította a latinok térnyerése, a Római Birodalom felemelkedésével (és virágkorával). A római hegemóniának egy újabb nagy népvándorlás vetett véget a 4. és 10 század között. Ezt a korszakot „a népvándorlás” cimkével látta el a történettudomány.

A népvándorlás kora

Krisztus után 360 –ban egy vad és harcias ázsiai etnikum, a hunok népe kelt át a Volgán, megindítva ezzel egy sajátos láncreakciót, mely újabb és újabb sztyeppei népek Európa felé özönlését eredményezte. Ez lett a népvándorlás. A folyamat részeként 375-ben a hunok lerohanták a mai Ukrajna társégében táborozó keleti gótokat (germán törzs) akiknek nyugat felé vándorlása a Római Birodalom számára a végső összeomlás első lépését jelentette.

Először a nyugati gótok érték el a Római Birodalom határait, a limest. A császár kezdetben még megkísérelte békés eszközökkel fogadni a nagy számban érkező törzseket és letelepítette illetve zsoldjába fogadta őket. Azonban a gótok ellátása akadozott, nem egyszer éheztek, így végül fellázadtak a rómaiak ellen, és colonusok (szabad földművesek) tömegei csatlakoztak hozzájuk. A felkelést nem bírta Róma leverni, így kénytelen volt belső függetlenség biztosítása mellett gazdag vidékekre telepíteni őket! Az egyre sűrűbb betörések miatt végül 395-ben Theodosius felosztotta fiai között a birodalmat, (Honorius kapta a nyugati, Arcadius a keleti részt) így létrejött a Keletrómai és a Nyugatrómai Birodalom.

A nyugati területek egyre gyengébbek lettek, részben a gazdasági hanyatlás miatt, részben azért, mert a gazdag keleti császárok képesek voltak megvásárolni a békét a germán támadóktól, akik így inkább nyugat felé vándoroltak és a Nyugatrómai Birodalmat pusztították. A frankok, angolok, gótok letelepedtek szerte a birodalomban, és a régi lakossággal egymás mellett élve lassan visszaszorították a római civilizációt! Idővel önálló germán királyságok jöttek létre, melyek összefogtak egymással és Rómával a Tisza mentén létrejövő Hun Birodalommal szemben. A döntő csatára Catalaunumnál kerül sor 451-ben, ahol legyőzték az Attila vezette hun sereget. Közben azonban egy germán nép, a vandálok 455-ben lerohanták Róma városát, mely így a végső hanyatlás útjára lépett. Végül egy germán vezér, Odoaker 476-ban lemondatta az utolsó római császárt, Romulus Augustulust és ezzel a Nyugatrómai Birodalom végleg összeomlott.

A közép- és újkor migrációi

Nyugatrómai- Birodalom összeomlása után Európa képe nagyot változott. Keleten még majd ezer évig megmaradt a Keletrómai Birodalom utódállama a görög kultúrájú Bizánci Császárság, ám a kontinens többi területét újabb és újabb népmozgások alakították. Az ázsiai peremvidékekről érkező germán törzsek önálló államokat teremtettek, melyek olykor egymással és Bizánccal is hadban álltak. (Ekkor jött létre a Nyugati és Keleti Gót Királyság, Burgundia és a Frank Állam) Ezek közül idővel a frankok emelkedtek ki és hoztak létre jelentős birodalmat a 8. és a 10. század között. (Nagy Károly időszakában.) Nyugat Európa etnikumai is ekkoriban formálódtak népekké, így például a frankok, gallok és helyi romanizáltakból kialakult a francia nép, illetve a kelták, britek és szászok összeolvadásából Nagy-Britannia lakossága.

Európának ezt a kora-középkori időszakát a germán államok harcain túl további 5 nagy népcsoport kalandozásai határozták meg: ekkor telepedtek meg Európa keleti területein az avarok és a szlávok (a 6. és 10 század között) illetve ekkor támadta a kontinens különböző területeit három további harcos etnikum: az arab, a normann és a magyar (Mindhárom a 7. és a 10 század között). Európa déli részeit az arabok, nyugati területeit a normannok, belsejét pedig a magyar törzsek támadták. Mindhárom utóbb említett népcsoport jelentős harcokat vívott Európában és afféle kései-népvándorlást produkált. Ez a bizonyos második népvándorlás alakította ki a szláv államokat Kelet-Európában, normannok államát a mai Észak-Franciaországban, az arab uralmat az Ibériai-félszigeten és az avar, majd korai magyar államot a Kárpát-medencében.

Európa történelmében a középkor és kora-újkor alatt előfordultak további – bár lényegesen kisebb – népmozgások is, ilyen volt a keresztes háborúk idején zajló vándorlás a Szentföldre (a 11 és 13 század közt), a nyugat-európai zsidóság keletre űzése a 14. és 15 században és a reformáció utóhatásaként, a francia kálvinisták elvándorlása Poroszországba illetve az angliai puritánok elhajózása az Újvilágba. Az újkor a nagy földrajzi felfedezésekkel vette kezdetét, mely a népmozgásokat kelet helyett nyugat felé fordította és megindult az Európából való kivándorlás elsősorban az akkoriban felfedezett amerikai kontinensre.

Ami Magyarországot illeti: a tatárjárás XIII. századi traumája után három évszázaddal, újabb csapás érte hazánkat: az oszmán hódítás. Ez volt az a külső agresszió, mely történelmünkben a kalandozások, a tatárjárás, majd a szász, kun és jász népmozgások után a legnagyobb migrációt okozta. A XVI. és XVII. században a Hódoltságból ugyanis nagyarányú kitelepülés (a törökök előli menekülés) vette kezdetét, miközben ezzel párhuzamosan az oszmán területekről és a Balkánról jelentős beáramlás indult.  (Török katonák, tisztségviselők érkeztek fenntartani a 150 éves oszmán uralom kereteit.) A török kiűzésére egészen a XVII. század legvégéig kellett várnunk (karlócai béke - 1699) Az újjáépítés ezt követően vette kezdetét, melyben fontos szerep jutott a török időkben elpusztult alföldi lakosság pótlásának. III. Károly és Mária Terézia (1711 és 1780 közt) elősorban az adózó, földművelő népesség pótlására katolikus sváb földműveseket telepített az Alföldre. Ekkoriban változott legnagyobbat hazánk etnikai képe, hiszen rácok (szerbek), oláhok (románok) és tótok (szlovákok) ezrei, tízezrei érkeztek a Kárpát-medencébe minden irányból.

A modern idők népmozgásai

A 15-16 századi nagy földrajzi felfedezések után a 19. században, a gyarmatosítások új időszaka vette kezdetét. Megkezdődött Afrika egészének gyarmatosítása (amiből csak Etiópia maradt ki), Ausztrália benépesítése, Ázsia távol-keleti részeinek európai megszerzése, illetve az angol és francia gyarmatbirodalmak kialakulása. A nagyobb népmozgások ezen kolonizációs történésekhez kapcsolódtak. Európaiak tízezrei vándoroltak a gyarmatokra, és gyarmatiak sokasága érkezet Európába. Ebben az időszakban, vagyis a XIX. század második felében és a XX. század elején alakult ki Franciaország jelentős arab populációja, leginkább az Algériából érkező migránsok miatt.

A XIX. század közepén és második felében Írországot sújtó katasztrófák sorozata (burgonyavész, angliai beavatkozások, ír – mozgalom … stb) írek millióit indította Amerikába, amihez ugyancsak a XIX. században társult egy általános európai migráció (szintén az USA területére). Magyarországról a századforduló időszakában jelentős tömegek vándoroltak Amerikába és kimagasló lett az olasz kivándorlás is. Az Egyesült Államok innentől kezdve minden európai válság idején kedvelt migrációs célország lett, így például a két világháború idején, a gazdasági világválságkor, majd Magyarország esetében az 1956 –os forradalmat követően.

Hazánk mindkét világháborút követően jelentős népességmozgások "elszenvedője" lett, hiszen a trianoni béke 1920-ban megcsonkította területét, a második világháború után pedig lakosságcsere egyezmények kényszerítették ki az etnikai átrendeződéseket.

A modern idők migrációs folyamatait illetően fontos kiemelni a holokauszt és Izrael létrejötte nyomán kialakuló helyzetet. A második világháború küszöbén ugyanis az európai zsidóság tekintélyes része vándorolt az USA –ba, majd a háború alatt és azt követően óriási méreteket öltött a világban élő zsidók Palesztinába települése. (1933 és 1939 közt 210 ezer zsidó telepedett le Palesztinában.) A területet birtokló Nagy-Britannia nem tudott megbirkózni a helyzettel, így az ENSZ vette át a konfliktus kezelését. Végül Izrael Állam 1948-as kikiáltását követően új probléma alakult ki: a területen élő palesztinok és zsidók, illetve az arab országok és Izrael háborúskodása. A harcok nyomán a zsidó állam 1967-ben megszállta a palesztin területeket így milliók váltak menekültekké.

A második világháború után összeomlott a brit gyarmatbirodalom, ami részint újabb migrációs folyamatokat generált, részint a kialakuló új államok közt konfliktusokat alakított ki. (India és Pakisztán harca ekkoriban vette kezdetét.) A hidegháború évtizedeiben (1946 és 1991 közt) számtalan harmadik világbeli fegyveres konfliktus indított el kisebb - nagyobb népvándorlásszerű változást. Ilyen volt a kambodzsai Pol Pot rezsim hatása, több afrikai diktatúra keltette tömeges menekülési hullám, a chilei Pinochet rezsim kegyetlensége, a kommunista diktatúrák - például a Szovjetunió, Kína, Kuba, Észak-Korea - által elindított migráció, illetve a terrorizmus elől menedéket keresők megjelenése Európában és Amerikában.

A napjainkban zajló migráció

A 2015-ös esztendőhöz köthető legújabb nagy migráció közvetlenül elsősorban a mediterránumot (Olaszországot, Spanyolországot és a Balkánt) illetve hazánkat érinti, közvetett módon pedig egész Európát. A 2015-ös esztendőben eddig ugyanis (vagyis október középéig) körülbelül 750 – 800 ezer migráns érkezett az EU területére. Kijelenthetjük tehát, hogy napjainkban újra egy népvándorlásszerű jelenségnek lehetünk tanúi, melyben Magyarország kiemelten érintett. Míg 2014-ben összesen 42 ezren léptek a Balkán irányából migránsként hazánk földjére, addig a 2015-ös esztendőben (október közepéig) ez a szám már 390 ezer körülire emelkedett. 

A 2015 -re kibontakozó migrációs hullám több ok együttes fennállására vezethető vissza. Az első és legfontosabb tényező a közel-keleti régióban dúló polgárháború, fegyveres harc, illetve politikai instabilitás és kaotikus helyzet, mely kihat a szomszédos Észak-Afrikára is. Szíriában 2011 óta zajlik pusztító polgárháború, (mely megteremtette a Föld legkegyetlenebb szervezetét az ISIS –t), Irakban az amerikaiak 2011-es kivonulása óta zajlanak fegyveres konfliktusok, Izraelben és Gázában a Hamasz 2012-es rakétatámadásai óta puskaporos a helyzet, Jemenben 2015 tavaszától uralkodnak belháborús állapotok, Afganisztánban pedig a tálib rendszert megteremtő Omár molla halála óta (2013 nyara) teljes belpolitikai káosz a jellemző.

A problémák azonban a fegyveres összecsapásokon is túlmutatnak: a Közel-Kelet illetve Afganisztán területein, egy-két öböl menti olajállamot kivéve (pl. Szaúd-Arábia, Katar, Bahrein, Emírségek) egyre nagyobb a nyomor, az éhínség és a kilátástalanság. Az emberek létbizonytalanságban élnek, miközben életük folyamatosan veszélyben forog a különböző terrorcsoportok (pl. ISIS, Iszlám Front, Al-Nuszra Front, Al-Kaida. Hezbollah) támadásai miatt és a folyamatos vallásháborúk – szunniták és síiták közti harcok – illetve etnikai konfliktusok (kurd, szír, török, arab) pusztító kegyetlensége folytán. Ma már a Közel-Kelet 350 milliós, Egyiptommal és Afganisztánnal együtt értendő, de Törökország nélküli népessége, illetve Észak-Afrika 130 milliós embertömege fontolgathat migrációs terveket. Fél milliárd embert érintenek tehát a régióban kialakult tarthatatlan  állapotok, amihez hozzá kell számolnunk az afrikai kontinens többi részét is, ahol afféle "időzitett bombaként" szintén robbanás várható a túlnépesedés, terrorizmus és nyomor miatt! (Az afrikai kontinensen egyébként kerek egy milliárd ember él, a Közel-Keleten további 350 millióan tengődnek, és még ott van Pakisztán, India, illetve Banglades is, mely országokban összesen még további 1.6 milliárd lakossal számolhatunk. A nagy összeadás végén így pontosan 3 milliárd jön ki, bolygónk lakosságának 42%-a, akik potenciális migránsok lehetnek az elkövetkező években, évtizedekben.)

Ma tehát már milliárdokat érint a kilátástalanság, a terror és a polgárháború. Ha többségük a migrációban látja helyzetének megoldását, akkor valóban történelmi méretű népvándorlásra számíthatunk.

Harmat Árpád Péter