Történelem blog

Kalandozó őseink harcai, hadjáratai és élete [9.]

2014. június 11. - Harmat Árpád Péter

Történelmünk talán legkülönlegesebb korszaka a kalandozásainkhoz kötődik. A magyarság korai időszakától – mondhatni néppé formálódásának idejétől kezdve - egészen az államalapításáig nomadizáló, kalandozó életet folytatott. Ez nagyjából azt jelentette, hogy őseink állandó vándorlások közepette, könnyen lebontható és felállítható jurtákban éltek, könnyűlovas portyázásokat végeztek, legeltetéssel, vadászattal és egy-egy terület gazdasági kincseinek kifosztásával foglalkoztak. 

festi_korkep.jpg

Kijelenthetjük, hogy igazi harcos, sztyeppei nomád népet alkottunk, melyet időnként egy-egy nagyhatalom is felfogadott ellenségei legyőzésére. A honfoglalást megelőző történelmünk részleteiről azonban kevés biztosat tudunk, ugyanis írásbeli emlékek és források csak 830 –tól kezdődően említik meg a magyar törzseket. Az első és legfontosabb források a Bizánci Birodalom és a Horaszáni Emírség levéltáraiból, az arab, perzsa, türk utazók feljegyzéseiből, illetve az orosz - német évkönyvekből származnak. Konkrétan: VI. vagy Bölcs Leo és VII. vagy Bíborban született Konstantin bizánci császárok 9.-10. századi feljegyzéseit, illetve Al-Balhi, Isztakri, Ibn-Haukál, Ibn-Ruszta, Dzsajhani, Gardézi, Tabari, és Maszudi muszlim utazók leírásait kell kiemelnünk. Illetve az orosz Ipatyjev évkönyvet. Egy bizonyos Teofilos nevű bizánci császár feljegyzéseiből tudjuk például, hogy a magyar törzsek 830 körül jelentek meg először a dél-orosz sztyeppén - a Fekete-tenger feletti területeken – mivel az említett uralkodó ekkoriban rendelte el Sarkel várának megépítését a Don partján a magyarok feltartóztatására. A hatalmas térség, ahol 830 és 895 közt éltünk nagyjából lefedi a mai Ukrajnát, a Dnyeper és a Don közti részét Levedi fejedelem után Levédiának, míg nyugati részeit a Dnyeper és az Al-Duna közt Etelköznek nevezte el az utókor. (Azt is el kell ismernünk, hogy a történészek nem egységesek abban, hogy a magyarok mikor jelentek meg az dél-orosz sztyeppén. Kristó Gyula például sokkal korábbra teszi ezt, ám jómagam Tóth Sándor László professzor álláspontja logikusabbnak érzem, hiszen ő a bizánci és más, magas kultúrszinten álló népek írásos bizonyítékaira építi elméletét.)

magyarlovas.jpgA Levédia és Etelköz területein való tartózkodásunk részleteiről szintén kevés megbízható információ áll rendelkezésünkre. Annyit azért biztosan tudunk, hogy itt is nomadizáló életmódot folytattunk, és míg egyes törzseink a Dnyeper és Al-Duna vidékén éltek (pl. Árpád és Kurszán népe), addig a többi a Don vidékén rendezkedett be, miközben köztük csak laza kapcsolat létezett. (A hét törzs neve egyébként: Nyék, Megyer, Kürtgyarmat, Kér, Keszi, Tarján, Jenő) Azt is tényként kezelhetjük, hogy Levédiai és Etelközi tartózkodásunk alatt szoros kapcsolatba kerültünk a Kazár Birodalommal, sajátos szövetségesi viszonyt kialakítva velük. Majdnem bizonyos, hogy tőlük vettük át a kettős fejedelemség rendszerét is, melyben a szakrális fejedelem (kündü, vagy kende) a nép egységét fejezte ki, a másik fejedelmi méltóság pedig (a gyula) a legfőbb katonai vezető szerepét töltötte be. A legtöbb történész ma már úgy véli, hogy 880 körül a kazárok kagánja Árpádot avatta kündüvé, míg jobb keze a gyula méltóságban Kurszán lehetett. (Később mindkét tisztség Árpád kezében egyesült.) Az etelközi tartózkodás két fordulatot hozott népünk számára: egyrészt a 890 –es kettészakadást – amikor a magyarok egy része egy besenyő támadást követően elvált a többiektől és a Kaukázus vidékére vándorolt (ők lettek a szavárd magyarok) – másrészt a kabarok csatlakozását. A kabarokról csak annyit tudunk, hogy korábban a Kazár Birodalomban éltek, ám fellázadtak a kagán ellen, és felkelésük leverése után csatlakoztak hozzánk nyolcadik törzsként. (Egyes történészek szerint a kabaroknak három törzse csatlakozott hozzánk, és így valójában 10 törzs érkezett a Kárpát-medencébe. Sokan következtetnek arra is – nem alaptalanul - hogy ők a székelyek ősei, és az Aba nemzettség is ebből a törzsszövetségből származik.)

Kalandozások a honfoglalás előtt

 

Írott források, mégpedig német évkönyvek és egyházi feljegyzések szerint legelőször 836 –ban az etelközi magyar törzsek kalandoztak Európa vidékeire. Ebben a legelső hadjáratban a Dunától délre virágzó Bolgár Birodalom egy vagy két magyar törzset is felfogadott a Duna környékén fogvatartott bizánci foglyok lázadásának leverésére. A második kalandozó magyar hadjárat a Szent Bertin évkönyv szerint 962 –ben zajlott, amikor az egymással trónharcot vívó frank uralkodócsalád egyes tagjai (Nagy Károly unokái) fogadták fel a magyarok egyes törzseit egymás legyőzésére. A harmadik hadjáratot 881 –ben a morva uralkodó I. Szvatopluk megbízásából indítottuk a frankok ellen, majd a negyedik hadjáratban (892) Arnulf frank király oldalán a morvák ellen harcoltunk. Később 894 –ben (ötödik hadjárat) már újra Szvatoplukot támogattuk Arnulf ellenében. A 836 és 895 közti időszak kalandozásai során a magyarok eljutottak a Kárpát-medencébe is, és minden valószínűség szerint „elraktározták” emlékezetükben, a természeti kincsekben (folyókban, termőföldben, legelőkben) gazdag vidéket, mint későbbi lehetséges „célállomást”.

A honfoglalás

 

Krisztus után 895 –ben a honfoglalásra egy sajátos politikai helyzet eredményeként került sor. A bizánciak erős szövetséget kötöttek ugyanis Árpáddal a bolgárok ellen – mely összefogás kezdetben gyümölcsözőnek tűnt, hiszen Levente (Árpád legidősebb fia) a Dunán átkelve két győzelmet is aratott a bolgárok felett – ám később a bizánciak a magyarokat cserbenhagyva váratlanul békét kötöttek a Bolgár Cársággal. Árpád népe magára maradt a bolgárokkal szemben, akik ráadásul az Etelköz mögött állomásozó besenyőket hívták ellenünk segítségül. A magyarok két tűz közé kerültek: keletről a besenyők, nyugatról pedig a bolgárok támadták. A szorongatott helyzetből a Kárpát-medencébe vándorlással szabadult a magyarság. A terület jórészt gazdátlan volt 895 –ben: nyugaton a frankok állama, északon a frankoknak alávetett morva fejedelemség, délen pedig a Bolgár Birodalom határolta. A honfoglalás első szakaszában Árpádék csak a Dunáig hatoltak és később, 900 –ban - egy itáliai kalandozó hadjáratról visszatérve - vették el a Dunántúlt a frankoktól, majd 902 –ben a felvidéket a morváktól. A honfoglalás tehát évekig elhúzódott, a 907 –es esztendőben lezajlott pozsonyi csata jelentette csak lezárulását. Ebben az ütközetben a Keleti Frank Királyság teljes hadereje, mintegy 100 ezer német lovag indított támadást a magyarok ellen. A cél egyértelmű volt: a magyarok visszakergetése Ázsiába. Ám egész Európát megdöbbentő módon a magyarok legyőzték – méghozzá alig 4 tumennel (40 ezer harcossal) – a németeket. EZ a győzelem jelentette a honfoglalás lezárulását és európai jogunk megvédését a kontinensen.

Kalandozásaink Európában

 

A források szerint 862 és 970 közt a magyar törzsek 47 hadjáratot indítottak Európa különböző vidékeire. A törzsek külön-külön, önállóan döntöttek az egyes portyák megindításáról. (Volt, hogy egyszerre 2-3 törzs is küldött csapatokat több irányba.) A nyugati feljegyzések szerint az egyes kalandozó magyar alakulatok 2- 5 ezer közti létszámúak voltak és gyalogság, illetve nehézlovasság helyett csupa kopjával (döfő-lándzsával) és íjjal felszerelt könnyűlovasból álltak, akik elővéd – fősereg – utóvéd „felállásban” váratlanul törtek a kiszemelt területre. A fő fegyverük az íj, a kopja és a kelevéz (hajítódárda) volt, a szablyát csak másodlagosan a menekülők lekaszabolására használták. Előszeretettel alkalmazták a „színleg megfutamodás” technikáját és a váratlan ellentámadás módszerét. A magyarok kezdetben közeli területeket fosztogattak, ám később, 907 után már távoli országokat is felkerestek így eljutottak Franciaországba, Dániába, Itália déli területeire, sőt Flandriába és Spanyolországba is.

kalandozasok.jpg

A 920 –as évekre már egész Európa rettegett a magyar csapatoktól. Egy modenai templom falán ma is látható a felirat 924 -ből: „… sagittis Hungarorum, libera nos Domine” azaz „a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket”. A magyarok fosztogató portyáik során leginkább élelmet, lovat, háziállatot, fegyvert, ékszert, pénzt, textíliákat és egyházi tárgyakat zsákmányoltak. Mindezek mellett pedig előszeretettel ejtettek foglyokat is, akiket később a bizánci rabszolgavásárokon értékesítettek.

A kalandozások vége, a kudarcok évei

 

A kalandozások időszaka 970 körül ért véget. A harcok lezárulását három nagy „pofon” előzte meg. A legelsőt 924 –ben kaptuk, amikor I. (Madarász) Henrik császár Szászországban fogságba ejtette Árpád egyik fiát és így 9 év békére kényszerítette a magyarokat. A második pofon 933 március 15 –én következett, amikor a 9 év leteltével a császár vereséget mért a magyarokra Merseburg és Riade közelében (Lipcse mellett). Végül a harmadik pofont Henrik fia, I. (Nagy) Ottó császár mérte ránk 955 augusztus 10 –én Augsburg falainál. Az ütközetben fogságba esett három előkelő magyar vezér is (Bulcsú, Lehel, Súr) akiket a császár Regensburgban fel is akasztatott. A németek kiismerték a magyar harcmodort és nehézlovassággal szálltak velünk szembe. Az augsburgi vereség után a magyarok csak kelet felé folytatták kalandozásaikat. Az utolsó kalandozó hadjáratot 970 –ben a kijevi fejedelem oldalán Bizánc ellen indítottuk. (arkadiopoliszi vereség) Végül a magyarság 970 és 1000 közt válaszút elé érkezett: vagy folytatja a kalandozó életmódot, melynek harcmodorát egyébként ekkor már Európa kiismerte (és várható volt, hogy előbb-utóbb összefognak ellenünk), vagy békét köt a kontinens államaival és letelepedett életmódot folytatva felveszi a kereszténységet. Szerencsére a magyarok két nagy formátumú vezetőjüket követték: Géza fejedelmet illetve Istvánt, és az államalapítás útjára lépve a beilleszkedést, és ezzel a túlélést választották.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált irodalom: Bibliográfia magyar történelem 

Bővebb infók mindenről, ami történelem: Történelemklub.com

További cikkeim: Tartalomjegyzék

Felhasznált irodalom:

  • Tóth Sándor László: Levédiától a Kárpát-medencéig. Kiadta: JATE, Szeged, 1998
  • Tóth Sándor László előadásai a Szegedi Tudomány Egyetem Bölcsészettudományi Karán 2008-ban (személyes jegyzetek, Harmat Árpád Péter)
  • Róna-Tas András: Kis magyar őstörténet. Balassi Kiadó, BP., 2007
  • Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet. Balassi Kiadó, Bp., 1993
  • Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301. Osiris Kiadó, Bp., 2003

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelemtanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr66296429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Történelem blog · http://tortenelemtanulas.blog.hu/ 2016.08.06. 19:59:56

A poszt megírásában nagy segítséget jelentett a Szegedi Tudományegyetem tanárának Tóth Sándor Lászlónak érdekes és színvonalas előadás-sorozata a témában. Ezúton is köszönjük neki!

Arte Peritus 2016.11.06. 15:18:46

Izgalmas, érdekes poszt. Köszönöm!
süti beállítások módosítása