A barguzini Petőfi-legenda és az újratemetés [57.]

2015. július 16. - Harmat Árpád Péter

 

Már jó ideje napirenden van, hogy Petőfi Sándor állítólagos maradványait újra eltemessék Budapesten a Fiumei úti temetőben. Bár az esemény törvényessége körül kételyek merültek fel, érdemes végigfutni a 26 éves történeten. Annál is inkább, mert újratemetését július 17-re már ki is tűzték.

barguzin.jpg

A barguzini ásatás /Fotó: Borzák Tibor/

1989 július 17-én Morvai Ferenc vállalkozó és Kiszely István antropológus szenzációt keltő bejelentést tettek: expedíciójuk, - melyet Dél-Szibériába indítottak, a Bajkál tó mellett fekvő Barguzinba - megtalálta Petőfi Sándor költőnk földi maradványait.

Az expedíció egyébként azért indult, mert egy munkácsi újságíró, bizonyos Vaszil Vaszilovics Pahirja öt évvel korábban, 1984-ben egy terjedelmes újságcikkben tette közzé az úgynevezett „barguzini Petőfi-legendát”, amihez egy sír fényképét is mellékelte. A cikk több újságnál is megjelent és felkeltette Kéri Edit (amatőr kutató) illetve Morvai Ferenc (vállalkozó) és Kiszely István (tudós) figyelmét is. Pahirja cikke egyébként egy még sokkal korábbi, magyar nyelvű publicisztikára épült (egy bizonyos Magyar Csik József cikkére), melynek forrása egy Svigel Ferenc nevű zentai férfi volt, aki az első világháborúban, hadifogolyként járt Szibériában. Vélhetően Svigel volt az, aki a sok „Petőfi-legenda” közül, a barguzinit először papírra vetette vagy legalábbis az ő elbeszélései nyomán került először rögzítésre a történet, miután a környéken (a Bajkál tó partján és Barguzinban) meghallgatta a helyiek beszámolóit egy 1849 és 1868 közt ott élt magyarról. (Svigel legfőbb forrása egyébként állítólag egy Vuics nevű szibériai vasúti tisztviselő volt, aki részletes beszámolót adott elő neki a barguzini magyarról.) A „barguzini-legendát” (nevezzük most már így) az tette hitelessé, hogy fénykép is tartozott hozzá, mégpedig egy orosz nyelvű szibériai sírról. A felirat cirill betűkkel, orosz nyelven így szólt: „ … Petrovics István fia, Sándor, magyar őrnagy és költő, meghalt Iliszunkszban 1856. május havában.” (A fotóról később sokan állították, hogy hamisítvány.) Pahirja tehát Svigel írását és fotóját látva foglalta össze a „barguzin-legendát” és tette közzé saját írásában, mely eljutott Magyarországra is.

De nézzük a legendát röviden: Petőfit a segesvári csata után állítólag a szibériai Barguzinba vitették az orosz hatóságok és a költő gyakorlatilag ott élte le élete második felét, 45 éves koráig, amikor betegségben meghalt (1868-ban). Állítólag a költő rossz egészségi állapotban érkezett a szibériai faluba szekéren, 15 csendőr kíséretében. Egy Anna Kuznyecova nevű nőnél szállásolták el, akinek nem sokkal később gyermeke is született a költőtől. A Petrovics nevű száműzött szibériai évei alatt színházi előadásokat rendezett a szegényeknek, és építkezéseken dolgozott. Sovány volt, bajuszos és tüdőbeteg. 1868 utolsó napjaiban halt meg, és csak ekkor, élete végén szólalt meg a családja előtt magyarul. Barguzinban lett eltemetve, és unokája, Viktorovics Petrov elmondta, hogy a sírt rendszeresen gondozzák. Ennyi a történet dióhéjban.

A magyar expedíció 1989 július 17-én tárta fel az említett újságcikkekben megjelölt sírt és kezdte meg a maradványok vizsgálatát. A kutatás végül azt állapította meg, hogy a barguzini lelet Petőfi Sándortól származik. A Magyar Tudományos Akadémia ezt követően kezdett foglalkozni az üggyel. (A Megamorv Petőfi Bizottság levélben kért szaktudományos véleményt a barguzini csontvázról.) Az MTA szakértői bizottsága 1990 januárjában fogott hozzá a csontok elemzéséhez, majd 1990 március 29-én jelentette meg a metrikus-morfológiai és csontkémiai vizsgálatok eredményeit. (A csontváz elemzését Farkas Gyula antropológusprofesszor, Lengyel Imre orvosprofesszor, Valerij Pavlovics Alekszejev antropológusprofesszor, Alekszandr Petrovics Gromov és Viktor Nyikolajevics Gromov igazságügyi orvosprofesszor végezte.) Az MTA végső véleménye így hangzott:

“ … a lelet származási-eltemetési ideje, továbbá az a tény, hogy női csontvázról van szó, cáfolja a feltételezést, amely szerint Petőfi földi maradványait találta volna meg az expedíció.”

A későbbiekben 1991-ben, 1996-ban és 2001-ben még további három tudományos szakértői csoport vizsgálta meg a barguzini csontokat, de egyik sem hozta végeredményül, hogy azok Petőfitől származnának. Sőt, a vizsgálatok sorra az 1990-es eredményt erősítették meg: a csontváz egy nőtől származik. Az egyik legkomolyabb vizsgálatot egyébként az Amerikai Fegyveres Erők Patológiai Intézete végezte 1994-ben, valamint a Pennsylvania Egyetem kutatócsoportja és mindkettő DNS-vizsgálatok alapján a barguzini csontmaradványokat női csontvázként határozta meg. Érdekesség, hogy az amerikaiak csak úgy vállalták az analizist, ha a csontokat kiviszik Clevelandbe, így a Megamorv Petőfi Bizottságnak ki kellett csempésznie azokat Oroszországból.

petofi_morvai2.jpg

Morvai Ferenc, Kiszely István és Kéri Edit

A barguzini_csontváz története ezt követően érdekes fordulatot vett. Az amerikaiak kijelentették ugyanis, hogy a teljes bizonyosságú azonosítást csak egy alaposabb DNS-vizsgálat tenné lehetővé, amihez viszont szükség lenne a Fiumei úti temető Petőfi-kriptájának felnyitására, hogy mintát vehessenek Petőfi Sándor édesanyjától és testvérétől is. Így meghatározható lenne a csontváz neme és rokonsága Hrúz Máriával, illetve Petőfi Istvánnal. Két évvel később, 1996-ban Demszky Gábor akkori főpolgármester megszabta azokat a tudományos feltételeket, amiknek teljesítése mellett megnyitható lett volna a Petőfi-kripta. A feltételek szerint be kellett volna mutatni az amerikai DNS-vizsgálati eredményeket, majd a hivatalos letétbe helyezett csontváz azonosítását követően újabb három DNS-vizsgálatra került volna sor. Ha mindegyik vizsgálat eredménye férfi csontvázat állapít meg, a sírt felnyithatták volna. Ezeket a feltételeket azonban az MPB nem vállalta, hiszen minden korábbi DNS teszt (az 1994-es amerikai is) női csontvázat állapított meg.

Ma a csontok ismeretlen helyen vannak és nem tudni, hogyan zárul az ügy. Egy azonban biztos: mindenki azt gondol, amit akar, de a tudományosság jegyében a konkrétumokat érdemes átfutni, mielőtt megalkotjuk saját véleményünket:

  1. A barguzini maradványokról négy tudományos orvos szakértői csoport (és régész csapat) is megállapította, hogy azok egy nőtől származnak.
  2. Az előző ponttal ellentétes eredményű vizsgálat is zajlott – Morvai Ferenc kezdeményezésére – Kínában, ám a csontok ismeretlen holléte miatt ezen mintavétel körülményei az MTA számára ellenőrizhetetlenek voltak.
  3. A barguzini leletet Petőfivel azonosítók által bizonyítéknak tekintett mitokondriális DNS vizsgálat nem alkalmas arra, hogy cáfolja a maradványok női jellegét mint ahogyan meglévő rokonságok igazolására sem lehet felhasználni.
  4. Történészek szerint (pl. az 1848/49-es korszak egyik legnagyobb hazai szakértőjének tartott Hermann Róbert véleménye alapján) nincs arról szóló adat, hogy a cári csapatok akár csak egy magyar hadifoglyot is az Orosz Birodalom területére szállítottak volna. A fogságba esett magyar tisztekről pontos nyilvántartás készült (ahogyan ez a világ szinte minden hadseregében szokás volt akkoriban, és ma is). Petőfi őrnagyi rendfokozatban Bem tábornok törzskarához tartozott, ezért ha fogságba esett volna annak tényét egészen biztosan dokumentálnia kellett volna az orosz hadvezetésnek.
  5. A segesvári csata után egyetlen hiteles szemtanú sem látta élve Petőfi Sándort.
  6. A történeti kutatások mai állása szerint Petőfi Sándor 1849 július 31-én halt meg a segesvári csatában (ahol másik 1200 magyar katona  is elesett), mégpedig valamikor 17 és 18 óra között, a Héjjasfalva felé vezető út mellett. Az utolsók közt Kurka Mihály 48-as honvédhuszár és Gyalókai Lajos honvédszázados (és ügyvéd) látták még élve nagyjából fél 5 körül, mégpedig a Sár-patak hídján. Később Pap Lajos alezredes és Lengyel József a héjjasfalvi országút kaptatóján még látni vélték a költőt, gyalogszerrel menekülni. Heydte osztrák ezredes 1854 -ben írt hivatalos jelentése alapján a költővel kard és lándzsa végezhetett, melyek a mellkasán sebezték halálra. Teste valószínűleg egy tömegsírba került.

Zárásul egy számomra döntő jelentőségű gondolat, a tudományos vizsgálatoktól, DNS analízistől, szakértői véleményektől és az MTA állásfoglalásától függetlenül:

... hogyan lehetséges, hogy az a Petőfi Sándor, akit Metternich kancellár teljes titkosrendőrsége, az Osztrák Birodalom hadserege és a cári csapatok szuronyerdeje sem tudott elhallgattatni, 1849 után egyetlen árva életjelet sem tudott adni magáról, vagy hazaüzenni szeretett feleségének, kisfiának, számtalan barátjának és tisztelőjének? (Ráadásul annyi éven keresztül.) HA valóban túlélte a segesvári csatát.

Harmat Árpád Péter

Felhasznált anyagok

--------------------------------------

Ami az újratemetést illeti, itt olvashat róla!

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelemtanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr617633102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.