24 éve kezdődött a Sivatagi Vihar hadművelet Irak ellen [50.]

2015. január 17. - Harmat Árpád Péter

Az 1991-es első öböl-háború megértéséhez egészen 1979 februárjáig kell visszanyúlnunk. Ekkoriban győzött ugyanis Iránban az iszlám forradalom. Az ország új vezetője Ruhollah Khomeini (1902-1989) ajatollahként (síita jogtudós és vallási elöljáró) meghirdette a forradalom határokon átívelő kiterjesztését, amivel egyetemes szerepet szánt a síita Iránnak. (Az iszlám két legnagyobb ága a szunnita és síita irányzat, melyek közül az utóbbi a világ muszlimjainak csupán 10-15% -át alkotja, ám Iránban teljes többséget alkot.)

sivatagi_vihar.jpg

Khomeininek Irán terjeszkedésére ösztönző fellépése aggodalommal töltötte el az arab országok többségét, főleg a szomszédos Irak és a szunniták vezető állama Szaúd-Arábia nyugtalankodott. Az Iránnal szembeni közös fellépés érdekében a két ország 1979-ben biztonsági szerződést kötött egymással. Közben a közeli Afganisztánban is fontos események zajlottak: 1979 decemberében szovjet csapatok hatoltak be az országba. Az USA azonnal fenyegetéssel reagált, és Carter elnök kijelentette: ha bármilyen külső erő az Öböl megszerzését tűzné ki célul, az Egyesült Államok nem habozna erőt alkalmazni. Az arab országok számára tehát 1979-ben úgy tűnt, hogy az Arab-Öböl térségét mind Irán, mind pedig a két nagyhatalom (USA, Szovjetunió) szeretné befolyása alá vonni. Az iráni, amerikai és szovjet expanzióval szemben egyetlen arab államfő lépett fel agresszív retorikával, mégpedig Szaddam Huszein (1937-2006) iraki diktátor. Huszein 1980 februárjában előterjesztett pánarab chartájában azt javasolta, hogy az arabság védelmében folyamodjanak az erő alkalmazásához. A chartát, amelyet a síita, szovjet és amerikai veszély inspirált, Khomeini – iráni vezető – személye és országa elleni hadüzenetként értékelt. Így végül az Irak és Irán közt mindennapossá váló határincidensek és Husszein nyilatkozatai háborúhoz vezettek. 1980 szeptember 22-én Irak megtámadta Iránt.

huszein.jpg

A kezdeti iraki sikereket iráni ellentámadás követte, majd 1980 őszén a frontok megmerevedtek. A háború elhúzódott és az olajpiacon jelentős ármozgásokat okozott. Irak kölcsönök felvételére kényszerült, hogy finanszírozni tudja hadseregét és háborús kiadásait. Összesen 8 esztendő alatt mintegy 50 milliárd dollárnyi kölcsönt kapott Irak, többségét a gazdag ám aprócska Kuvait adta számára. (Pénzügyi szakértők szerint kezdetektől eleve kérdéses volt, hogy Szaddam Huszein valaha is vissza tudná e fizetni a hatalmas összeget.) Irán szintén kimerülőben volt, 1987-ben hiába indított nagyszabású támadást, célját nem tudta elérni, ezért elkezdte támogatni – szintén eredmények nélkül - az iraki kurdokat.

Az iraki-iráni háború 1987-re már mindenki számára terhes lett. Végül amerikai nyomásra 1987 júliusában megszületett az ENSZ BT 598. számú határozata, amelya feleket tűzszünetre és az eredeti határvonalra történő visszavonulásra szólította fel. Ahosszú háborúnak iraki részről 300-400 ezer, iráni részről 600-800 ezer áldozata volt. Irak gazdasága romokban hevert: a kár meghaladta a 10 milliárd dollárt, a külső adósság pedig ekkorra már elérte a 70 milliárdot. Bagdad azonnal 10 milliárd dollár segélyt kért korábbi támogatóitól (pl. Szaúd-Arábiától és Kuvaittól) valamint a háború alatt folyósított 30 milliárdos kölcsön teljes elengedését. Ezt Szaddam Huszein a bagdadi arab csúcsértekezleten 1990 május 28-án fogalmazta meg. Ugyancsak itt fejtette ki az Egyesült Államokat végletesen felháborító javaslatát is, melyben azt kezdeményezte, hogy a kőolajtermelő országok ezentúl mindenkitől függetlenül maguk határozzák meg az olajárakat.

Irak és Kuvait háborúja

Az 1990-es esztendő első hónapjaiban végzetesen megromlott Irak viszonya Kuvaittal. Kuvait fokozta kőolaj-kitermelését, ami miatt tovább csökkent az olaj ára, és Irak bajba került. Husszein közben azzal is megvádolta Kuvaitot, hogy bizonyos határ-menti olajmezők kiaknázásával „lopja” tőle az olajat. Azonban Asz-Szabah kuvaiti uralkodó nem volt hajlandó megfizetni a kért összeget, annak csupán töredékét (500 millió dollárt) ajánlott fel, s Szaud-Arábiával együtt a kitermelés csökkentését is elutasította. Szaddam Huszein nyomban döntött Kuvait lerohanásáról.Ez 1990 augusztus elsejéről másodikára virradó éjszaka, éjjel 2 órakor meg is történt.

A Sivatagi Vihar hadművelet

Augusztus 8-án Szaddám Huszein bejelentette Irak és Kuvait egyesülését. Ugyan az Arab-Liga – Jemen, Szudán és a Palesztin Felszabadítási Szervezet kivételével – elítélte Irak akcióját, ám Szaddám Huszein a kuvaiti kérdést összekötötte az egész arab világot foglalkoztató palesztin kérdéssel és megígérte, hogy kivonul az olajsejkségből, ha Izrael kivonul a megszállt területekről, Szíria pedig Libanonból. Ezzel óriási népszerűséget szerzett a világ arab lakosságának körében, és az egyszerű arab emberek valóban népeik vezetőjeként kezdtek rá tekinteni

Ám Kuvait lerohanása egyúttal meg is rémítette az arab világ vezetőit, főleg Szaúd-Arábiát, amely joggal tartott attól, hogy a következő áldozat ő lesz. (Irak, Kuvait és Szaúd-Arábia együttesen a világ kőolajkészletének 40%-ával rendelkezett) Ezért megengedte, hogy területén az USA katonai bázisokat építsen ki. Így 1990 decemberében már félmillió amerikai és mintegy 200 ezer más nemzethez tartozó katona állomásozott Szaúd-Arábiában. Közben az ENSZ Biztonsági Tanácsa november 21-én, a 678. számú határozatában ultimátumot intézett Bagdadhoz, amelyben 1991 január 15-ig szabott határidőt a Kuvaitból történő kivonulásra. Az ENSZ égisze alatt, valójában amerikai vezetéssel széleskörű nemzetközi koalíció jött létre Irak ellen. Közben 1990 augusztus 12-i csúcsértekezletükön az arab országok is a nemzetközi koalícióhoz való csatlakozás mellett döntöttek.

tank.jpg

Az ultimátum határidejének leteltével a több százezres koalíció vezetését Norman Schwarzkopf amerikai tábornokra bízták. A tábornok részben híres mondása révén lett "hallhatatlan" az USA ban:

A terroristákat illetően azt hiszem a megbocsátás Isten feladata, a mi dolgunk csak annyi, hogy megszervezzük a találkozót!

Végül a tábornok irányításával megkezdődött az amerikai offenzíva! 1991. január 17-én az amerikai, a brit és szövetséges erők több hullámban támadtak iraki célpontokat, és ezzel kezdetét vette a „Sivatagi Vihar” (angolul: Operation Desert Storm) nevű hadművelet. A háborúk történetének során először vetettek be cirkálórakétákat, amelyeket a Perzsa-öbölben úszó hadihajókról lőttek ki. A világ tájékoztatását tekintve az amerikaiak tanultak a vietnámi háborúból: akkor a sajtó – reális képet adva a frontokról, és a vietnámiak lemészárlásáról – alaposan keresztezte a hadvezetés érdekeit, gyengítette a harci morált, és felháborította a világot is. Így a Sivatagi Vihar hadműveletnél már nem követték el ezt a hibát, és a tényleges harci cselekmények bemutatása helyett a sajtóval csak a vezérkar által jóváhagyott, előre megszerkesztett kommünikéket közöltek, illetve csak lenyűgöző fényeffektusokkal kápráztatták el a világot a rendkívüli tekintélyt kivívó amerikai tévétársaság, a CNN jóvoltából.

A hadművelet első 1-2 hónapjában a szövetséges repülők több mint 100 ezer bevetésen vettek részt. Ebben másfél hónapban közel 85 ezer tonna bombát dobtak iraki katonai bázisokra, katonai repülőterekre, sőt hidakra, kormányzati épületekre, illetve erőművekre és kommunikációs központokra. A ledobott bombák közel tíz százaléka lézer-vezérelt, úgynevezett „intelligens bomba” volt (akkoriban újdonságnak számított) amelyeket egy másik gépről irányítottak. Szaddám Huszein természetesen nem maradt adós a válasszal: az iraki hadsereg 1991. január 17-én Scud rakétákat lőtt ki az Izraelre (szám szerint 39-et) elsősorban két legfontosabb zsidó várost Tel-Avivot és Haifát megcélozva. A zsidó állam természetesen igyekezett megvédeni magát: Patriot rakétákkal semlegesítette a scudokat. Az izraeli-iraki "rakétapárbaj" egyetlen súlyosabb következményét 1991 február 25-én egy Szaúd-Arábiában fekvő amerikai bázisba történő rakétabecsapódás okozta. (Dahranban 28 amerikai katona vesztette életét egy iraki rakétatámadás miatt.)

A légitámadások előkészítették a szövetségesek előretörését, mely végül 1991. február 24-én indult meg egy szárazföldi-légi és tengeri offenzíva keretében. A szárazföldi hadműveleteknek két fő-iránya közül az egyik sivatagi területeken keresztül Szamava felé, a másik pedig több amerikai hadosztály részvételével a Dél-iraki Baszra városa felé mutatott. Miközben mindkét előretörés gyors sikereket aratott, az amerikai hadvezetés és közvélemény a "rettegett" és nagyon ütőképesnek tartott Köztársasági Gárda lépéseit találgatta. (Az amerikaiak ekkoriban úgy gondolták, hogy Szaddám Huszein hadseregének legerősebb és legszervezettebb egysége a Köztársasági Gárda.) Aztán kiderült: az iraki elitcsapatok Észak-Kuvaitban és Baszrában vettek fel védelmi állást, így az amerikai VII. hadtest és a brit 1. páncéloshadosztály alakulatai azonnal támadást indítottak ellenük. Az eredmény meglepetést hozott: az "elitnek" tartott iraki csapatok messze nem voltak annyira ütőképesek mint hitték róluk. Nagy részük azonnal megfutamodott, vagy megadta magát.

Közben a szaúdi határon is szövetséget invázió kezdődött, mégpedig jelentős szaúdi csapatok részvételével. Kiemelt jelentősége lett a térség legfontosabb autópálya szakaszának, mely Dél-Irakot kötötte össze Kuvaittal. A szövetségesek már a hadműveletek kezdetén lezárták ezt az utat és lebombázták a rajta haladó iraki páncélosokat. (Az útszakaszra hamar ráragasztották a „halál sztrádája” elnevezést.) Közben a visszavonuló irakiak több száz olajkutat gyújtottak fel. Összességében elmondható: az iraki hadsereg alig száz órán belül egyértelmű vereséget szenvedett. Irak február 26-án bejelentette, hogy kivonja csapatait Kuvaitból, de továbbra sem fogadta el az ENSZ-határozatokat. Jelentések szerint csak a szárazföldi hadműveletek során 25-30 ezer iraki vesztette életét.

2bush.jpg

Az első öbölháborúnak sajnos nagyon sok civil is áldozatául esett. A nyugati média által sokat taglalt  legsúlyosabb tragédiát egy Amiriyah városa elleni bombatámadás okozta. Az amerikai felderítés óriásit hibázott, amikor kimondta, hogy a Bagdad közeli településen biológiai fegyverek gyártása történik. Az információk - vagyis műholdas és felderítőgépekkel végzett felvételek - alapján a Vezérkari Főnökök Egyesített Tanácsának elnöke, Colin Powell elrendelte az üzem megsemmisítését. A légicsapásokra 1991. február 13-án került sor, ám közben kiderült: a gyanús üzemet valójában a lakosok csupán óvóhelyként használják. A bombázások 408 civilt öltek meg Amiriyahban, köztük 130 gyermeket. A tragédia azonban felhívta arra is a figyelmet, hogy Szaddám Huszein élő pajzsnak használja az iraki és kuvaiti lakosságot és számtalan katonai létesítményében, gyárában rendez be óvóhelyeket, kórházakat.

A harcok végül 1991. február 27-én értek véget. Idősebb George Bush ekkor jelentette be, hogy másnap hajnali 4-től érvénybe lép a tűzszünet. A szövetségesek addigra már több tízezer iraki katonát ejtettek foglyul, akik nagy része éhezett. Amerikai becslések szerint körülbelül 150 ezer iraki katona dezertált a háború alatt. Az irakiak veszteségét 60 ezer és 200 ezer közöttire teszik. A szövetségesek 148 katonát vesztettek az összecsapásokban, és újabb 145 embert „egyéb körülmények” között. Ezalatt Dél-Irakban a síiták, északon pedig a kurdok robbantottak ki felkelést. A síitákét kíméletlenül leverte Bagdad. A kurdokéra is ez várt volna, ha az amerikaiak vezette intervenciós erők nem tiltották volna meg az iraki légierőnek a 36. szélességi fok átlépését.Március 2-án az ENSZ BT elfogadta a tűzszünet feltételeire tett javaslatokat. A határozat előírta, hogy le kell mondania Kuvaitról, be kell számolnia vegyi és biológiai fegyvereiről. Továbbá szabadon kell engednie a külföldi foglyokat, és anyagi és erkölcsi felelősséget kell vállalnia a Kuvait elfoglalásakor okozott károkért. Az iraki vezetők Szaddám Huszein távollétében aláírták az amerikaiak előtt a tűzszüneti megállapodást a szafwani támaszponton.

A történelem azonban újabb fordulatot hozott: 10 évvel a tűzszünet után, 2001-ben újabb Irak elleni háború előkészítése kezdődött. A harcokhoz vezető politikai „vihar” egyrészt az Öbölháborút lezáró ENSZ határozat fegyverzetcsökkentési részének ellenőrzése körüli vitákkal, másrészt a 2001 szeptember 11-i terrortámadással kezdődött. A második öbölháború (2003-2011) már Irak területén zajlott és Szaddám Huszein elfogását illetve bíróság előtti elítélését hozta. Irak diktátorát 2006 december 30 -án végezték ki Bagdadban.

Harmat Árpád Péter

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelemtanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr607081829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.