A legnagyobb székely eredet-kutató és tibetológus [40.]

2014. november 23. - Harmat Árpád Péter

Történelmünk egyik legkülönlegesebb életútját bejáró nagy alakja, eredetünk elszánt kutatója, és a tibeti nyelv nagy tudósa Kőrösi Csoma Sándor. Méltatlanul keveset foglalkozik vele a hazai történettudomány és a tankönyvekben is ritkán esik róla említés, pedig páratlan eredmények fűződnek nevéhez. A nyugati egyetemeken végzett, 8 nyelven folyékonyan beszélő Csoma az 1800-as évek első felében gyalogosan (!) vándorolt el India - Kína tájaira és élt hosszú éveket sok ezer méter magasan fekvő tibeti kolostorokban. Ő készítette el a világ első tibeti-angol szótárát (és nyelvkönyvét) és őstörténetünk feltárása terén is komoly kutatásokat végzett a Távol-Keleten. Érdemes hát megismernünk életét!

körösicsoma.jpg

Csoma Sándor a székelyföldi Kőrös faluban született 1784-ben, egy nagyon régi székely család sarjaként. A forrásokban legelőször megjelenő őséről, Csoma Balázs lófőről az 1680-as lakossági lajstrom alapján történik legelőször említés. Édesapja Csoma András és édesanyja Getse Krisztina három fiúnak és négy leánynak adott életet. (Közülünk azonban csak két fiú és két lány élte meg a felnőtt kort.)

Kőrösi Csoma Sándor tizenöt évesen, 1799 -ben a Nagyenyeden működő Bethlen Kollégiumban kezdte meg tanulmányait. Mivel szülei tandíjat nem tudtak fizetni, így naponta több órányi szolgamunkát kellett végeznie az intézmény sütödéjében, az uradalom kertjében és az idősebb diákok mellett. Nagyenyeden olvasta először Pray György (1723 és 1801 közt élt jezsuita történetkutató) Annales regnum Hungariae 977-1564 című könyvét, mely a magyarok ujgur eredetét és közép-ázsiai őshazánk kérdését boncolgatta. Pray György szerint a magyarok az ujgur népektől származnak, melyek eredetileg Tibettől északra és a Góbi-sivatagtól délre éltek. Az ujgurok Közép-Ázsiából nyugatra vándoroltak, így Jugria vagyis a magyar őshaza ezen területektől nyugatra található. Csoma 1799 és 1815 között a Nagyenyeden töltött másfél évtized alatt Kennedy századoshoz intézett 1825-ös jelentése szerint: „A Bethlen Kollégiumban elvégeztem a bölcsészeti és hittudományi tanulmányokat.” 1815 tavaszán, 31 évesen végzett a Kollégiumban. Az itt eltöltött évek az őstörténet-kutatás felé mozdították érdeklődését, és felszínre hozták Csoma Sándor hihetetlen nyelvérzékét. Az iskola befejezésekor már beszélte a Francia, görög, német és héber nyelveket.

csoma_utja.jpg

Életpályájának következő állomása a göttingeni egyetem volt. Egyetemi tanulmányai megkezdéséhez Kőrösi Csoma Sándornak Abats János püspök előtt reverzálist kellett adnia, melyben vállalta, hogy a „papi szent hivatalra készül és hazájába visszajön”. E kötelezettségvállalás a tanulmányút elengedhetetlen feltétele volt. Már ezt megelőzően, ahhoz, hogy részesülhessen a fejedelmi alapítványból, azaz principista lehessen, már 1807-ben, teológiai tanulmányai megkezdése előtt kötelezte magát arra, hogy egyházi hivatalra készül. Göttingenben ismerte meg másik nagy hatású professzorát, Johann Gottfried Eichornt (1752-1827), aki jeles történettudós és a keleti nyelvek professzora volt. Csomát Eichorn professzor fordította végérvényesen Ázsia, és az arab, perzsa és török nyelvek felé. Göttingeni tanulmányait 1818 július 29 –én fejezte be. Azzal a határozott szándékkal tért haza Erdélybe, hogy amint lehetséges, elindul Ázsiába. Mivel eredetileg úgy tervezte, hogy orosz területeken keresztül fog eljutni az ujgurok földjére eldöntötte, hogy a nagy út előtt tanulmányozza a szláv nyelveket és beutazza Horvátországot. A több hónapos út után, végül 1819 november 23 –án megszerezte az ázsiai úthoz szükséges kiutazási engedélyeket, és Kenderesi Mihály kormányszéki tanácsos mecénási támogatása révén az úthoz szükséges 100 Ft támogatást. Bár útlevele csak 8 hetes bukaresti kiutazást engedélyezett, Csoma előre tudta, meg fogja szegni az előírásokat.

Gyalogszerrel Indiába - Kínába

Az elindulást követő 3,5 év során (1819.november 23 – 1823.június 26) többnyire gyalogosan vándorolt a Tibet szomszédságában lévő indiai Zangla kolostorba. A vándorlás útvonala: Bukarestből a trákiai görög tengerpart Énosz nevű városából hajózott át az egyiptomi Alexandriába, ahol egy szerencse folytán egy laikus osztrák alkonzul (Francesco-Antonio Champion) vízumot pecsételt útlevelébe, ezzel törvényesítve további utazását. Cipruson keresztül Bejrútba majd onnan Aleppóba utazott, ahol ázsiai ruhát öltött és így folytatta az útját Bagdadba majd Teheránba. Teheránban négy hónapot töltött, az angol nagykövet – Henry Willock -  vendégszeretetét élvezve. Innen írt először haza, Erdélybe. Első levelében, melyet melyet 1820. december 21-én írt, a magyarországi „Nagyérdemű Hazafiak”- hoz címzett, akiket levelében „Érdemes Patrónus Urak”-nak is nevez.

Ebben a levelében röviden összefoglalta addigi életútját, kihangsúlyozva utazása célját : „…megbizonyíthatom…nemzetünk elszármazását és régibb történeteit.”. Teheránban megtanulta a perzsa nyelvet, majd perzsa öltözetben folytatta útját Meshedig, ahol megváltoztatta európai nevét, és mohamedán szokás szerint Szkander bégnek, azaz Sándor úrnak neveztette magát. Bokharán keresztül 1822 január 6 –án érkezett Kabulba, ahonnét a pandzsabi maharadzsát szolgáló két francia katonatiszt segítségével jutott be Indiába, Lahore városába. Itt döntő elhatározásra jutott: észak felé fordulva Tibeten keresztül megy el Újgur földre. Első lépésként, 1822 június 9 –én Leh városába érkezett, itt történt meg élete egyik sorsdöntő találkozása. 1822 július 16 –án találkozott William Moorcrofttal, aki az angol kormány megbízásából térképezte fel az angol terjeszkedés irányába eső észak-indiai területek terepviszonyait. Moorcroft kormánya nevében egy fontos ajánlatot tett Csomának: ha készít egy tibeti-angol szótárat (mely a későbbiekben komoly segítséget jelenthet az angolok Tibet felé terjeszkedésében) akkor Anglia pénzügyi támogatásban részesíti és a londoni kormány támogatásával a Himalája hegyei közt lévő kolostorokban is több hónapot eltölthet.

Így Kőrösi Csoma Sándor angol támogatással jutott el a zanglai kolostorba, ahol Szangje Puntszog láma segítségével 16 hónapon keresztül tanulmányozta a tibeti nyelvet és vallást. Mivel a láma 1824 októberében váratlanul magára hagyta, Csoma Szabathuba ment, hogy a telet az angol felségterületnek számító határvárosban töltse. Itt írta meg híres önéletrajzát 1825 január 28 –án, a katonai parancsnok – Kennedy százados kérésére. A határvárosban vette fel vele a kapcsolatot a kalkuttai Ázsia Társaság, mely a szótár elkészüléséig havi 50 rúpia fizetést határozott meg számára. Szabathuból Csoma a 3904 méter magasban lévő Phouktal lámakolostorba távozott, ahol további 14 hónapot töltött. Mivel a munkáját segítő láma, idővel passzivitásba vonult, a szótár hátralévő munkálatait Kanam kolostorában fejezte be, ahol 3 évet töltött (1827 novemberétől 1830 novemberéig) Ezen időszakban értékes meteorológiai, földrajzi, orvostudományi munkákat is készített. Munkája befejeztével Delhibe ment, ahol az angol kormány képviselőinek beszámolt munkájáról, majd Kalkuttába távozott. A városban töltött 11 év alatt a Bengáli Ázsia Társaság alkalmazottjaként előkészítette tibeti-angol szótára kiadást, majd könyvtárosként dolgozott.

Híres szótára 1834 január 5 -én jelent meg Kalkuttában, 500-500 példányban. Miután teljesítette az 1822 ben, angol kezdeményezésre megszületett nagy tervét – mely egyben élete főműve is lett – elhatározta, hogy visszatér az őshazakutatáshoz. 1842 –ben elhagyva Kalkuttát, Nepálba indult, hogy Nagy-Tibet fővárosán – Lhászán - keresztül jusson el Dzsungáriába, a jugarok földjére. Útja során 1842 március 24 –én érkezett meg az angol gyarmatbirodalom határvárosába, Dardzsilingbe. Itt azonban maláriát kapott, és ágynak esett. Hihetetlenül szívós szervezete megadta magát a betegségnek, és 1842 április 12 –én, 58 évesen meghalt.

"Így ér véget majd küldetésem, ha egyszer be tudom majd bizonyítani, hogy ellentétben a finn–magyar elmélet mellett kardoskodók megnyilatkozásaival, a magyar nép igenis Attila népe." 1

Huszonhárom évvel útjának megkezdése után az őshazakutatás helyett egy egészen más terület, a tibetológia megalapítójaként ismerte meg az egész világ. 1858-ban gróf Széchenyi István halála előtt lefestette Csoma síroszlopát, bekereteztette, és az alábbi feliratot vésette bele:

„Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de elszánt kitartó hazafiságtól lelkesítve – Kőrösi Csoma Sándor – bölcsőjét kereste a magyarnak, és végre összeroskadt fáradalmai alatt. Távol a hazától alussza itt örök álmát, de él minden jobb magyarnak lelkében.” 2

Harmat Árpád Péter

Az idézetek forrásai:

1. Kőrösi Csoma Sándor: Kőrösi Cs.S dolgozatai (összegyűjtötte és életrajzzal bevezette: Duka TivadarI Bp, Buddhista misszió, 1984 2. Kubassek János: A Himalája magyar remetéje. Magyar őstörténeti és Kiadó Kiadó Kft, Bp 1999 (224. p)

2. Kubassek János: A Himalája magyar remetéje. Magyar őstörténeti és Kiadó Kiadó Kft, Bp 1999 (224. p)

Egyéb írásaim:

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tortenelemtanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr966925743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Harmat Árpád Péter · http://tortenelemcikkek.hu/ 2016.08.07. 10:38:03

Kőrösi, Vámbéry Ármin és Germanus Gyula életéről szóló írásunk a történelemcikkek.hu oldalon:
tortenelemcikkek.hu/node/378

Történelem blog · http://tortenelemtanulas.blog.hu/ 2016.08.07. 12:27:18

Kőrösi Csoma Sándor a reformkor időszakában, Vábéry Ármin a kiegyezés küszöbén, Germanus Gyula pedig a II. világháborút megelőző években (1934-1940) tette legnagyobb utazását. Mind elszántak voltak és mind öregbítették hazánk hírnevét!

Lector Oris 2016.11.06. 20:15:18

Csoma hitt a magyarság Belső-ázsiai eredetében, csak életútja úgy hozta, hogy nem ennek bebizonyítása lett munkásságának középpontja!