Ha a második világháborúról esik szó, akkor többnyire az európai hadszíntér élvez elsőbbséget, pedig a Távol-Keleten is óriási küzdelem zajlott. A Csendes-óceánon vívták a háború legnagyobb tengeri ütközeteit és százezrek folytattak elkeseredett gigászi harcot például a Fülöp-szigetek, Iwo Jima vagy Okinawa területein is. Az ázsiai háború 1942 és 1944 közt érkezett fordulópontjához. Érdekes végigtekinteni azon, hogy pontosan hol és miért is változott meg a hadi-helyzet, mi vezetett Japán vereségéhez.
A fasizálódó Japán 1940 –től kezdett komolyabban részese lenni a második világháborúnak, amikor erőszakos terjeszkedése és hódító támadássorozata már nem csak Kínára terjedt ki – mellyel egyébként 1931 óta, Mandzsúria megszállásától kezdődően folytatott harcokat – hanem katonai expanziója megindult például Indokina és a Csendes-óceán irányába is. A japánok 1940. szeptember 27-én aláírták a háromhatalmi egyezményt (amely szerint Németország és Olaszország vezető szerepet játszhat ugyan Európában, ám mindkét fasiszta hatalomnak el kell ismernie Japán különleges jogait a Távol-Keleten), majd az aláírás után a japán hadsereg lerohanta Francia Indokinát és megindult Sziám, majd Burma és Malájföld elfoglalására is.
Az 1941 október 18-án hivatalba lépő Tódzsó Hideki miniszterelnök még komolyabb célokat tűzött országa elé, mégpedig a Csendes-óceán jelentős területei felett befolyást gyakorló USA térdre kényszerítését. 1941. december 7-én a japán flotta megtámadta az USA haditengerészetének Hawwaiin lévő, Pearl Harbor-i haditengerészeti támaszpontját. A hadüzenet nélküli és így meglepetésszerű japán támadásban 2403 amerikai halt meg, és az USA hét fontos hadihajóját is elveszítette. Elsüllyedt négy csatahajó, két romboló és egy aknarakó. Az óceán fenekére került az USS Arizona, az USS California, az USS Nevada és az USS West Virginia, továbbá megsemmisült 188 amerikai repülőgép és komolyabban megsérült 11 további hadihajó. Ugyanakkor a harci értéket tekintve legütőképesebb hajótípusok, a repülőgép-hordozók épp nem tartózkodtak a Pearl Harbor -i kikötőben, így azok megúszták a katasztrófát. Mint később kiderült: ennek köszönhette Amerika, hogy képes volt megfordítani a Japánnal folytatott háború menetét.
Az alattomos japán támadás mélységesen felháborította az USA lakosságát. Roosevelt elnök az asztalra csapott és szemtanúk szerint a tolószékéből felemelkedve, fogát összeszorítva esküdött bosszút. Az amerikai kongresszus nem is húzta sokáig a választ: már másnap hadat üzent a tengelyhatalmaknak. Az USA végre feladta semlegességét: aktívabban segítette az oroszokat (kölcsönbérleti szállítmányokkal), válaszcsapást tervezett Japán ellen és megkezdte az afrikai partraszállás előkészítését is. Közben a japánok megszállták Hong Kongot, Szingapúrt (1942 február 15.), megközelítették az indiai határt és Ausztráliát kezdték fenyegetni. Japán kézre került az amerikai fennhatóság alatt álló Guam szigete is, sőt a Fülöp szigeteket is japán megszállók érkeztek. Aztán lassan fordulat következett: a Korall-tengeri csatában, 1942 májusában az amerikaiak végre sikerült megakasztaniuk a japán előnyomulást.
A fordulat
Az igazi fordulat azonban csak 1942 júniusában következett be a Csendes-óceán kellős közepén fekvő Midway szigetek mellett. Az 1942. június 3 és 6 közt zajló tengeri csata volt a történelem első olyan ütközete, melyben a szembenálló flották hajói nem is látták egymást és mindent az anyahajók repülőgépei döntöttek el. A Midway melletti csatában az amerikai flotta megsemmisítő vereséget mért a szigetek elfoglalására érkező japán hajókra. Az amerikaiak előre tudtak ugyanis a japán támadásról annak időpontjáról, irányáról, sőt pontos céljáról is. 1940 őszén egy bizonyos Joseph J. Rochefort fregattkapitány megfejtette az addig használatos japán haditengerészeti rejtjelkulcsot, amivel áttörést ért el a felderítés terén és elérte, hogy Washington minden japán lépést előre ismerjen. Az amerikaiak jók felkészülhettek tehát az összecsapásra így Chester W. Nimitz és Raymond A. Spruance tengernagyok óriási győzelmet arattak.
A Salamon szigeteknél (Ausztrália közelében) zajló Guadalcanali hadjárat újabb szövetséges győzelmet hozott. Innentől megkezdődött Japán fokozatos visszaszorítása. A két leginkább tisztelt hős: Douglas McArthur tábornok a szárazföldi csapatok élén, és Chester Nimitz tengernagy a haditengerészet vezetőjeként mindent elkövettek az amerikai győzelemért. A japán hadsereg következő és valóban megrendítő vereségét a Fülöp-szigeteknél szenvedte el, a leytei csatában, 1944 október 23-26 között. Amerika óriási győzelmet aratott Japán felett. Ez a csata tekinthető az egész második világháború legnagyobb tengeri ütközetének. A japánok ügyes haditervet dolgoztak ki: szándékosan feláldozták maradék repülőgép-hordozóikat, hogy elcsalják a partraszálló flottát fedező amerikai főerőket, majd kíméletlenül lecsaptak az amerikai partraszálló erőkre. Bevetették a legnagyobb csathajóikat is, ám meglepetésre az amerikai kísérőhajók önfeláldozó hősiességgel megállították és visszafordulásra kényszerítették az aránytalan túlerőben lévő japán csatahajó-flottát.
A Fülöp-szigeteknél a japán flotta elvesztette hadihajóinak színe-javát és ebből a veszteségből már nem tudott többé felállni. Ráadásul óriási üzemanyag-hiánnyal is küzdött: hajóinak zöme nem is tudott kifutni a kikötőkből. A Japán Császári Haditengerészet 1944 novemberére gyakorlatilag alig létezett már: elvesztek repülőgép-hordozóik, és a tenger fenekére kerültek az egykor legendás japán csatahajók is. A három nagy csata: Midwaynél, Guadalcanalnál és a Leytei öbölben 1942 júniusa és 1944 októbere közt együttesen kényszerítették térdre Japánt.
Mindehhez azonban hozzá kell számítani az Indiát védelmező és Burmában óriási harcot vívó brit hadsereg hősiességét is mely a kohimai csatában (1944 április 4 és június 22 közt) döntő győzelmet aratott a japánok felett. Sokak szerint ez az Imphal közelében vívott ütközetsorozat volt a "kelet Sztálingrádja". A britek egy 15 ezer japán katonából álló erőt szorítottak vissza, iszonyú harcok árán India határainak közeléből (és a Himalája lábától) majd ellentámadásba kezdtek és 1944 második felében egész Burmát megtisztították a japán csapatoktól.
A harcok hátralévő 10 hónapjában, 1944 novembere és 1945 augusztusának vége között sorozatosak lettek az amerikai győzelmek. Megkezdődött a japán szigetek szisztematikus és folyamatos bombázása is. Japán azonban nem akarta megadni magát, a híres szamuráj küzdőszellem nem engedte ezt. Az 1945-ös esztendőben két fontos ütközetben (a japán szigetektől délre) még utoljára fellángoltak a harcok. Az összecsapások Ivo Jimánál és Okinawán hatalmas szárazföldi harcokat hoztak, mégpedig 1945 márciusa és júniusa között.
Az utolsó nagy harcok Iwo Jima és Okinawa szigetein
Iwo Jima egy Japántól délre fekvő sziget, mely akkoriban stratégiai jelentőséggel bírt, hiszen területén radarállomás, repülőtér és kikötő is működött. Az amerikaiaknak égetően nagy szükségük volt egy Japánhoz ennyire közel fekvő légikikötőre, hiszen 1945 tavaszán még minden amerikai katonai vezető és tábornok úgy hitte: Japán legyőzéséhez egészen Tókióig kell majd előretörniük. (Később kiderült: erre nem lesz szükség, mert a japán hadsereget meg tudják semmisíteni a környező szigeteken.) Iwo Jima elfoglalását eredetileg öt napra tervezte Washington, ám hamar kiderült: a japánok tovább fognak kitartani. A harcok 36 napon keresztül tartottak, miközben a 20 ezer fős japán védősereg gyakorlatilag megsemmisült.
A szigeten folyó harc legfontosabb célpontjának a Szuribacsi hegy tekinthető. A magaslatért hetekig folytak az összecsapások. A hadműveletek 1945 február 19 -től március 26-ig tartottak, ám végül sikerült amerikai zászlót tűzni a hegyre. Ez volt az első alkalom, hogy amerikai zászlót állítottak fel japán földön a második világháború alatt. Később a zászlót egy nagyobbra cserélték Joe Rosenthal, az Associated Press tudósítójának objektívje előtt. (A fotóért Rosenthal Pulitzer-díjat kapott.) Az ikonikus kép alapján készült el Felix de Weldon híressé vált szobra a Tengerészgyalogosok emlékműve, amely az Arlington Nemzeti Temetőben található. (Lásd cikkünkben az utolsó kép.)
Az USA veszteségei elenyészőek voltak: a szigeten folyó harcokban bevetett 110 ezer fős amerikai haderő alig hat százaléka, mintegy 7000 katona esett el. Következhetett a Tajvantól északkeletre fekvő Riukiu szigetcsoport és annak legjelentősebb szigete Okinava, melynek bevétele keményebb diónak ígérkezett, hiszen ez volt Japán utolsó védvonala. A várakozásokra nem cáfoltak rá a japánok: majdnem két hónapon keresztül tartották magukat: 1945 április 1 és június 22 között. Ez volt a második világháború egyik legnagyobb csatája az ázsiai fronton. Összesen 12 ezer amerikai katona esett el, a bevetett 60 ezres haderőből, az Okinawán található, jól védhető erődrendszer elfoglalása során. Ugyanakkor a japán haderő elvesztette utolsó tartalékait is: összesen 102 ezer katonája maradt holtan a csatatéren. (Okinawa egyébként egészen 1972-ig maradt az amerikaiaké.)
Iwo Jisma és Okinava - a két előretolt ellenséges erődvonal - elfoglalása után megnyílt az út Japán felé. A háború a végéhez közeledett: 1945. augusztus 8-án, a potsdami egyezménynek eleget téve a Szovjetunió is hadat üzent Japánnak, mely így a világ két legnagyobb katonai hatalmával került szembe. 1945 augusztus 20 -ra a szovjetek döntő győzelmet arattak a Mandzsúriában és nem sokkal később amerikai – szovjet kézre került Korea is. (Délen amerikai, északon szovjet erők állomásoztak, így innentől megkezdődött a félsziget kettéosztottsága.) Közben az amerikaiak kifejlesztették az atombombát, melyet mindenképpen ki akartak próbálni még a háború vége előtt. 1945. augusztus 6-án az Enola Gay nevű B–29-es bombázó ledobta tehát az első atombombát Hirosimára, majd 9-én felrobbant a második tömegpusztító töltet is Nagaszaki felett. Ez volt Japán számára a kegyelemdöfés: Hirohito császár bejelentette a kapitulációt 1945 augusztus 14-én. A fegyverletételről szóló egyezményt 1945. szeptember 2-án írták alá a Tókiói-öbölben, a Missouri csatahajó fedélzetén.
Facebook: Történelem rajongók klubja
2016.09.02.(16:30)