A napóleoni háborúk legvéresebb csatája Borogyinónál [88.]

2016. szeptember 07. - Harmat Árpád Péter

Éppen 204 éve, 1812 szeptember 7-én zajlott a napóleoni háborúk legvéresebb csatája, a borogyinói ütközet. Az összecsapásban közel 80 ezer katona esett el a két oldalon, ami jócskán felülmúlja az austerlitzi és a waterlooi ütközetekben meghaltak számát is. A Moszkvától alig 110 kilométerre megvívott élet-halál küzdelem volt a korszak legjelentősebb csatája.

borogyino.jpg

A borogyinói csata /Louis-Francois Lejeune festménye/

Az ütközet eseményeinek, végkimenetelének és jelentőségének megértéséhez azonban ismernünk kell az előzményeket is. Hogyan kezdődött az egész, miként került sor a történelem egyik legnagyobb összecsapására?

Az előzmények

Napóleon 1804 december 2 –án, hatalomra jutásának ötödik évében koronázta önmagát Franciaország császárává. Igazi nagy hódításai csak ezt követően kezdődtek: 1805 őszén megtámadta Ausztriát és december 2-án Austerlitz mellett már fényes győzelmet is aratott II. Ferenc császár seregei felett. A hatalmas győzelem hatására Napóleon eldöntötte: jelentősen átrajzolja Európa térképét, és az egészet a Német-Római Birodalom felszámolásával kezdi. 1806 augusztusában a majd ezer éves császárság megszűnt létezni, ám a lépés Poroszország felháborodását idézte elő. Berlin egy soha nem látott erejű koalíciót szervezett Napóleon legyőzésére (4. koalíció), mégpedig az angolok, oroszok, svédek és szászok bevonásával. Ám a siker elmaradt: Napóleon ezúttal is győzni tudott. Előbb Auerstadt mellett a poroszokat, majd Friedlandnál a cári csapatokat győzte le. 1807 nyarára az apró termetű, tüzértisztből lett császár majdnem egész Európa ura lett.

napoleon_1.jpg

Egyedül Anglia és Spanyolország dacolt már csak hatalmával, de a szigetország ellen kontinentális zárlatot hirdetett, spanyolhont pedig 1808 tavaszán térdre kényszerítette. Bár az Ibériai félszigeten komoly gerillaharc indult a francia megszállok ellen és ezen felbuzdulva Ausztria 1809 tavaszán másodszor is szembeszállt Napóleonnal, a francia uralkodó megint sikeresen sújtott le Bécsre és Wagramnál másodszor is tönkreverte az osztrákokat. (Ráadásul még az osztrák császár lányát is feleségnek követelte.) Kialakulni látszott Európa új rendje, mely két alapelven nyugodott: egyrészt azon, hogy minden ország Napóleon kényszer-szövetségese (vagy bábállama), másrészt, hogy mindenki köteles Anglia ellen betartani a kontinentális zárlatot.

A két alapelv közül azonban a másodikat 1810-ben megszegte I. Sándor cár, bejelentette ugyanis, hogy visszalép az angolok elleni összefogástól. Napóleon dühében Oroszország megbüntetéséről határozott. Megkezdődtek az előkészületek, egy soha nem látott méretű hadsereg felállítására.

A Grand Armée

A történészek többsége nagyjából 600 ezres létszámúnak véli Napóleon azon hadseregét, mely az Orosz Birodalom legyőzésére indult. Ugyanakkor 1812 június 24-én ennek a hatalmas seregnek "csak" körülbelül 80-90% -a lépte át a határt jelentő Nyeman folyót, a többi határőrizeti és megszálló feladatokra (illetve tartalékerőként) hátra maradt a porosz-orosz határ közelében.

A támadásra induló katonáknak csak alig fele volt francia, a másik 50% -ot főleg németek, lengyelek és más legyőzött népek fegyveresei alkották. A haderő 40% -a közvetlenül Napóleon irányítása alatt menetelt, a többiek pedig négy tábornok: Eugéne de Beauharnais, Jerome Bonaparte, Jacques Macdonald és Schwarzenberg herceg parancsnoksága alatt törtek előre a Vilnius - Vityebszk - Szmolenszk - Moszkva útvonalon. A franciákkal szemben az oroszok kezdetben egy jóval kisebb hadsereget tudtak csak kiállítani, Barclay de Tolly hadügyminiszter, Bagratyion herceg, illetve Tormaszov és Kutuzov tábornokok vezetésével.

Napóleon egyetlen, mindent eldöntő csatára alapozta stratégiáját, míg az oroszok a felperzselt föld taktikájával az orosz síkság belsejébe akarták csalogatni a franciákat. Tolly terve hamar bevált, mert az óriási francia haderő már a második héten ellátási gondokkal küzdött és 100 ezer dezertált katonával fogyatkozott meg. Ugyanakkor a cár által várt átütő siker váratott magára, így Tolly helyére a harciasabb Kutuzov került. Bár Kutuzov egy kisebb taktikai vereséggel kezdte főparancsnoki „pályafutását” Szmolenszknél (augusztus 17-én), a második nagy összecsapásra Borogyino mellett már jelentős erőket vont össze, győzelemre készülve.

napoleon3.jpg

A borogyinói csata

A két sereg közti összecsapásra Moszkvától 110 kilométerre került sor egy Borogyino nevű, apró falucskánál. A Kutuzov tábornok vezette cári haderő ekkor 160 ezer főt számlált - a kozákokkal és már irreguláris hadakkal együtt - míg Napóleon 135 ezer francia katonát sorakoztatott fel az ütközetre.

Az orosz sereg minden téren előnyösebb helyzetben volt: mellettük szólt a nagyobb létszám, a több ágyú, a jobb felszereltség, a kipihentebb állapot és persze a nagyobb helyismeret is. (Nem beszélve a hazáját védő katona elszántságáról.)

A csata kezdetén Napóleon tőle szokatlan türelmetlenséggel – amit sokan betegségének tudnak be – szemből támadta meg a cári sereget. A roham azonban végül is sikeres lett: a franciák elfoglalták az orosz sáncokat. Az első francia előretörést követő szuronyroham viszont kiegyenlített végeredményt hozott, majd egy orosz ellentámadás kerekedett belőle. Ekkor francia szempontból kritikusra fordult a helyzet, a francia tisztikar az utolsó tartalék haderő, a 20 ezres császári testőrgárda bevetését kérte Napóleontól. Ám a császár ezt megtagadta, gondolva a hazaút viszontagságaira is. Közben az orosz ellentámadást a francia lövészek sikeresen megállítottak, így a vereség veszélye egy időre elhárult.

A felek késő délutáni órákban már a tüzérségi párbajjal próbálták dűlőre vinni a csatát. Az ágyúk mindkét oldalon megállás nélkül dörögtek. Az oroszok nagyobb tüzérséggel, a franciák viszont nagyobb szakértelemmel és pontossággal vettek részt a küzdelemben, mely estére sem dőlt el. Mivel Napóleon tüzértisztként kezdte katonai pályafutását, hódításai során mindig nagy gondot fordított az ágyúkra. A helyzet úgy alakult, hogy Borogyinónál is a tüzérség játszotta a főszerepet. Ám a francia uralkodó ezúttal betegen (dysuria), magas lázban szenvedve nem tudta szokott zsenialitásával irányítani a tüzérségi egységeket. Azért a francia ágyúk így is óriási pusztítást okoztak az orosz csapatokban.

Végül Kutuzov az elvonulás mellett döntött, miután halottai száma elérte a 40 ezret. Napóleon – bár szintén nagy veszteségeket könyvelhetett el (35 ezer halottal) - megindulhatott Moszkva elfoglalására. Bár a borogyinói csata elvben döntetlenül végződött, az orosz visszavonulással mégis Napóleoné lett a sikert.

napoleon2.jpg

Napóleon visszavonulása /Adolph Northen festménye/

A franciák és maga Napóleon is szentül hitték: a Moszkvába történő bevonulásuk után I. Sándor cár és a teljes orosz vezérkar behódolása már csak napok kérdése lesz.

Győzelem és vereség egyszerre

Borogyinó után azonban Sándor cár nem a megadást, hanem az orosz főváros azonnali kiürítését rendelte el. Mire Napóleon szeptember 14-én bevonulhatott Moszkvába, a város már teljesen elnéptelenedett, sőt jó része lángokban állt. Míg a francia császár egy teljes hónapon keresztül várta a cár behódolását, az orosz hadsereget feltöltötték és felszerelték a Moszkva mögötti területeken és közel 900 ezresre duzzasztva várták a hódítók következő lépését. Ez volt az a pont, mikor a legyőzhetetlennek tartott Napóleon megízlelhette a tehetetlenség és kudarc keserű ízét. 1812 októberében kénytelen volt kiadni az utasítást a hazatérésre. Ám az út visszafelé valódi lázálmot jelentett. Ugyan az elején egy kisebb győzelemmel indult (Malojaroszlaveci francia diadal), hamar kiderült, hogy pontosan azon az úton kell majd visszavonulniuk, amelyen érkeztek. A két hónapon keresztül tartó keserves hazatérés nélkülözést, éhezést, tömeges fagyhalált és az oroszok állandó rajtaütéseit hozta, amelyek hatására a Grand Armée gyakorlatilag felmorzsolódott. Az egykoron közel félmilliós támadó erőből alig 20 ezer tért vissza Oroszországból.

A nagy oroszországi francia vereség életre hívta a Napóleon elleni hatodik koalíciót, mely előbb 1813 októberében Lipcse mellett (a népek csatájában), majd 1814 márciusában a párizsi bevonulással legyőzte a francia császárt. Később ugyan 1815 tavaszán rövid időre még visszatért a hatalomba, ám Waterloo mezején végleges vereséget szenvedett Európa egykori meghódítója: Bonaparte Napóleon vereséghez vezető útja azonban Borogyino mezején kezdődött, azon a bizonyos napon, épp 204 éve.

Harmat Árpád Péter

Facebook oldalunk

Történelemcikkek.hu

2016.09.07.(18:41)

A bejegyzés trackback címe:

http://tortenelemtanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr3511686671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.hu/ 2016.09.08. 13:45:06

Mindenkit elűz a rossz tél,
Ám az orosz bírja, oszt' él.
:)

Dr. Nagy László 2016.09.08. 13:50:01

Jó kis poszt! Napóleon az orosz hadjáratával kettős vereséget ért el: egyrészt megingatta a hadvezéri zsenialitásába és legyőzhetetlenségébe vetett hitet, másrészt eltékozolta legjobb katonáit. Később, 1813 -ra egy teljesen új hadsereget verbuvált, ám a régi tapasztalt veteránok ebben már nem lehettek jelen. Ott feküdtek holttesteik az orosz síkságon!

Fortress · http://filmtress.blog.hu/ 2016.09.08. 13:50:03

Borogyíno volt Moszkva kapuja, gyakorlatilag az orosz főváros előtti utolsó akadály a franciák számára. Amikor innen visszavonulni voltak kénytelenek, az Moszkva sorsát is megpecsételte. Ám azzal senki nem számolt, hogy ha elesik egy főváros, akkor a háború még folytatható. Korábban erre alig akadt példa.

Pervenimus · http://pervenimus.blog.hu/ 2016.09.08. 13:58:56

Az a bizonyos két hónap, 1812 október 24 és 1812 december 14 közt, amíg a francia csapatok visszamenekültek Poroszországba leírhatatlan szenvedéseket jelentett. Elfogyott az élelem, megették még a lovakat is. Közben ezrek fagytak halálra a -30 fokos orosz télben. Aztán ott voltak az állandóan támadó orosz gerillacsapatok, akik folyton rá-rá támadtak a vánszorgó franciákra. A végén, már Litvánia közelében, az út háromnegyedének megtétele után a berezinai csatában még 40 ezer franciát mészároltak le az oroszok a folyón való átkelésnél. Azóta a franciák a mai napig úgy emlegetik Berezinát, mint mi Mohácsot. "A több is veszett Mohácsnál" a franciáknál úgy hangzik, hogy "valóságos Berezina volt ez számunkra" - mondjuk egy sport vagy egyéb vereségnél.

Lector Oris 2016.09.08. 14:02:31

@Fortress: ... Hitler is valahogy így járt, pedig nagyon ismerte Napóleon oroszországi hadjáratát és pisszkosul el akarta kerülni a francia császár sorsát. Ezért nem erőltette annyira Moszkvát 1942 -ben és tört inkább Sztálingrád felé. Tudta, hogy az oroszok Moszkva eleste után is tovább tudnak majd harcolni, ám ipari központjaik nélkül aligha.

MACISAJT 2016.09.08. 14:40:47

Rengeteg a hasonlóság Napoleon Bonaparte és Hitler Adolf háborúi között.

Ellenben a történelmi imázsuk, megítélésük gyökeres módon különbözik.

Titus Pullo Urbino 2016.09.08. 14:41:26

Remek írás, köszi. Magyarok is részt vettek a hadjáratban, legismertebbjük a 19 éves Aulich Lajos hadapród, aki a 10 %-ban volt. Ők nem harcoltak az oroszok ellen, tartalékban álltak Galícia határa mellett, de mégis sikerült egy fagyást szereznie magának. Nincsen sok információ a magyar katonai részvételről, a lengyelről inkább (a "francia" lovasság jelentős része lengyel ulánus volt). A későbbi hadügyminiszterről, aradi vértanúnkról csak annyi maradt fenn, hogy részt vett hadapródként a hadjáratban és fagyási sérüléseket szerzett a lábán. Az a tél egy nagyon kemény tél volt, ritka mínuszokkal, még az oroszok számára is nehézséget okozott, pedig ők állítólag bírják. Mindenesetre az orosz tél jelentősen lerongyolta a visszavonuló egységeket.

Ajánlott olvasmány:

www.port.hu/antikvar_konyv_-_bourgogne_strazsamester_emlekezesei/pls/w/document.document_page?i_document_id=171841

paráznabillegető 2016.09.08. 19:33:27

napoleon nem sok mindent tudott tenni.
az egész uralma végig ingatag volt, plusz az angolok folyamatosan a kezdetektől fúrták, aztán mikor az oroszok újfent rászartak az abroszra, akkor tennie kellett valamit - nem sikerült.
nem is igazán tudott volna mást tenni persze, mint rácsapni a ruszkikra... végülis kérték a pofont...

nickita 2016.09.08. 19:33:31

@Frady Endre: brrr, ez olyan rossz, hogy jó

...elmúlik... 2016.09.08. 19:33:34

@Titus Pullo Urbino: Köszi az ajánlást, ennek utánanézek.

vajdasagi 2016.09.10. 11:21:14

@nickita: @Frady Endre: Nagyszerű, mint oly gyakran :-)