Éppen 100 évvel ezelőtt, 1916 július elsején vette kezdetét a világtörténelem egyik legnagyobb és az első világháború legvéresebb összecsapása a Somme –i csata. Ebben az 5 hónapon keresztül tartó (1916 július 1 – november 18.) iszonyatos küzdelemben egymillió katona veszett oda, ami azt jelenti, hogy naponta átlagosan több mint hétezer ember esett áldozatául a gyalogsági rohamoknak, géppuska-támadásoknak és a gyilkos erejű tüzérségi bevetéseknek. De hogyan is kezdődött az egész?
1914 június 28-án Ferenc Ferdinánd trónörökös merénylet áldozata lett Boszniában, aminek következtében az Osztrák-Magyar Monarchia és a vele szövetséges Németország hadat üzent Szerbiának és az antant hatalmaknak. Egy hónappal a merénylet után kitört az első világháború. Az egyik oldalon az oroszokkal szövetséges nyugati hatalmak (Franciaország, Nagy-Britannia) álltak, míg a másikon Németország és a vele szövetséges Monarchia. Ez a harc volt az emberiség addigi történelmének legpusztítóbb háborúja, mely 15 millió halálos áldozatot követelt. Öt fronton – nyugaton (Belgium és Észak-Franciaország területein, keleten (Oroszországgal szemben), az itáliai fronton (az Isonzó folyó mentén), a Balkánon (Szerbiában majd Görögországban) és végül Mezopotámiában – súlyos lövészárok harcok bontakoztak ki, szinte mindenhol állóháborút kialakítva.
A legpusztítóbb harcok Belgium és Franciaország területén zajlottak. A németek 1914 augusztus 4-én indították meg a Schlieffen-tervre épülő Moltke tábornok vezette támadásukat, melynek legfőbb célja a francia hadsereg átkarolása, majd Párizs elfoglalása volt. A belga területeken viszonylag könnyedén sikerült is a németeknek áttörniük, ám szeptember 5-én a Marne folyónál, Párizstól 20 km –re a franciák megállították őket. A felek átkaroló hadműveletekbe kezdtek, így megindult a versenyfutás a tengerhez. Végül a front Dunkerque és Ostende között elérte a La Manche- csatornát. Egyik hadsereg sem tudott a másik mögé kerülni, a frontvonal megmerevedett és állóháború alakult ki. Bár 1915 elején a franciák ellentámadásokat indítottak Reims környékén (Champagne –i csaták), áttörést nem tudtak elérni. Sőt a tavaszi német offenzíva – melyben a németek először vetettek be harci gázt, és amelyekben az új német főparancsnok már nem Moltke hanem Falkenhayn lett – a frontot majdnem teljesen az eredeti vonalra helyezte vissza.
A német vezérkar 1916 –ban taktikát váltott és februárban legfőbb célpontnak már a francia-belga határszakasztól délre fekvő Verdunt jelölte meg, elhatározva, hogy elfoglalják az ott húzódó francia erődrendszert. Válaszul Joseph Joffre antant-főparancsnok úgy döntött, hogy északon, a Somme folyó két partján indítanak ellentámadást, hogy a németeket megosszák és így tehermentesítsék a szorongatott helyzetben lévő francia csapatokat. A Somme-i nagy antant támadás vezetését Douglas Haig, brit tábornokra bízták.
A csata
A főleg angol erőkből álló antant hadsereg 1916 július 1-én, reggel fél 8-kor kapott általános támadási parancsot. Ekkor a közel 1500 ágyút bevető tüzérségi előkészítést követően, Albert városáról északra és délre (Gommecourt és Montau között) egy körülbelül 25 km hosszú frontszakaszon szinte egyszerre rohantak ki állásaikból a szövetséges katonák, hogy elfoglalják a 2-3 km-re húzódó kijelölt új harcállás-vonalat, a németek visszaszorításával. A hadművelet azonban szinte az első pillanatoktól kezdődően rosszul volt kivitelezve és az irányítás már az első óráktól kezdve kicsúszott a főparancsnokság kezéből. Egyes antant ezredek szinte a biztos halálba rohantak, mikor a rossz felderítés miatt német géppuskafészkek felé rohamoztak. A brit hadsereg 24 óra leforgása alatt közel 60 ezer embert veszített, aminek felét halottakban kellett elkönyvelniük. Eközben a lövészárkaikban „ücsörgő” németek alig nyolc ezres veszteséget szenvedtek csak el.
Az első nap keserves tanulságai miatt Haig úgy döntött, hogy a későbbiekben inkább Sir Henry Rawlinson tábornok taktikáját követi és a nagy, általános rohamok helyett, több, kisebb méretű előretöréssel próbál támadni. A hadműveletekbe július folyamán több mint fél millió angol és francia katona lett bevonva és a hadműveleti terület is egy 30 km –es frontszakaszra terjedt már ki. A csata négy és fél hónapja alatt a britek legújabb fegyverüket, a tankot is bevetették a siker érdekében. Az első Mark I-es típusú brit harckocsikat 1916 szeptember 16 –án küldték harcba Martinpuich és Combles települések között, ám a várt siker elmaradt, a harckocsik sorra meghibásodtak vagy elakadtak. Októberre nyilvánvalóvá vált: a britek és franciák csak egy 10 kilométeres kiszögellést tudnak csupán megszerezni. Haig mégsem állította le a hadműveleteket, pedig az utolsó hónapban a szövetséges katonák már ezerszám hullottak. Az utókortól meg is kapta a „somme-i mészáros” címet.
A körülmények kegyetlenek voltak: a sok-sok kilométeren keresztül kanyargó mély lövészárkokból időről időre rohamra induló katonák az ellenséges lövészárkokba igyekeztek eljutni (ami kb. 800-1000 méterre volt átlagosan), miközben szögesdrót akadályokon és ellenséges géppuska tűzön kellett áthatolniuk. Ha sikerült a művelet, közelharc várt rájuk, szuronnyal vagy akár puszta kézzel (néha még gyalogsági ásóval is) egy szűkös, katonákkal teli árokrendszer mélyén. Ha nem sikerült, akkor visszavonulás kezdődött és a másik fél rohamának kivárása. És ez így ment napokon, heteken, hónapokon keresztül, végkimerülésig, gyakran mustárgáz támadás, vagy ágyútűz közepette.
Az angolok és franciák számára a kegyelemdöfést az októberi – novemberi esőzések adták meg, amikor a folyton rohamra vezényelt csapataiknak még a sártengerrel is meg kellett küzdeniük. (A Somme -i csatában egyébként a 27 éves Adolf Hitler is részt vett, tizedesi rendfokozatban, futárként. Súlyosan meg is sérült a lábán így a csata utolsó szakasza alatt müncheni illetve berlini gyógykezelésen vett részt.)
Utóhatások
Az utókor értékelése alapján egyik fél sem tekinthető a somme-i csata győztesének. Ám a veszteségek mindkét oldalon hatalmasak voltak. A legtöbb becslés mindkét haderőnél 500-600 ezres számmal kalkulál (halottakban, sebesültekben és eltűntekben együttesen). A csata után a nyugatiak és a németek is leváltották főparancsnokaikat: Joffre helyére Robert Nivelle került, aki átvette a brit haderők vezetését is (Haig tiltakozása ellenére), a németeknél pedig Paul von Hindenburg lett Falkenhayn utóda. Aztán 1917 tavaszán az USA is belépett a háborúba és Nivelle úgy érezte itt az idő egy újabb nagy támadásra. A Somme -i csatatér közelében indított Nivell-offenzíva azonban 1917 áprilisában újabb kudarccal zárult. Megbukott hát Nivell is, a vezetést pedig Henri Philippe Pétain vette át. 1917 folyamán azonban továbbra is csak vereségek érték az antant csapatokat, például Arras és Ypres közelében (északon).
A fordulatot 1918 nyara hozta el, amikor az amerikaiak megérkezése miatti létszámfölény már jelentős lett. Miután a németek utolsó nagy támadása 1918 tavaszán elakadt (de újra megközelítette Párizst) a szövetségesek az újabb főparancsnok, Ferdinand Foch vezetésével 1918 augusztus 8-án (a németek fekete napján) végre áttörték a német állásokat Amiens közelében. A háború most már nem tartott sokáig, a német vezetés november 11-én fegyverszünetre kényszerült.
A háború 15 millió áldozatot követelt a harcok 4 éve alatt, ám a Somme menti pokolban meghalt, eltűnt vagy megsebesült egy millió katona vére soha el nem felejthetővé teszi a nyugati front legpusztítóbb összecsapását. Napjainkra a Somme folyó mentén 100 éve megvívott viadal az első világháború egyik szimbóluma lett.
Harmat Árpád Péter