Az emberiség történelmének négy legnagyobb hatású írása [67.]

2016. március 24. - Harmat Árpád Péter

Amióta az emberiség ötezer évvel ezelőtt elkezdett írásban is kommunikálni, több olyan mű is napvilágot látott, mely óriási hatást gyakorolt a Föld lakosságára. Mondhatni ezek a munkák megjelenésükkor fenekestől forgatták fel a korabeli közgondolkodást és világot! Ezek közül négy publikáció akkora vitát, válságot, sőt forradalmat és háborús időszakot generált, hogy kijelenthetjük: az emberiség legnagyobb hatású írásaivá váltak.

Az emberiség legelső, óriási hatású írása kétségkívül a Biblia. A Szentírás a Föld legnagyobb világvallásának, a világ teljes népességének egyharmadát kitevő kereszténységnek a szent könyve. Két részre tagolódik: az ószövetségre, melyet Krisztus előtt 1513-ban kezdtek lejegyezni héber nyelven (és Krisztus előtt 443 körül fejeztek be) illetve az Újszövetségre, melyet Krisztus után 41 és 98 közt készítettek.

biblia.jpg

A Biblia tanait görög nyelven jegyezték le és elsősorban Jézus földi működéséről, az apostoli egyház életéről, a tanítványok működéséről és a keresztényi hitelvekről szól. Kik írták a Bibliát? Az Újszövetséget heten írták (Kr.u. 41-98 közt): Máté, Lukács, János, Pál, Jakab, Péter, Júdás, az Ószövetséget pedig 33-an. Megszületése után a kereszténység alig három évszázad alatt uralkodóvá vált Európában, Theodosius 380 -ban államvallássá tette a Római Birodalomban. Később a birodalom szétesését követően a Biblia tanai a középkor alap-összetartó erejét adták. Egészen napjainkig terjedően meghatározó írás, így nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Biblia készítői a világtörténelem máig legnagyobb hatású és legismertebb művét alkották meg.

A legnagyobb hatású írások sorában második helyre egy szintén vallásos témájú publikáció helyezhető, mégpedig a reformációt elindító „95 tétel”, Luther Mártontól. Az akkoriban csak 34 éves Ágoston rendi szerzetes, egyetemi tanár és teológus 1517 október 31-én jelentetett meg óriási hatást keltő művét. A 95 tétel felforgatta egész Európát, hiszen vitatta a katolikus szentségeket (legalábbis a hét szentségből ötöt), kétségbe vonta a pápa tévedhetetlenségét, megkérdőjelezte a szentek kultuszait és átértékelte a papok feladatát és szerepét is. A lutheri tanokat elfogadó német fejedelmek tiltakoztak, azaz protestáltak Luther üldözése és elveinek tagadása ellen (innen a protestáns elnevezés).

luther_95_tetele.jpg

Luther írása nyomán pedig német parasztháború kezdődött, majd évszázadokon átívelő vallásháborúk osztották meg a világ népeit. A németalföldi szabadságharcban (1568-1648), az Armada bevetésével járó spanyol-angol háborúban (1588), a franciaországi hugenotta-katolikus vallásháborúkban illetve az 1618-1648 közt dúló 30 éves háborúban éppúgy központi szerepet játszott a lutheri 95 tétel hatása, mint sokkal később a XX. században, például az írországi protestáns-katolikus (angol-ír) küzdelmekben és az angolok ellen még a 90-es években is terrorakciókat végrehajtó IRA működésében.

A lista harmadik helyezettje Charles Darwin evolúció elmélete, mely 1859 november 24-én jelent meg „A fajok eredete” címen és alapjaiban változtatta meg az emberiség tudományos világképét. Darwin eredetileg orvosnak tanult, de két év után szakot váltott és előbb teológiát majd geológiát hallgatott a cambridgei egyetemen. Később 5 éves földkörüli tanulmányúton vett részt, amiről 1836-ban hazatérve, már kész tudósként tartotta nyilván a kutatói társadalom. Miután megjelentette utazásáról szóló értekezését (mely osztatlan sikert aratott Angliában), nekilátott élete főművének, melyet 1859-ben publikált. Ebben kifejtette azon elméletét, mely szerint a természet élőlényei folyamatosan egymással versengenek a fennmaradásért, és az úgynevezett szelekció révén mindig a legrátermettebb egyedek örökítik tovább tulajdonságaikat.

darwin.jpg

Darwin szerint a fajok a folyamat során egyre tökéletesebben alkalmazkodnak környezetük kihívásaihoz, ami megmagyarázza, hogy hogyan alakultak ki a mai fajok az egysejtű állatokból kiindulva. Darwin azon következtetése, hogy az embernek és a majomnak közös őse lehetett óriási vihart kavart az egész világon. Elsősorban az egyház és a vallásos emberek háborodtak fel nagyon, hiszen Darwin elgondolás szembe helyezkedett a teremtés elméletével, mely szerint a világot Isten teremtette, benne az emberrel, akit saját képére formált. A fajok eredete című munka mind a mai napig megosztja az embereket és képezi viták tárgyát szerte a világon.

A legnagyobb hatású valaha írt művek sorában negyedikként, afféle negatív példaként Karl Marx és Friedrich Engels Kommunista Kiáltványát kell megemlítenünk, mely 1848 február 26-án jelent meg Londonban. Az írás nyomán Európa széles rétegei ismerték meg a kommunizmus eszméjét, és annak legfőbb alaptételeit: az osztályharcot, a termelési eszközök köztulajdonba vételét, az egyenlők társadalmát és a proletárforradalmat. A kiáltvány megjelenését követő 150 év fontosabb világpolitikai történéseiben szinte mindig szerepet kapott az új eszme valamilyen formában. Benne volt az ipari forradalom munkás megmozdulásaiban, a századforduló környéki választójogi harcokban és a két világháborúban is csakúgy, mint a világháborúk közti forradalmakban.

lenin_marx.jpg

A Kommunista kiáltvány nyomán erősödött meg a marxizmus Oroszországban és hívta életre Vlagyimir Iljics Lenin bolsevik pártját. A kommunizmus hozta létre a Szovjetuniót, hogy aztán több kontinens közel 100 millió halálos áldozata nyomán váljon világossá: sem államrendként, sem eszmeként nincs realitása. Pusztító eredménye dacára a Kommunista Kiáltvány volt az emberiség történelmének negyedik legnagyobb hatású írása.

A felsorolt négy mű mellett persze számtalan nagy horderejű írás befolyásolta még földünk történelmét (például más vallások szent könyvei, vagy tudományos felfedezések leírásai ... stb) és valószínűleg várhatóak még további korszakalkotó publikációk is. Minden esetre érdekes és tanulságos felismernünk és egyáltalán ismernünk a már eddig megszületetteket.

Harmat Árpád Péter

 

A bejegyzés trackback címe:

http://tortenelemtanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr58524450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Történelem blog · http://tortenelemtanulas.blog.hu/ 2016.08.06. 21:40:34

Természetesen van abban szubjektum, hogy mely kutató, történész vagy szakértő mely történelmi írásokat tartja leginkább korszakalkotónak. Ebben a posztunkban adott szempontokat figyelembe véve válogattuk össze a 4, szerintünk legfontosabb írást. A leglényegesebb momentum az volt, hogy melyeknek volt legjelentősebb hatása a későbbi korokra!