Október 6, az aradi vértanúk napja [30.]

2014. október 05. - Harmat Árpád Péter

Magyarország az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot egy polgári jellegű, modern, a feudalizmust felszámoló és a Habsburg Birodalmon belül nagy önállósággal bíró új ország megteremtéséért vívta. Bár a szabadságharc 1849 tavaszán még nagy magyar győzelmeket hozott, Ferenc József császár fő szövetségesétől Oroszországtól kért segítséget és elérte a fordulatot. A hatalmas cári haderő eltiporta a több mint egy éve folyó harcokban kivérzett magyar seregeket.

aradi_festmeny.jpg

1849 október 6 –án a majdnem egy éven át tartó szabadságharc befejezését követően az ifjú Ferenc József császár súlyos büntetés kiszabásával akarta megüzenni a magyaroknak: birodalmában nem tűri a lázadást. A császár tizenhárom magyar honvédtábornokot ítéltetett halálra, mindegyiküket nyilvános és megszégyenítő kivégzéssel sújtva.

Az említett napon Arad városában tizenhárom bátor, hősies, és megbecsült magyar hazafi kivégzésére készültek. A halálra ítéltek mindannyian ugyanazon ügyért harcoltak: a magyar szabadságért és a magyar haza megújulásáért. Hittek abban, hogy a reformkor nagyjai: Széchenyi, Wesselényi, Kölcsey, Deák és Kossuth egy modern, új Magyarország alapjait tették le, kivezetve a magyarságot a középkori feudális viszonyok közül. A halálra ítélt katonai vezetők mindegyike kész volt életét áldozni ezekért a célokért. A végsőkig küzdöttek, mert tudták: a magyar nép régen kiérdemelte már a jogot arra, hogy végre önmagát kormányozza. Harcukat törvényesnek tartották, hiszen 1848 tavaszán az osztrák császári udvar is elismerte a magyarországi reformok szükségszerűségét. Az Udvar meghátrálása azonban csak 1848 nyaráig tartott. Miután az európai uralkodók sorra, mindenütt leverték a forradalmakat, Bécs a magyarok ellen fordult. A szabadságharc kitört és sok ezer bátor magyar katona és tiszt véráldozatát követelte.

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 1849 júniusában érkezett a fordulópontjához. Ferenc József császár parancsára ugyanis ekkor támadt hazánkra a segítségül hívott majdnem 200 ezres orosz haderő és a 66 ezer osztrák katonát számláló császári armada. A több mint negyed millió támadó ellen reménytelennek tűnt az ellenállás. A magyarok csupán abban bízhattak, hogy képesek lesznek annyira lelassítani az orosz-osztrák csapatok előretörését, hogy Nyugat-Európa felfigyeljen a küzdelemre. Kossuthék hittek abban, hogy ha kitartanak, akkor Anglia és Franciaország nem fogják szó nélkül hagyni az oroszok beavatkozását, és kikényszerítik az intervenció felfüggesztését. Abban bíztak, hogy az európai erőegyensúly felett őrködő nyugati országok nem engedik az Orosz Birodalom térnyerését. A magyar tábornoki kar így mindent megtett az oroszok és a Haynau vezette osztrákok feltartóztatásáért.

A túlerővel folytatott küzdelemben valódi hősök harcoltak. Aulich Lajos hadügyminiszter és Görgey Artúr főparancsnok vezetése alatt Dessewfy Arisztid lovascsapataival Felső-Magyarországon hátráltatta az oroszok előretörését, Nagysándor József tábornok Debrecennél védte meg csapataival a magyar fősereget, Damjanich János és Vécsey Károly pedig a délvidéken készültek a végső összecsapásokra. Eközben Török Ignác hadmérnökként a szegedi sáncok építését felügyelte, Láhner György pedig a nagyváradi fegyvergyár folyamatos működését biztosította. Az említett magyar honvédtábornokok, illetve a legfelső hadvezetésben szolgáló parancsnokok, - köztük Kiss Ernő altábornagy – mindent elkövettek az ellenség feltartóztatásáért. Sajnos azonban az Arad – Temesvár körzetbe történő csapatösszevonás terve hibásnak bizonyult. A túlerő előbb a Szőregi, majd a végső, temesvári csatában is győzelmet aratott.

A kivégzések és a 13 vértanúhalál

1849 október 6 –án reggel fél hatkor a legyőzött magyar hősökön súlyos bosszút állt a bécsi udvar. Négy honvédtábornokot golyó általi, kilencet pedig kötél-általi halálra ítéltek. A történelem soha nem felejti emléküket.

aradi13.jpg

Kiss Ernő: Gazdag, örmény eredetű családban született. 1848 októberében – a honvéd hadseregben elsőként – nevezték ki honvéd vezérőrnaggyá. Később 1849 januárjában Debrecenben az Országos Főhadparancsnokság vezetője lett, majd tavasszal megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát. A szabadságharc végéig több alkalommal is helyettesítette a hadügyminisztert.

Dessewffy Arisztid: Jómódú, magyar, evangélikus családba született. 18 éves korában jelentkezett a császári hadseregbe. Kitüntette magát a kápolnai csatában, majd a tavaszi hadjárat ütközeteiben, ezért április 18-án megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát. Később az I. hadtest lovashadosztályának parancsnokává nevezték ki. Hadtestével jelen volt Buda ostrománál, ahol megkapta vezérőrnagyi kinevezését. Július elejétől a felső-magyarországi hadsereg lovassági főparancsnokaként az orosz sereg előrenyomulását akadályozta hősiesen.

Schweidel József: Harcolt a napóleoni háborúkban. A schwechati csatában tanúsított bátorságáért az Országos Honvédelmi Bizottmány 1848. októberében tábornokká avatta. 1849. május 9-én lett Pest városparancsnoka. Ő volt az egyetlen, akit az aradi vészbíróság kegyelemre javasolt Haynaunak, ő azonban ezt elutasította, és kötél általi halálra ítélte.

Lázár Vilmos: Örmény származású magyar nemesi családban született. Fiatalon lett katona. Kiválóan szerepelt a szabadságharc utolsó csatáiban. Augusztus 12-én Bem tábornok ezredessé léptette elő és megbízta a felső-magyarországi hadtest maradványaiból alakított IX. hadtest parancsnokságával.

Poeltenberg Ernő: Gazdag osztrák szülők gyermekeként született. Összesen 18 éve szolgált már tisztként a császári seregben, amikor kitört a szabadságharc. A kápolnai csatában kitüntette magát. 1849. április 14-e után a hetedik hadtest parancsnoka lett ezredesként, majd június 2-án tábornokká léptették elő. A nyári hadjárat idején Haynau túlerejével szemben visszavonulni kényszerült. Görgey bizalmasaként ő közvetített a tárgyalásokon a cári seregekkel a fegyverletételről. Ezután fogták el az osztrák hatóságok.

Török Ignác: Kisbirtokos magyar nemesi családból származott. A bécsi hadmérnöki akadémián végzett, 1839-ban a nemesi testőrséghez került, ahol erődítés elméleteket oktatott. Tanította többek között Görgey Artúrt és Klapka Györgyöt is. A harcok alatt Komáromban a vár erődítését, kiépítését szervezte meg, majd a budai várban szolgált, végül Szegedre rendelték hogy a Tisza jobb partján sáncokat emeljen.

Láhner György:A Túróc megyei Necpálon született 1795-ben, német polgári családban. 1848 őszén a Honvédelmi Minisztérium hadfelszerelési és fegyverkezési főfelügyelővé nevezte ki, ezredesi rangban. Ebben a minőségében a pesti központú magyar fegyvergyártás felfuttatása volt a feladata. Pest elestét követően tábornokként ő állíttatta fel a nagyváradi fegyvergyárat.

Knézich Károly Édesapja horvát volt, aki osztrák szolgálatban határőrtisztként dolgozott. Részt vett a szerbek elleni hadjáratban, majd az isaszegi és a nagysallói csatában is. Damjanich János lábtörése után vezérőrnaggyá és a harmadik hadtest főparancsnokává nevezték ki. E minőségében vett részt Buda ostromában.

Nagysándor József A déli harcokban nyújtott kiváló teljesítményéért ezredessé léptették elő. Az 1849. március 5-i szolnoki csatában szétvert ellenség maradványait hősiesen üldözte. Az ütközetben tanúsított hősiességéért 2. osztályú érdemjellel tüntették ki. A tokaji átkelés után 1849. augusztus 2-án Debrecen mellett megütközött a hatszoros túlerőben lévő cári sereggel, és bár vereséget szenvedett, megmentette a felmorzsolódástól a Görgey vezette főerőket.

Aulich Lajos Ő volt az aradi vértanúk közül a legidősebb, kivégzésekor 56 éves. Német anyanyelvű polgári családba született. Már 20 évesen katonai pályára lépett. A szabadságharc kezdetén a délvidéki harcokban vett részt. Később a tavaszi hadjáratban harcolt, majd 1849. július 14-étől a magyar kormány hadügyminisztere lett.

Damjanich János Szerb nemzetiségű, vagyontalan családból származott. A katonatiszti iskolát Temesváron végezte. A szabadságharc első szakaszában, 1848 végéig a délvidéken harcolt. Részt vett a tavaszi hadjáratban és a komáromi csatában is. Április 28-án ideiglenes hadügyminiszterré is kinevezték, azonban mikor kikocsizott csapatai megszemlélésére, eltörte a lábát, és emiatt szolgálatképtelenné vált. Július 11-től az aradi vár főfelügyelője, majd várparancsnoka lett. Augusztus 17-én a cári csapatok előtt tette le a fegyvert.

Vécsey Károly Rangos főnemesi családba született és szinte még kamaszként katonai pályára lépett. A szabadságharc kezdetén ő is a délvidéken vett részt a harcokban. 1849. április 7-én nevezték aki az aradi várat ostromló V. hadtest élére. A szabadságharc utolsó csatájában, Temesvárnál hősiesen és nagy szakértelemmel vezette csapatait.

Leiningen-Westerburg Károly Ő volt a legfiatalabb aradi vértanú, kivégzésekor alig 30 éves. Hessen nagyhercegségben született, olyan család gyermekeként, amelynek több tagja is katonaként szolgált. 1848 őszén Temesvárra rendelték, ahol önként jelentkezett a szerbek ellen vívott hadjáratba. Bátorságáért 1849 áprilisban ezredesi ranggal tüntették ki. A tavaszi hadjáratban további érdemeket szerzett, melyek elismeréséül július 1-jén tábornokká léptették elő. Görgey személyes jó barátjának mondhatta magát.

Harmat Árpád Péter

A bejegyzés trackback címe:

http://tortenelemtanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr126761287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Harmat Árpád Péter · http://tortenelemcikkek.hu/ 2016.08.07. 10:05:54

Az aradi vértanúkra nemzeti emléknapon gondolunk.