Így élt a középkor embere [10.]

2014. június 17. - Harmat Árpád Péter

kozepkor1.jpgMindenekelőtt fontos tisztázni: a középkort, mint történelmi korszakot ma többféle datálással határozzák meg. A sok megközelítés közül a leggyakrabban használt és leglogikusabb korszakolás a középkor kezdetét a Nyugat-Római Birodalom bukásához köti (vagyis 476 –hoz kapcsolja), míg a végét Amerika felfedezéséhez (vagyis az 1492 –es esztendőhöz) társítja. Ez a körülbelül ezer esztendő azonban annyira sokszínű, változatos és kisebb folyamatokra, tendenciákra, periódusokra tagolt, hogy például az angolszász történettudomány terminológiája a „Middle Ages” (közép korok) meghatározást használja, vagyis több „közép korról” beszél. Nem véletlenül.

A korai időszak, vagyis az 5. és 6. század élete teljesen más képet mutat, mint a reneszánszhoz és humanizmushoz közeledő 15. század. Ami mégis közös, és ami miatt mégiscsak egyetlen korszaknak tekinthetjük a középkort az az emberek társadalmi helyzetének, „értékének” és jogainak az egész korszakon végighúzódó sajátos meghatározási módja. Konkrétabban fogalmazva: a lakosság lehetőségeit alapvetően határozta meg a származást mindenek fölé helyező szemlélet, szokásjog és törvénykezés, mely a személyi függés vagy a nemesi kiváltságok megléte alapján differenciálta a társadalmat. Aki jobbágyszülők gyermekeként látta meg a napvilágot, az eleve egy földesúrtól függött (minden téren), aki pedig egy arisztokrata dinasztiába született az eleve megkapta a korszak legnagyobb kiváltságait. Persze a társadalmi rétegek közt – mint a parasztság, polgárság (mely a korszak 90 százalékában még elhanyagolható), nemesség – volt bizonyos átjárhatóság, csak ez rendkívül ritkán, mondhatni elvétve fordult elő. Jó példa Bakócz Tamás vagy a Széchenyi család esete. Bakócz 1442 –ben jobbágy-gyermekként jött a világra, ám 70 évvel később majdnem pápává választották, és mint Európa egyik legbefolyásosabb érseke fejezte be életét. A Széchenyiek ősei a 15-16. században szabó mesterséget folytató egyszerű kézművesek voltak, ám a 17. század legvégére nemesi címet szereztek, majd a 19. századra hazánk második leggazdagabb családjává váltak. Voltak tehát példák arra, hogy egyes emberek jobbágysorból felemelkedjenek, de ez annyira ritka volt mint az a bizonyos fehérholló.

kozepkor3.jpgEzen a ponton vetődik fel a kérdés: mekkora volt a parasztság aránya a középkori királyságokban? (A köztársasági forma a középkorban még csak elvétve fordult elő, pl. Velencei Köztársaság, Firenzei Köztársaság … stb) A válasz a kérdésre: a parasztság aránya elsöprően magas, 85-95% körüli volt a középkorban, de hozzá kel tenni, hogy a korszakon belül és Európa egyes országai közt is nagy eltéréseket mutatott. A középkor végére a polgárság megjelenésével szinte mindenhol mérséklődött a parasztság túlsúlya, és Európán belül is keletről nyugat felé haladva érzékelhető volt a jobbágyok arányának csökkenése. Hogyan élt tehát a társadalom túlnyomó részét adó középkori parasztság? Mennyiben tért el a jobbágyok életétől a kevéske polgár életmódja? És milyen kiváltságok szerint, hogyan élt a nemesség? Nézzük először a parasztokat.

A középkori parasztság mindenhol Európában rendkívül sokat dolgozott, iszonyúan magas adókat fizetett, igen nagy nyomorban élt és teljes mértékben ki volt szolgáltatva földesurának. Persze itt is meg kell említenünk: országonként és időszakonként jelentősek voltak az eltérések. (Egy 11. századi orosz jobbágy és egy 15. századi holland földműves közt igen nagy differenciát találnánk, nem beszélve arról, hogy a korszak második felében sok helyen már markáns réteget képeztek a gazdag-parasztok, másutt pedig kialakult a földnélküli zsellérség rétege. Ám ezek a csoportok a 15. század előtt elenyésző helyen alkottak meghatározó létszámot.) Nagyjából kijelenthető, hogy jellemzően a középkori parasztok fa, vagy vályog házikókban, sokszor földbe vájt odúkban éltek (pl. Angliában, Skóciában), napi 12-15 órát dolgoztak földjeiken, és többnyire egyoldalúan táplálkoztak, húst a legritkábban fogyasztva. A legtöbb forrás a kását jelöli meg tipikus paraszti ételként, amihez csak kivételes napokon társult valamiféle állati termék (pl. tej vagy tojás), és a lehető legritkábban hús. A középkori parasztok Európa nagy részén, akkora földdarabon gazdálkodtak, mely éppen csak eltartotta családjukat. És persze ez a föld nem volt a tulajdonuk, csupán gazdálkodhattak rajta, aminek fejében pénz-, termény-, és munkajáradékkal tartoztak a földet valóban birtokló földesuraknak. A pénzjáradékot Magyarországon a korszak nagyobb részét tekintve évente kétszer fizették: tavasszal Szent György napján, és ősszel Szent Mihálykor. A terményjáradék a betakarított termés 10% -a volt. Nálunk ezt kilencednek vagy nonának nevezték, megkülönböztetve a püspöknek adandó decimától, azaz tizedtől. A munkajáradék vagy robot (servitum) pedig olyan ingyen-munkát jelentett, amit időnként (eltérő mértékben az egyes korszakok és országok szerint) a földesúr saját földjén (allódiumán, vagy majorságán) kellett letölteni. (A robot Magyarországon a középkor végén havi majd heti egy nap lett.) A parasztok a földesúr és a püspök mellett a királynak is adóztak, mégpedig három formában is: egyrészt a házuk után (nálunk ez volt füst-, vagy telek adó), másrészt hadiadó formájában (nálunk évente egyszer vagy kétszer kellett kifizetniük) és időnként a hadiszállítások és hadi-beszállásolások kötelezettsége révén. Mindehhez társultak bizonyos „egyéb” kötelezettségek is, mint például a földesúrnak évente többször (később havonta) teljesítendő kötelező „ajándék” (munera) és a gabona megőrléséért fizetendő pénz, vagy termény. Összességében a középkori paraszt rengeteg adót fizetett több formában is, és abból, ami számára megmaradt keservesen tudott csak megélni.

Az életkörülményeket tekintve kiemelendő, hogy a középkori parasztság nagyrészt önellátó volt, vagyis amit csak lehetett maga állított elő, és gyakran csereberélte holmijait. A jobbágyság pénzt csak elvétve használt. A legtöbb országban a parasztok maguk varrták ruháikat, maguk készítették cipőiket és javítgatták házaikat. Csupán a fontosabb szerszámok, fémeszközök beszerzéséért fordultak kézművesekhez, kereskedőkhöz. A házak belső bútorai a lehető legegyszerűbbek voltak: többnyire ládák, asztalok, székek és egy kályha jelentette az össz berendezést. Kémények csak a 11. századtól voltak a házakon (előtte a füst az ablakokon távozott), az üvegablak pedig csak 15-16. században jelent meg. (Gárdonyi Géza saját kutatásai alapján írta az Egri csillagokban az egri vár bemutatásakor, hogy az épületek egy részének még lantornás volt az ablaka, ami állati bélből, marhabendőből vagy pergamenből készült áttetsző hártyát jelentett. Mindez 1552 –ben.) Az ételeket fatányérokból fogyasztották, a poharaik fakupák voltak. A porcelánból és üvegből készült tányérok, poharak, edények csak az újkorban jelennek meg a háztartásokban.

A középkori paraszt-családokban többnyire mindenhol sok gyerek született (jellemzően 6-8), ám ezeknek az apróságoknak csak fele érte meg a felnőttkort. Jellemző volt, hogy 3-4 generáció élt egy fedél alatt (déd-, és nagyszülők, szülők, gyerekek). Ám ugyanakkor a sok munka, az egészségtelen életkörülmények, az egyoldalú táplálkozás, az orvosi ellátás hiánya és a mindezekkel összefüggő járványok, illetve gyakori háborúk miatt az emberek ritkán éltek meg magas kort. Sőt minden korábbra tolódott. Egy 14-15 éves gyermeket már felnőttként kezeltek, sőt a fiatalok 17-18 évesen többnyire meg is házasodtak, majd 20 évesen szülőkké váltak (40 évesen pedig nagyszülőkké). Harmincöt felett a legtöbb embernél már az öregség jelei jól látszódtak: az emberek korán megőszültek, korán kihullottak a fogaik és megfáradt a testük. A gyerekek nevelésére egyébként nem fordítottak figyelmet: például a korabeli ábrázolások szerint speciális gyerekruhák helyett épp ugyanolyan ruhákat viseltek, mint a felnőttek, csak kicsiben. Amellett a látványosságnak számító kivégzéseket, kínzásokat is végignézhették ugyanúgy, mint a felnőttek. A középkor nagy részében nem voltak jellemzőek az iskolák. A parasztságot illetően a szülők tanították meg a legszükségesebbeket gyermekeiknek. (Mikor kell vetni, aratni, hogyan kell befizetni az adót ... stb) Magasabb szintű tudásra, írásra-olvasásra csak a pap-tanonc novíciusok közt lehetett szert tenni (ha valaki papi útra lépett). A nemesifjak kivételt képeztek: őket az egyes arisztokrata családok saját házitanítói (házipapjai) tanították a latin műveltségre. Ugyanakkor a középkorban jöttek létre Európa első egyetemei is (pl. bolognai egyetem, Sorbonne) A középkor első felében ritkaságszámba ment az írástudó világi ember. (Még a királyok többsége sem tudott írni-olvasni.) A korszak közepétől megjelent és elterjedt azonban a skolasztika, és a kolostorokban megindult valamiféle oktatás a nem egyházi pályára lépő világi közemberek számára is. Bár hozzá kell tennünk ekkoriban még a "tudás" leginkább a latin nyelv elsajátítását és a Biblia ismeretét jelentette.

A parasztok életére három körülmény gyakorolta a legnagyobb hatást: az időjárás (mely meghatározta a termést), a földesúr, akitől mindenben függtek és az egyház, mely minden lényeges dologba beleszólhatott. A földesúr határozta meg az adó mértékét és időnként ő ült törvényt is a jobbágyok felett. A földesúr törvényszéke döntötte el a parasztok vitáit, és ő torolta meg ellenszegüléseiket, adómegtagadásaikat. Az egyház tanításait minden parasztnak betéve kellett tudnia és kötelező volt a rendszeres templomba járás. Az élet három legfontosabb fordulópontján is jelen volt az egyház: keresztelés, esketés, temetés. Amellett a középkorban mindenki mélyen hitte a dogmákat, féltek Isten büntetésétől és a purgatóriumtól. Az egyház kezében volt a betegápolás (ispotályokban), az oktatás, sőt a különböző iratok, adásvételek, oklevelek megírása, kezelése is (hiteles-helyek, káptalanok). Az időszámítás is az egyház által meghatározott ünnepekhez kötődött (pl.: az úr 1440. évében, a húsvét utáni 5. napon.) Az egyház tartotta kezében még az úgynevezett” szórakozási lehetőségeket” is, hiszen minden ünnep valami módon a Bibliához, a szentek életéhez vagy egyéb vallási rítushoz kötődött.

kozepkor2.jpgA polgárság a középkorban csak elenyésző réteget jelentett. Az úgynevezett polgárok nem álltak földesúri joghatóság alatt és többnyire városokban éltek. Ők voltak a kereskedők, kézművesek, árusok, pénzkölcsönzők, ötvösök, fegyver- és patkoló kovácsok, vargák, bodnárok, szabók, szállítók, pékek, boltosok, kőműves-mesterek, hajókészítők … stb. A középkor végén Észak-Itáliában, Flandriában, Angliában, Lotaringiában és a Német-Római Birodalom illetve Franciaország bizonyos vidékein megszaporodott a polgárok száma, ám Kelet-Európában – főleg Lengyelország és Oroszország vidékein - még a 19. században is csak elenyésző részét alkották a társadalomnak. A középkori városok, koszosak voltak, a házakat többnyire tervezés nélkül építették, így az utcák szűkek voltak és girbe-gurbák. Többnyire a város urának vára köré épült az egész település, nagyrészt földes, kisebb részben kövezett utakkal. A legtöbb középkori várost fal övezte a rablók és ellenséges nemesurak támadásai miatt. A házak nem voltak csatornázva, az emberek éjjeli-edényeket használtak szükségük elvégzésére, aminek tartalmát használat után egyszerűen az utcára öntötték. A szenny és kosz miatt gyakoriak voltak a járványok. Érdekesség, hogy sok európai nagyvárosban időről-időre úgy végeztek „nagytakarításokat” hogy kiéheztetett sertéscsordákat tereltek végig a fontosabb utcákon. A disznók felzabálták a szemetet, így néhány hónapra újra megszűntek a szeméthegyek. Minden középkori város hemzsegett a koldusoktól és útonállóktól és prostituáltaktól. Egyébként a középkor végén, a 14-15. században Európa két legnagyobb városa Párizs és Velence volt, mindkettő 150 ezer feletti népességszámmal.

Ami az egyházi személyeket illeti: majdnem ugyanolyan kiváltságos réteget alkottak, mint a nemesek. Ám hozzá kell tennünk: az a fajta önmegtartóztató életmód, melyet ma gondolunk a papokról, alig jellemezte őket. Valójában csak a szerzetesek éltek Istenhez méltó, visszafogott életet. A világi papság karriert és vagyont hajszolt, amellett pedig nemesekhez hasonló körülmények közt élt egy erősen hierarchizált rendszerben. Legalul voltak a novíciusok (pap tanoncok), majd az egyszerű áldozópapok, felettük a perjelek (egy-egy templom, katedrális vezetői), majd az esperesek, püspökök, érsekek és bíborosok következtek. Egy-egy püspök akkora befolyással, hatalommal és vagyonnal rendelkezett, mint egy nagybirtokos gróf, az érsekek pedig hercegi tekintéllyel bírtak. (Magyarországon az esztergomi érsek a hercegprímás megnevezést is viselte.)

Ami a nemességet illeti, a középkor legnagyobb részét az úgynevezett „lovagkor” életmódja határozta meg. A nemesek erős kővárakban éltek, magánhadseregeikkel, szolgáikkal, saját iparosaikkal. Váraikat a földjeik, parasztjaik és falvaik vették körül. A földesurak legfőbb elfoglaltsága a katonáskodás volt, vagyis háborúban a harc, békeidőben pedig a lovagi tornákon való részvétel töltötte ki legtöbb idejüket. Emellett igen sok nemes állt rablólovagnak, ha másod vagy harmad-szülöttként nem örökölt semmit. A nemességet a hűbériség szabályrendszere kötötte a királyhoz és egymáshoz, vagyis ha a hűbérúr kérte, hadba vonultak az oldalán (minden fegyveresükkel). Minden nemes gyarapítani próbálta birtokait részben a királynak tett szolgálatokkal, részben lányaik - fiaik előnyös kiházasításával. A szerelemből kötött házasság ritkaságszámba ment, a legtöbb esetben a két család birtokai alapján a szülők döntötték el, hogy mely fiatalok házasodhatnak össze. Az előkelők díszes ruhákban, nemes lovakon jártak, és mindig fegyvert viseltek. A parasztság és a városi szegények durva-szövésű, egyszerű ruhákat viseltek (rendszerint az egyik rend ruha a hétköznapokra a másik az ünnepekre volt „fenntartva.) A középkorban egy-egy ember megjelenése azonnal elárulta az illető társadalmi rangját, mert óriási különbségek voltak az öltözetek minőségét, anyagát, színeit és formáit tekintve. Amellett a parasztok gyalogosan jártak, a legtöbbnek nem volt lova, legfeljebb igáslova vagy ökre, de ebben az esetben már módos gazdának számított. A nemesség gyakran tartott óriási lakomákat, fogadásokat, bálakat melyeken persze kizárólag nemesek vehettek részt. A korszak három legfőbb úri passzióját a vadászat, a lovagi torna és a lakomákon való részvétel jelentette. (A parasztoknak maradtak a búcsúk, farsangok, egyházi ünnepek, aratásnapok, és a nyilvános kivégzések.) Persze a legrangosabb eseményekre a királyi központokban került sor. A legtöbb középkori államban több királyi központ is volt, melyekben időről-időre újra és újra megjelent az uralkodó, több napos bálakat rendezve. Ezeken szinte minden nemesnek ajánlatos volt néha megjelennie, mert az udvari intrikák során a bárók, grófok időnként egymás beárulásával vagy befeketítésével próbáltak előnyökhöz jutni.

Összességében a középkor mai, XXI. századi szemmel nézve egy különösen érdekes és sajátos világot jelentett, melynek megértéséhez valóban érdemes elmélyednünk a korszak forrásaiban, könyveiben, leírásaiban.

Harmat Árpád Péter

 

Bővebb infók mindenről, ami történelem: Történelemklub.com

További cikkeim: Tartalomjegyzék

Felhasznált irodalom:

  • Katus László: A középkor története. Pannonica-Rubicon Kiadó, Budapest 2001
  • Klaniczay Gábor (szerk.): Európa ezer éve. A középkor. Osiris Kiadó, Budapest, 2004
  • Szántó György Tibor: Anglia története. Maecenas Könyvek, Budapest, 1999
  • Georges Duby: Franciaország története I. A kezdetektől a Bourbon-restaurációig. Osiris Kiadó, Bp 2005

A bejegyzés trackback címe:

http://tortenelemtanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr36318472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Lector Oris 2016.11.06. 15:31:18

Divat lett manapság vitatni a középkor "sötét" jellegét, pedig egyértelmű az időszak legfőbb jellemvonása. Ez pedig a következő: teljes szellemi monokultúra, az egyházi katekizmus elsőbbségével, a kiváltságos rétegek teljhatalmával és egy kezdetleges jogrendszer bebetonozásával. Ha ez nem sötétség, akkor olyan, hogy sötét nem is létezik.