Bemutatkozás, Harmat Árpád Péter

2013. július 27. - Harmat Árpád

arckep_oltonyos.jpgÜdvözöllek blogomon!

A nevem Harmat Árpád Péter, 1973 –ban születtem, történész vagyok és történelem tanár, a történelemcikkek.hu, a történelemklub.com és még néhány töris honlap főszerkesztője, a Magyar Történelmi Társulat tagja. 

Első diplomámat a Debreceni Tudományegyetem Mezőgazdasági Főiskolai Karán szereztem, ahol 1994 -ben agrár-mérnökként fejeztem be tanulmányaimat. Második diplomámat a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán kaptam kézhez, amikor történelem tanár lett belőlem. Később családot alapítottam és ma már két gyermekes családapa vagyok. Legelső történész portálomat, 2009-ben hoztam létre a www.tortenelemklub.com néven. A tortenelemcikkek.hu 2015 elején alakult, mégpedig informatikus kollégám és jóbarátom Csíki Gyula technikai segítségével. Egy egyszerű, letisztult, lexikális felületnek szántunk. Jelenleg történelmet tanítok, miközben szabadidőm nagy részét honlapjaim és blogjaim szerkesztésére fordítom. Összesen 8 történelemmel foglalkozó és 2 filmes blogom van

2004 óta vannak magántanítványaim (jelenleg is vállalok magánórákat, erről itt tájékozódhatsz). Az elmúlt években többször publikáltam történelmi lapokban, jó néhány cikkemet vette át több on-line oldal is, és 4-5 alkalommal voltam TV csatornák meghívott történész-vendége (m1, ATV, RTL) is. Volt saját rádióműsorom 2012-ben a Rádió X -ben (címe: "30 perc cörténelem mindenkinek".) A média-szerepléseknél szívesebben vállalok előadásokat, lektorálásokat illetve egyetemi szakdolgozatok megírásában való segítkezést. (Mindháromra volt példa számtalan az elmúlt években.) Leginkább azonban tanítani és írni szeretek. Legfőbb célom megszerettetni a történelmet és elérni azt, hogy az emberek objektívan, a források, tények és kutatások alapján viszonyuljanak a múlt történéseihez. Remélem ez az oldal elnyeri tetszésed, és hasznosnak találod majd! Ha üzennél, az itt teheted meg, vagy központi email címünkön: tortenelemcikkek@gmail.com.

 

Harmat Árpád Péter /2015/

varoshaza.jpg

 

iskolai_eloadas.jpg

eloadas.jpg

emblemak.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

http://tortenelemtanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr105428848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.